Keresés
Összesen: 338 találat.

Fesztivál kicsiknek és nagyoknak a béke szigetén: Kapolcs – Művészetek Völgye
2018.07.30. CsN
Koncertek, kézműves bemutatók és kirakodóvásár, lángos és kürtőskalács, szénabálák, színes gyerek- és felnőtt programok, mezítláb a patak partján énekelő fiatalok, hideg fröccs és sátor-tenger… ezt adja nekünk az idén 28. alkalommal megrendezett Művészetek Völgye fesztivál. Idén is eljöttünk, hogy...
Távolabb a Balatontól – Megmásztuk a Csatár-hegyi kilátót
2018.07.30. SzSz
Néha elrugaszkodunk azért a Balaton partjától és a vidék szépségeit is keressük. Most Veszprém környékén járva akadtunk bele a Csatár-hegyi kilátóba, ahonnan élvezhetjük a környező erdők látványát.
Gödöllői Városi Filmszínház, avagy a Gödöllői Mozi
2018.03.12. CZs
A Gödöllői Városi Filmszínház, avagy a Gödöllői Mozi felújított környezetben, a város központjában várja a filmek szerelmeseit. Egyike Pest megye utolsó mozijainak, rajta kívül csupán Cegléden és Szentendrén találhatunk hasonló szórakozási lehetőséget.
Regéci vár - Gyönyörű kilátás a Zempléni-hegyekre
2019.06.15. Törzsök Emese
A Regéci várat a Zempléni-hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelyeként tartják számon, mely az Országos Kék Túra útvonalon Regéc vagy Mogyoróska felől is megközelíthető.
Guruljon az Élet: Egy hely tényleg mindenkinek
2018.08.02. SzSz
Begurultunk mi is a Guruljon az Életbe, Csopak és Balatonfüred határán. Az útszéli hely legfőképp a bringásoknak jöhet jól, hiszen a bicikliút mellett egy jó kis pihenőhely lehet számukra. Az étterem, vagy inkább pihenőhely igazán egyedi és különleges, lássuk miért.
A kilátás, amiről sokan nem tudnak – Filozófusok kertje
2018.10.10. SzSz
A Gellért-hegyről sokaknak a Citadella jut eszébe, azonban a hely nyugati oldalán egy kevésbé látogatott kertet találunk, amit 2001-ben hoztak létre. A kert nem csak csodálatos kilátást nyújt, hanem a benne található szoborcsoport igen egyedi alkotás, melynek sajátos üzenete jelentős kulturális szerepet tölt be.
A Balaton-felvidék legjellegzetesebb vára – A Kinizsi Vár
2018.08.31. SzSz
A vár a nevét Mátyás király legendás hadvezéréről, Kinizsi Pálról a híres törökverőről kapta, aki minden csatáját győztesen vívta meg. A vár tökéletes látnivaló lesz kicsiknek, és nagyoknak egyaránt, hiszen nem csak történelmi értékével, ereklyéivel várják a látogatókat, hanem izgalmas programokkal is.
Veszprémi Tűztorony – A város őrszeme
2018.06.13. SzSz
Veszprém egyik jelképe és legrégebbi épületei között van a Tűztorony, más néven Vigyázótorony, amely a belváros közepén található meg a Veszprémi Vár legszélén. A Tűztorony a város egyik legmagasabb pontja, amelyre felmászva beláthatjuk a Veszprém teljes egészét.
Ide túráznunk sem kell a kilátásért
2018.08.08. SzSz
A Bökki kilátót Ábrahámhegynél találjuk meg, igazán egyszerűen. A feljutás kocsival is lehetséges, csak magára a kilátóra kell fellépcsőznünk. A kilátás innen is gyönyörű, ahogyan a Balaton-felvidék legtöbb helyéről. A kilátó viszont tartogat magában egy kis pluszt is.
Távol a nyüzsgéstől a Fülöp-hegyi kilátóban
2018.08.08. SzSz
A Fülöp-hegyi kilátó az államalapítás évfordulóján épült meg 2001-ben. Ide igazán megéri feljönni, hiszen a panoráma mellett teljes nyugalomban tudunk kikapcsolódni. Az erdős környezetben a gyönyörű tájjal nem lehet betelni.
A Balaton keleti partrészén is találtunk csodás panorámát – Soós-hegyi kilátó
2018.08.02. SzSz
Bár a Balaton északi partján, a dimbes-dombos vidéken rengeteg kilátó található, a keleti parton is érdemes körbenéznünk. Ahogyan haladunk délre a táj egyre jobban kiegyenlítődik síkká. Balatonkenesén viszont még csodás kilátásban lehet részünk.
