Először azt hittük, hogy ez egy buszmegálló, de mikor közelebb mentünk, akkor láttuk meg, hogy ez a Pillangó Cukrászda Hatvan főterén. Kellemeset csalódtunk ezután.
Gödöllő egyik legszebb látványossága, mely a magyarországi Mária-kegyhelyek közül a második leglátogatottabb zarándokhely. Grassalkovich Antal alapította e máriabesnyői szent helyet; a község a régi templomromok eltakarítása közben akadt rá egy Mária-szobrocskára, mely Besnyőt kegyhellyé avatta. A kegytemplom 2008-ban kis bazilika rangot kapott.
A budai Feneketlen-tó mellett lévő Szent Imre templom az újbudai városkép egyik ikonikus épülete. A templomot a kerület logójában is felhasználták, így sokaknak onnan lehet ismerős. Az épület két, sisakos tornya kiemelkedik a környező házak közül neobarokk stílusával.
Mint tudjuk, Veszprém vára rengeteg templommal rendelkezik, amelyek mind régmúltúak. A Ferences templomot a Szent Mihály székesegyházzal szemben találjuk meg. Lehet nem olyan feltűnő, mint szomszédja, azonban megéri bekukkantanunk.
Ki ne ismerné Budapest legszebb és legrégebbi hídját, a Lánchidat. Történetét azonban sok esemény körül öleli, és az eredeti híd megépítése óta, már többször újjá kellett építeni. Érdekességek a Lánchídról, amikről lehet nem tudtál.
A Tihanyi Bencés Apátság nem véletlenül hazánk egyik leglátogatottabb turistalátványossága, a település és a Bencés Apátság környéke az év minden szakában gyönyörű, hihetetlen kilátás tárul elénk a Balatonra, de még a füredi Tagore sétányról is érdemes megcsodálni. Kora tavasszal teljesen más szemszögből, csak néhány szállingozó turista jelenlétében fedezhetjük fel a környéket.
A Karamell Cukrászdáról nem sokan tudnak, csak azok, akik a közvetlen közelében laknak. A sarki kis cukikhoz képest azért itt van választék, így ki tudják bőséggel szolgálni a környék lakóit.
Tihanyban mostanában igen csak visszatérő vendégek vagyunk, hiszen, akik jönnek hozzánk látogatóba barátok, családtagok, mindenkit elviszünk megmutatni a gyönyörű történelmi települést. Ilyenkor próbálunk újabb éttermeket is felfedezni, hogy be tudjunk számolni mindenről a kedves olvasóknak. A Tűzkert Étteremre hát egy ilyen hétvégén esett a választásunk. Igazából már szemezgettünk vele, de mindig annyian voltak, hogy helyünk nem volt. Most megbeszéltük, hogy akkor is kipróbáljuk végre.
A Szűcs Fogadója az a hely, ahova általában valamilyen alkalomból mentünk el a családdal vagy a barátokkal. Sokszor jártunk már ott, tudjuk, hogy minőségi ételeket kapni, egyre bővülő választékkal. Már egy jó éve nem jártam az étteremben, így gondoltam ideje meglátogatni és egy névnap alkalmából beülni vacsorázni.
A Balatonalmádin található Loyolai Szent Ignác templom több, 200 éves. A templom 1779-ben szentelték fel a vörösberényi római katolikus templom a kolostoregyüttessel, amely a környék egyik legszebb építészeti emléke. Érdemes ellátogatnunk ide, hiszen csodás építészeti alkotás.