A fő úttól egy jó majdnem 10 percnyi autókázás után megtaláltuk egy másik pincészet szomszédságában, méghozzá a Tamás Pincészetében. A kanyargós földutak után egy kis parkoló fogadott minket a pincészet előtt. Egy tábla jelzi az idelátogatóknak, hogy merre találják pontosan a bejáratot. A parkolóból már tudtuk, hogy megérte ennyit autókázni, hiszen gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra, szőlőtőkékkel a képben. 

A pincészet nyitvatartásából vettük észre, hogy sajnos nincs több, mint fél óránk, mivel este 8 órakor bezár. Furcsa mód se pénteken, se szombaton nincsen hosszabbított nyitvatartási idő megadva. Mindennap, - a kedd kivételével, mert az szünnap – csak este 8 óráig lehet bort kóstolni. A borozó bejáratán átérve már csupán 1 vendég ült egy asztalnál, a többi üresen állt. Udvariasan megkérdeztük, hogy valóban 8 óráig vannak-e nyitva, mire az egyik úr közölte, hogy igen, de esetleg egy borra még van időnk. Rábólintottunk, hogy köszönjük a gesztust, elvégre mi vagyunk a vendégek. A pincészetben fából készült hosszú padok tömkelege nyúlt végig a teraszon, amely majdnem közvetlenül a szőlőtőkék mellett sorakoztak. A látvány valóban lenyűgöző, és kellemes hangulatot ad a helynek. A pincér meghozta számunkra az itallapot, amelyen főleg a fehér és vörösbor fajták kaptak szerepet. Mivel mi inkább Rozé pártiak vagyunk ezt kóstoltuk meg. Válogatni nem tudtunk, mert csak egy féle szerepelt a kínálatban.