Egy torony, amely régen templom volt
2018.07.20. SzSz
A csopaki pincészetek, és malmok mellett találkozhatunk egy érdekes látnivalóval is. Ez a Csonkatorony, amely régen egy templom volt, amit Szent István király tiszteletére építettek. A torony körül lévő területen a Millenáris parkot találjuk, amely gyönyörűen rendezett, és a gyerekek sem fognak unatkozni.
Ahol nem ismerik a bazsalikomot: a gödöllői Solier
2017.11.21. Kósa Krisztina, újságíró
Sokan bedőlnek a külsőnek, hogy ha az szép, hívogató, látszik, hogy nincsen elhanyagolva, akkor már biztosan jó az étel is; van azonban olyan eset is, amikor ez nem így van. Lássuk most, a Solier hogy teljesített Gödöllőn ‘Olasz étel’-kategóriában!
Mitől sikeres a Café Frei franchise?
2019.01.25. SzSz
Ma már szinte mindenkinek van egy ismerőse, aki imádja a Café Freit. Nem véletlen, hiszen a kávézó különlegessége a termékválasztékban rejlik, amely betekintést enged a világ számos kávé hagyományába. Most Gödöllőn látogattuk meg a Café Freit, lássuk tapasztalatainkat!
A Lepke Étterem Tihanyból
2017.07.20.
Sok nagyon jó étterem van a Balaton körül, melyek közül mi is sokat kipróbáltunk. A Tihanyi Lepke Étteremben jártunk és elmeséljük őszinte tapasztalatunkat róla.
Ha szerencsés vagy, nem is olyan rossz választás
2018.03.05. CZs
Valljuk be, sok választási lehetőségünk nincs, ha napi menüt kínáló éttermet keresünk Gödöllőn. Ha csak nem gyrost vagy hamburgert szeretnénk enni minden egyes nap, akkor a Coral jó választás lehet, de csak akkor, ha még időben tájékozódunk az aznapi kínálatról.
A csupa nagybetűs állatkert – Felsőlajosi Magán Zoo
2018.11.22. Sz.F.
Tóth Tibor kezdeményezésére, állami és egyéb támogatások nélkül épült meg Felsőlajoson egy aranyos, kulturált, és egyben nagyon szép állatpark, gyertek velünk ti is a Magán Zoo-ba!
Tűztorony kávézó
2018.03.08. TB
Különleges étel, és ital kínálatával a Tűztorony kávézó egyedülálló jelenség, Gödöllő szívében. Az ételallergiásokra, és diétázókra is külön nagy figyelmet fordítanak, emellett csodás terasza várja az erre tévedőket. Nem találkozhatunk minden oszlopon hirdetéseivel, azonban így is könnyen...
Szent István Lovas Szobra Székesfehérvár
2018.08.07. SzSz
Szent István lovas szobrát Székesfehérváron a Szent István téren találjuk meg a MNL Fejér Megyei Levéltárával szemben. A szobor a háromszögű tér súlypontjában található meg, amely igazán erőteljes ábrázolásban mutatja névadóját.
Kirándulnál? Itt van mit látni – Gulya-dombi Parkerdő
2018.07.30. SzSz
A Gulya-dombot Veszprémben találjuk meg a város észak-nyugati régiójába. Itt igazán kellemes kikapcsolódásban lehet részünk, hiszen a természet közelségét több látnivalóval is érezhetjük.
A minőségi cukrászda – I Love Kex
2018.10.31. SzSz
Újbuda egyik központi bevásárlókomplexumában 2 éve nyílt meg az I Love Kex Cukrászda, ahol igazán minőségi süteményeket kóstolhatunk. Nem csak hagyományos, de reform élelmiszerekkel is készülnek a betérő vendégek számára.
Páduai Szent Antal-kápolna
2018.07.31. SzSz
Fönyvesen találjuk ezt a szép, hangulatos neoromán stílusú kápolnát, amely a település egyik jellegzetessége. A templom a település kezdete óta áll.
Mámai templomrom Balatonfűző
2018.08.02. SzSz
Kelet felé elindulva Balatonfűzőn is kutatni kezdtem a látnivalók után. Így futottam bele a Mámai templomromba, amely igen tartalmas történelmi múlttal rendelkezik. A romokat Jézus Szíve templom mellett találjuk meg.
Daubner Cukrászda - II. kerület
2017.10.31. Kósa Krisztina, újságíró
Aki ismeri, annak nem kell bemutatnom, aki viszont nem, az jó, ha tudja, hogy a főváros egyik legjobb cukrászdájával van dolgunk. Ami viszont mégis furcsa: 2017-et írunk, és még mindig nincsen cukormentes sütijük, egy darab sem. Mégis miért?
