Csak úgy hívogatott minket is ez a hűsítő látvány a nagy melegben.

Már rögtön a belépéskor egy aprócska hídon kell átkelnie az embernek, ezzel is erősítve a helyhez kapcsolódó határozottan pozitív attitűdöt.

Mi magunk leültünk egy közvetlenül a tó mellett lévő asztalhoz, és onnan nézegettük az alattunk úszkáló aranyhalakat. A pincér szinte azonnal ott termett, várnunk sem kellett. Udvariasan, segítőkészen válaszolt minden kérdésünkre, és felvette a rendelésünket. A választék nem volt valami nagy, de szerencsére szerepelt egy-két olyan étel a menün, amit szimpatikusnak ítéltem. Ebben a megalapozott idilli hangulatban telt tehát a várakozás.

De aztán kihozták az ételeket.

Mélységes mély csalódás.  A tálalás unalmas volt, az ételek pedig színtelenek. Náncsinéni utcasarki vendéglőjében kívánatosabban töltik meg az ember tányérját, mint itt. Jött az első falat, és az íz éppen olyan volt, mint amilyennek az étel megjelenése sugallta. Semmilyen.

Az adaggal nem volt gond. Szerencsére kevés volt, így nem kellett sokat enni az ételből. Én személy szerint akkor megyek étterembe, ha különlegességre vágyom, de ehhez az unalmas, igénytelen ízvilághoz drága mulatság volt ez a hely.

Végezetül a mellékhelyiség volt az, ami betett nálam.

Egy budapesti szórakozóhely mosdója határozottan tisztább szombat hajnalban, mint itt.

Picit úgy éreztem magam, mint mikor kijöttem a legújabb Batman filmről a moziban, és be kellett lássam, hogy rossz volt. Nagy elvárások, még nagyobb csalódás. Sajnálom, hogy ilyen negatív élményekkel kellett távoznom. Ahhoz határozottan értenek, hogy hogyan csalják be a gyanútlan vendégeket, de ahhoz, hogy hogyan szerezzenek visszatérőket, ahhoz biztosan nem.