A környék egyik legrégebbi cukija – Pogonyi Cukrászda
2018.10.20. Bohács Ádám
Először több mint húsz éve jártam itt, azóta sok minden változott kívül-belül, egy viszont változatlan maradt, az pedig nem más, mint a finom házi sütik és fagylaltok íze!
Bűntudatmentes élvezet a Fit&Sweetben
2018.06.26. SzSz
A gödöllői Fit&Sweet az egyik remek újítás Gödöllőn a cukrászdák között. A cuki alapja, hogy egészséges édességeket kaphatunk nálunk. Nem csak süteményeket, de mindenmentes, vagy gluténmentes pogácsát, és fagylaltot is kaphatunk. Nézzük, milyen a hely.
Gödi Kincsem-park és Kincsem lovarda!
2018.10.11. fö
Kincsem 1875-1880 között volt a gödi istálló lakója, ami alatt 54 versenyen indult, és mindig győzött. Elvarázsolt minket ez a világhírű paripa látványa még így is, szobor formájában!
Ide érdemes kitérni - Nógrádi vár
2020.02.28. SzSz
Szlovákiába menet pillantottuk meg a Nógrádi vár tábláját először. Sokat nem hallottunk még róla, így kicsit utánanéztem és úgy döntöttünk hazaféle mindenképp megállunk megnézni. Nem csalódtunk a döntésben!
Guru
2017.10.19. Kósa Krisztina, újságíró
Sok ember tolong bent és a pultnál is, igazi tömeg. Teljesen pozitív lenne ez a nagy érdeklődés, ha nem egymás mellé nyomorított asztalok közt kellene helyet keresgélni az amúgy is elég szűkös beltérben. De persze ne legyen elégedetlen az ember lánya, hátha most jobb élmény lesz a Guru, mint négy éve volt…
Örvényesi „templomrom”
2018.08.02. SzSz
Tulajdonképp az örvényesi templomromot, már nem kéne templomromnak hívni, hiszen pár éve felújították. A templom már az árpád-kor idején is állt, azóta azonban kibővítették, és restaurálták is.
Ha Veszprémben ennél egy jót, ne hagyd ki a Maricát!
2018.06.26. SzSz
A Marica Étteremet Veszprém belvárosában találjuk meg jó megközelíthetőséggel. Az étterem nem csak remek kínálattal és finom ételekkel rendelkezik, de nagyon modern és menő helynek is számít. Az étlapot sem bonyolították túl, de humoros elnevezésű fogásaik meghozzák az ember kedvét, hogy itt egyen. Nos, ide tértünk be egy ebédre.
A park, amelyet Erzsébet-királyné tiszteletére létesítettek
2018.09.12. SzSz
A gödöllői Erzsébet-parkot közel száz féle örökzöld díszíti, amelyet még 1901-ben létesítettek Erzsébet királyné tiszteletére. A parkban lévő krími hársfákkal szegélyezett sétány a mai napig a helyiek egyik kedvenc sétálóhelye.
Természetes környezetben a Miskolci Állatkert
2018.09.18. SzSz
Állatkertek és vadasparkok terén egyelőre nem bővelkedek élményekből, de ezt a kört is egyre inkább szélesítem. Eddig csak a budapesti és a veszprémi állatkerthez volt szerencsém, illetve a veresegyházi medveotthonhoz. Most a miskolci vadasparkba is eljutottam, ahol újabb élményekkel gazdagodtam.
Tihanyi kálvária a Visszhang-dombon
2018.08.10. SzSz
A tihanyi Kálváriát a Visszahang dombon találjuk meg, az Echo étteremtől egy pár perces sétára. Nem csak történelmi emléke miatt érdemes ide feljönnünk, hanem a látvány miatt is.
A legendás tihanyi Visszhang-domb
2018.08.10. SzSz
Ki ne hallott volna már a tihanyi Visszhangról. Már gyermekként tudtuk, hogy a Balatonnál van egy ilyen hely, ahol, ha elkiáltjuk magunkat, akkor hangunkat visszahalljuk. Megnéztük mai formájában is a Visszhang dombot, hogy működik-e még a jelenség.
Schőnig Cukrászda – Kellemes hangulat, jó sütemények
2018.06.15. SzSz
A veszprémi Schőnig Cukrászda a belvárostól nem messze található, saját kialakítású parkolóval a vendégek részére. A cukrászda rendelkezik egy nagy külső terasszal, és egy kis kellemes hangultú belső térrel. Ide tértünk hát be egy esős napon.
PadThai, a thai gyorsétterem
2018.11.12. SzSz
A PadThai filozófiája, hogy minőségi ételeket kínáljon, gyorsan, a thai autentikus konyha keretében. Étteremláncuk Budapest több pontján is megtalálható, és nagyjából mindegyik stílusa és hangulata ugyanolyan. Mi most az Egyetem téren lévő éttermükbe látogattunk el, igencsak csúcsidőben.
Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika
2017.11.24. Kósa Krisztina, újságíró
Gödöllő egyik legszebb látványossága, mely a magyarországi Mária-kegyhelyek közül a második leglátogatottabb zarándokhely. Grassalkovich Antal alapította e máriabesnyői szent helyet; a község a régi templomromok eltakarítása közben akadt rá egy Mária-szobrocskára, mely Besnyőt kegyhellyé avatta. A...
A mátrai borvidék éke: Bárdos és fia pincészet
2018.08.13. CsN
A borok kedvelőinek valódi élményben lehet része egy-egy borkóstolás alkalmával – pláne, ha az egy gyönyörű nyári napon a hűvös pincében történik. A híres magyar borvidékek rendkívüli borai között mindenki megtalálja a kedvencét – így a mátrai borvidékre is érdemes ellátogatni. Mi megtettük, és...
Somlyó-hegyi kilátó – Kevés túráért szép látvány
2018.06.20. SzSz
Alsóörsön találhatjuk meg a Somlyó-hegyi kilátót, amely gyönyörű látványt nyújt az odatérőknek. Bárki számára remek kikapcsolódást nyújt a kilátóba felmenni, hiszen egy rövid kis sétával elérhető, a látvány pedig lenyűgöző odafentről.
Pandúr Ökopark, ahol a gyerekeket a természet szeretetére tanítják
2024.08.22. K.Sz.
A Pandúr-falu ökoparkot Baján, a Pandúr-szigeten találjuk, ahol jobb időben mezítlábas sétautat próbálhatunk ki. Az interaktív tanösvény a természet szeretetére neveli gyermekeinket.
Az elektromos roller nem a legbiztonságosabb
2018.07.16. SzSz
Jó a környezettudatosság meg minden, de azért biztonságosnak nem állítanám a Go Ride rollereit, vagy hívhatjuk biciklinek is őket. Az elképzelés jó lenne, viszont lenne pár dolog, amire jobb lenne odafigyelni.
Egész estés élmény az Aranygombos Fogadóban
2019.07.02. Törzsök Emese
Telkibánya Magyarország legészakibb fekvésű táján a Hegyközben található. A Zempléni hegyekkel ölelt kis falut a túristák egész évben szeretettel látogatják, ugyanis nemcsak festői környezetben fekszik, hanem látnivalókban gazdag és számos színvonalas hotellel, szálláshellyel és étteremmel is...
Siófok legemblematikusabb építménye
2018.07.04. SzSz
Siófokon járva a fiatalok többségének főleg a parti sétány jut eszébe, és főleg emiatt is látogatnak el a városba. A városban azonban a siófoki víztornyot nem érdemes kihagyni, hiszen gyönyörű látvány nyílik a tetejéről a Balatonra, és az egész településre. Tökéletes kikapcsolódás lehet annak, aki csak a...
Allegro Cafe Veszprém – egy menza, se több, se kevesebb.
2018.07.13. Máté Balázs, online marketing tanácsadó
De annak jó. És nem is drága. Az Allegro Cafe a veszprémi Tescoban sokak nagy kedvence. Mutatjuk az árakat, a véleményeket, és azt, hogy mikor menj oda enni, mikor ne. Képek, és beszámoló több látogatás alapján.
Túlértékelt strand Domonyvölgyben
2018.08.06. SzSz
A nyári hőségben hétvégén sokan leruccanak a Balatonhoz strandolni, azonban valamikor nincs kedve az embernek annyit autókázni, és a dugóban ülni egy napos strandolásért. Gödöllőn járva a hétvégén viszont semmiképp nem akartuk kihagyni a hétvégéi hűsölést, így strand után néztünk. Legközelebb a domonyit...
Megtaláltuk a Balaton legjobb települését!
2018.09.17.
A legjobb strand, a legjobb étterem, a legszebb kilátás, vagy a legjobb programlehetőségek… Mindenki más és más szempont alapján dönt, ha a legjobb balatoni települést kell megneveznie. Valószínűleg a végén úgyis arra a helyre esik a választásunk, ahol a legszebb emlékeinket szereztük. Most a...
Kiscelli Múzeum (Schmidt-kastély)
2017.10.24. Kósa Krisztina, újságíró
Az Óbudán található múzeum egyike azoknak az épületegyütteseknek, melyet minden III. kerületi jól ismer. Ha másról nem is, arról biztosan, hogy a hozzá vezető út a Bécsi út felől bizony igencsak meredek és kacskaringós - még kocsival is.
Tényleg az alsóörsi a Balaton egyik legjobb strandja?
2018.08.07. Czifra Zsófia
Talán valamikor márciusban jártam legelőször az alsóörsi strandon, persze csak a parton sétálgatni. Nyilván egy lélek sem járt arra, egy kicsit élettelen volt az egész. Ez a kép maradt meg még márciusról, amit aztán a nyár teljesen felforgatott.
Bájos piknikező a Tagore sétányon
2018.07.03. SzSz
A Piknik Büfét a Tagore sétányon bandukolva találtuk meg. Először sétálgatás közben nézegettük a helyeket, hova is kellene beülni egy lángosra. Vannak szimpatikus helyek, de valami olyat kerestünk, ahol nagyon tömegbe se ütközünk, és talán még jó áron is ehetünk.
Egy szokatlan, újépítésű kápolna Badacsonyban
2018.08.15. SzSz
A Szent István király kápolna szokatlan külsejével, és eldugott helyszíne miatt lesz a turisták számára érdekes látnivaló. A bazaltból épült modern stílusú kis kápolna 2014-ben lett csak felszentelve, és azóta elérhető.
Nevezetességek sora a fehérvári Fő utcán
2018.08.07. SzSz
Aki Fehérvárra érkezik, annak kötelező egyszer legalábbis végigsétálnia a belvárosi Fő utcán. A sétáló utca gyönyörű, és hangulatos nevezetességei mellett olyan érzést kelt, mintha valamelyik olasz városkában sétálnánk.
Tömegben is gyors kiszolgálás. Ezt a helyet ne hagyd ki Tihanyban!
2018.07.02. SzSz
Tihanyban mostanában igen csak visszatérő vendégek vagyunk, hiszen, akik jönnek hozzánk látogatóba barátok, családtagok, mindenkit elviszünk megmutatni a gyönyörű történelmi települést. Ilyenkor próbálunk újabb éttermeket is felfedezni, hogy be tudjunk számolni mindenről a kedves olvasóknak. A Tűzkert Étteremre...
Az ország tortája Siófokon
2018.09.08. VF
Épp Siófokon jártam, és szakadt az eső, szóval gondoltam bemegyek valahova, enni valami finomat. A siófoki főtértől nem messze található Dinasztia Cukrászdára esett a választásom, mert a fagyijukról eddig is tudtam, hogy jó, de mást még nem ettem náluk. Eddig. Láttam, hogy ki van rakva az ország tortája...
A rétesek nyomában, Tihanyban
2018.06.28. SzSz
A hely megtévesztő, hiszen egyben van, mégis külön. Mi most csak a Rétesház részt próbáltuk ki, így erről írnék. A házi rétest szerintem nincs olyan magyar ember, aki ne szeretné. A tésztából kifolyó töltelék, a meleg, laza rétes. Imádom. Nézzük csak a Tihanyi Rétesházban mint kaptunk.
Láss a csillagok közé Balatonfűzőn
2018.08.13. SzSz
A Balaton-felvidéken már sok élményben volt részünk, és sok látnivalót megjártunk. Balatonfűzőn azonban egy olyan helyet fedeztünk fel, amely igazán különleges, és remek program lehet az egész család számára is.
A tökéletes nyaralás nyomában
2024.12.19. K.Sz.
Ahogy közeledik a 2025-ös nyár, a Balaton újra életre kel, és várja azokat, akik felejthetetlen élményekre vágynak. De miért válaszd pont ezt a magyar tengerpartot idén? Mert a Balaton már nemcsak a lángos, a hűsítő fröccs és a romantikus naplementék otthona – 2025-ben valóságos élményparadicsommá vált,...
Gödöllői Királyi Kastély
2018.03.09. CZs
A Gödöllői Királyi Kastély az egyik legnagyobb barokk kastély, Gödöllő szívében fekszik. Az egyik legkedveltebb turisztikai célpont a Budapesttől 30 kilométerre fekvő városban, rendszeresen szerveznek ide kirándulásokat az ország minden pontjáról. Ha valamit, akkor a Királyi Kastélyt tényleg nem lehet kihagyni, ha Gödöllőre látogatunk.
Érdekes „kiállítás” egy művésztől Balatonalmádin
2018.07.24. SzSz
Ilyen kiállítást is ritkán látni, azonban annál inkább érdekes, és megdobogtatja az ember szívét. Balatonalmádiban járva, egy útvonal táblán láttam csak meg Simon András táblaköveit, ahova végül el is mentem.
Ha különleges helyet keresel – Habibi Shisha Bár
2018.12.12. SzSz
A Budapesten élők többsége már lehet találkozott a Habibi Shisha Bár elnevezéssel, hiszen a főváros több pontján is megtalálhatóak. Mi a Nagymező utcában lévő Habibi Shisha Bár 3-ba tértünk be, amely igen különleges élmény volt. Ez a hely egy teljesen más világ. De mitől?
Egy messzi-messzi galaxisban jártunk: ilyen a Csillagok háborúja kiállítás a Bálnában
2019.12.17. VN
A Star Wars rajongók már biztosan izgatottan várják a legújabb epizód bemutatóját, a Skywalker korát, ami egyben a Skywalker Saga befejező része is lesz. De biztosan azt is tudják, hogy idén ünnepeljük az első Star Wars film magyarországi bemutatójának 40. évfordulóját is, melynek apropóján egy nagyszabású...
Amikor a Házi Rétes név értelmet nyer
2018.12.14. SzSz
Veresegyház főterén találunk egy kicsi kis üzletet, ahol házi réteseket kínálnak. A nevüket nem cifrázták túl: Házi Rétes áll a cégérükön. A név azonban nem hazudik, hiszen valóban helyben készült házi rétesek készülnek, amit akár helyben vagy elvitelre is elfogyaszthatunk. Kipróbáltuk mit kaphatunk!
Se több, se kevesebb : A Söptei Pincészet és Étteremben jártunk
2017.06.09. TRX
Hála a közösségi médiának és a finom ízeket kedvelő barátainknak hozzánk is eljutott a Söptei Pincészet híre. Kell-e jobb marketing egy étteremnek, mint az elégedett és jól lakott vendégek elismerő véleménye, melyet ráadásul a manapság oly népszerű közösségi platformokon rendre meg is osztanak. Talán soha...
Kultúrális kikapcsolódás Balatonszárszón
2018.08.30. VF
Balatonszárszóról az embereknek általában két dolog jut eszükbe , Süsü és Csukás pista bácsi a meseíró , vagy Magyarország egyik legjelentősebb költője József Attila . Most leginkább az utóbbival fogunk foglalkozni. A költő előszeretettel járt le Balatonszárszóra , hiszen egy elbűvölő balatoni kis...
Asia Food - kínai Óbudán
2017.10.17. Kósa Krisztina, újságíró
EuroCenter, Óbuda. Október van, a nap melegen süt, szél nincs, én pedig húzom a szám, amiért egyre megszokottabb, hogy október közepén egy vékony bőrkabátban megsülök. Abnormális ez a globális felmelegedés, de hátha legalább az Asia Food jól teljesít a mai napon.
Costa Coffee, ahol nem ér csalódás
2017.10.30. Kósa Krisztina, újságíró
Hogyan másképp is indulhatna a nap, mint egy jó kávéval? Nos, ez nálam is így van, de csak és kizárólag koffeinmentes verzióban. Szerencsére a Costa Coffee-ban van erre lehetőség, így egy karamellás café latte lesz ma a nyerő.
Állatokkal körülvéve – Te kávéznál így?
2019.01.18. SzSz
A Zoo Café Budapest szívében egy igazán új megközelítés az állatok közelségét illetően. Kávézás közben különféle állatokat ismerhetünk meg és simogathatunk. A kávézó igen népszerű hely, ahova nehéz bejutni, ha nem foglalsz asztalt. Nekünk mégis sikerült!
Az egészségtudatosság pici cukrászdája – ALICE Kávézó
2018.09.26. SzSz
Az egészséges életmód egyre fontosabb az emberek körében. Sokan küzdenek valamilyen ételérzékenységgel, amely igencsak megnehezíti akárcsak az édesség utáni vágyukat, hiszen nem ehetnek akármit. Egyre több helyen találkozunk erre figyelő helyekkel, azonban kevés az olyan, amely erre specializálódott. Mi most...
Modern kilátó a Gulya-domb közepén
2018.07.30. SzSz
A Gulya-dombi parkerdőben sétálgatva kellemes kikapcsolódásban lehet részünk. A tanösvény és a természet szépsége igazán megnyugtató. Itt épült 2 éve egy igen modern stílusú kilátó, a kirándulók számára.
Gödöllői Arborétum
2017.11.28. Kósa Krisztina
Kirándulni, sétálni egy nagyot, közben beszélgetni, vagy csak hallgatni az erdő csendjét… Ez csupa olyan tevékenység, mely testnek és léleknek egyaránt jót tesz; a Gödöllői Arborétum pedig tökéletes helyszín mindehhez.
Budapest legmagasabb pontja – Erzsébet-kilátó
2018.10.02. SzSz
A város felett van egy pont a János-hegyen, ahonnan csodálatos kilátás nyílik egész Budapestre. A libegő felső állomásától egy könnyű sétával el is érjük, de akár kirándulást is tervezhetünk a kilátóhoz. Megnéztük mi is, milyen Budapest teljes egészében.
Újlaki templom
2017.10.10. Kósa Krisztina, újságíró
Az Újlaki templom - teljes nevén: Sarlós Boldogasszony Plébánia - egy kellemes és nyugodt kis hely a II. és a III. kerület peremén. Aki errefelé lakik, vagy esetleg gyakran jár a Szentendrei HÉV-vel a Kolosy tér környékén, ismeri jól, hiszen úgy tűnik, mintha időtlen idők óta itt állna - ami részben igaz is.
„Azúr expressz” Balatonalmádi
2018.07.23. SzSz
A hajdani Alsóörs-Veszprémi vasútvonalról a Balaton-felvidékiek sokat tudnának mesélni minden bizonnyal. A vonalból mára már csak az a vonat maradt meg, amely járkált fel-alá ezen az útvonalon. A vonatot Balatonalmádin találjuk teljes egészében.
Egy jó kávézó Székesfehérváron
2018.09.17. VF
A székesfehérvári Fő utca a város leghosszabb sétálóutcája és ez a fő turisztikai célpontja. Ahol rengeteg üzlet található, és több barokk-kori épület. Az utcát 2008-2013-ban teljesen felújították. Ezen a sétáló utcán található a Perte Bistro, ami kinézetével kitűnik a többi közül. Az...
A Balaton északi partjának egy újabb kilátója
2018.07.20. SzSz
Aki a Balaton-felvidéken járt már valaha tudja, hogy hegyes-völgyes. Egyáltalán nem olyan, mint a déli part, amely szinte teljesen sík. Emiatt van lehetőségünk az északi parton több kirándulásra, és látnivalók megtekintésére. A Balaton északi partján rengeteg kilátót találunk. Ezek közül most a Csákány-hegyi kilátót céloztuk meg.
Ha szereted a katonai cuccokat, ide térj be!
2018.08.01. SzSz
Zánkán sok programlehetőségünk adódik a strandolás mellett is. Ne csak napoztassuk a hasunkat, hanem induljunk neki bátran az élményszerzésnek. A zánkai Erzsébet-tábor mellett Kalandparkkal, és Haditechnikai Parkkal is találkozhatunk.
Házi rétesek nyomában Balatonfüreden II. - Füredi Rétes Bolt
2018.07.31. SzSz
Árpi bácsi Házi Rétesezője után belefutottam még egy rétesezőbe Füreden. Itt is házi rétest ígértek, így kíváncsi voltam, hogy vajon jobb lesz-e Árpi bácsinál. Igen, a konkurencia nagyúr, és sajnos én most ki is élesítem a versenyt. Nézzük a Füredi Rétes Bolt hogyan teljesített.
Karamell Cukrászda Gödöllőn
2018.10.27. fö
A Karamell Cukrászdáról nem sokan tudnak, csak azok, akik a közvetlen közelében laknak. A sarki kis cukikhoz képest azért itt van választék, így ki tudják bőséggel szolgálni a környék lakóit.
Teszteltük a népszerű Aszófői Halsütőt
2018.07.31. SzSz
A közösségi médiában utána olvasva elég sokan dicsérik az Aszófői Halsütőt. Persze van egy-két bosszankodó kommentelő is, de a jók vannak többségben. Erre felbuzdulva, úgy gondoltam, jobb, ha megnézzük és teszteljük.
Erzsébet Sörkert, ami étterem, pizzéria és söröző is egyben!
2018.10.26. fö
Ritka az a hely, amiről el lehet mondani, hogy étterem, pizzéria és egy söröző is egyben! Viszont aki egy finom pizza után egy jó pofa sört szeretne legurítani, az itt megteheti!
Magyarok nagyasszonya templom Balatonkenese
2018.08.03. SzSz
A balatonkenesei templom barokk stílusa igazán lenyűgöző a település közepén. Tornya már messziről látható, így könnyen megtaláljuk.
A veszprémi Szentháromságtér római katolikus temploma
2018.07.27. SzSz
Mint tudjuk, Veszprém vára rengeteg templommal rendelkezik, amelyek mind régmúltúak. A Ferences templomot a Szent Mihály székesegyházzal szemben találjuk meg. Lehet nem olyan feltűnő, mint szomszédja, azonban megéri bekukkantanunk.
Nepomuki Szent János híd és szoborfülke
2018.08.02. SzSz
Az örvényesi malom mellett található híd, már az 1800-as évek közepén épült, és még ma is egyben van. A híd meglepő módon még egyben van, pedig igencsak ki volt téve az évek alatt a nagy forgalom viszontagságainak.
A Balaton-felvidék eldugott szabad strandja
2018.08.01. SzSz
Aki kicsit jártas a Balaton északi-part ismeretében, az tudja, hogy szabad strand nem igazán van. A déli part sokkal több szabad stranddal rendelkezik, így az északi oldalon már kicsit nehezebb dolgunk van. Kis kutatás után, azonban találtam egy apró strandot, ahova ingyenes a belépés.
Frissítő pihenés a Laczkó forrásnál
2018.07.30. SzSz
A veszprémim Gulya-domb környékén nem csak kilátóval, tanösvénnyel, és a parkerdő szépségével találkozhatunk, hanem a domb lábánál a Laczkó forrással is. A forrásnál kellemesen felfrissülhetünk, de akár egy sütögetéshez is remek helyszín lehet.
Korona Étterem Hatvanban
2018.10.14. fö
A Korona étterem, ahol figyelmes volt a pincér, nagyon ízletes az étel, gyors és kellemes a kiszolgálás. Mindenkinek ajánlani tudom csak, ha Hatvanban jár!
Egy templom és egy emlékpark Örvényesen
2018.08.01. SzSz
Örvényesen sok látnivaló akad, ahhoz képest, hogy a falu mennyire kicsi. A látnivalók egymástól nagyon közel helyezkednek el, így könnyű dolgunk van látogatóként.
Margit romok Veszprém
2018.07.30. SzSz
Veszprém igazi történelmi város, ahol rengeteg látnivalóval találkozhatnak az idelátogatók. A látnivalók többsége a veszprémi várhoz kapcsolódik. A Margit romokat is, a vártól nem messze találjuk, a Benedek-hegy lábánál.
Hatvan város történelme – Hatvany Lajos Múzeum
2018.10.26. SzSz
Hatvan városa igen nagy történelmi múltra tekint vissza, amelynek részleteit a Hatvany Lajos Múzeumban ismerhetünk meg. A múzeumban ezen kívül több állandó, és időszakos kiállítás helyet kapott, de többek között megismerhetjük a múzeum névadóját is. Meglátogattuk és felfedeztük a város történetét.
Nem csak a vadászat kedvelőinek – Vadászati Múzeum
2018.10.25. SzSz
A Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum az egykori Grassalkovich-kastély rekonstrukciójaként épült meg a város legfőbb nevezetességeként. A múzeum több állandó és időszakos kiállításnak is helyet ad. A múzeum izgalmas és interaktív kiállításaival érdekes látnivaló lesz a Hatvanba látogatók számára.
Magyarország legmagasabb vízesése
2018.09.18. SzSz
A maga húsz méteres magasságával a lillafüredi vízesés országunk legnagyobb függőleges esésű vízesése. A vízesés mesterségesen lett kialakítva, mégis csodálatos látnivaló minden évszakban.
Kistehén Burger
2018.08.17. VF
Balatonszárszón az elmúlt 15-20 évben , de inkább soha nem volt jelen bármilyen érdekesebbnek mondható étterem , a szokásos strandi kajákon kívül van egy szezonális étterme Szárszónak ami elég klassz , meg mégegy ami már súrolja a fine-dining szintet , de nem az igazi. Idén Májusban én lepődtem meg a...
Menzaélmények széles választékban
2018.09.27. SzSz
Gödöllő városában sok lehetőségünk adódik, ha ebédelni szeretnénk. Több vendéglátóhelyen is kínálnak napi menüket, a Mensa Bistro azonban főleg erre specializálódott. Naponta többféle menüvel készülnek, amelyből szinte mindenki talál magának megfelelőt.
A rejtélyes templom Bándon
2018.08.17. SzSz
A Bándon található Szent Anna-templomról, a falu kis méretéhez képest nem sokat tudni. Pedig ezekben a falvakban szájhagyomány útján mindenféle régi történetet hallunk általában. Sajnos a Szent Anna-templomról sem konkrét írásos, sem egyéb emlék nem maradt.
Vajon tényleg az egyik legjobb balatoni cukrászda a Móló Cukrászda?
2018.08.16. SzSz
A Móló Cukrászdát Révfülöpön találjuk meg a móló kezdeténél. A cukrászda nem túl nagy, viszont annál hangulatosabb. Vintage stílusa, és az egész hely atmoszférája bevonzza az embert. Lássuk, nekünk hogyan tetszett.
A Zugligeti libegő, tökéletes panorámával
2018.10.01. SzSz
A libegő története majdnem száz évvel ezelőtt kezdődött, azonban még csak 48 éve működik. A Zugligeti libegő a mai napig nagyon népszerű a turisták és kirándulók körében. Nem csak szállítóeszközként funkcionál, hanem remek program is lehet barátainkkal, párunkkal.
A természet jegyében – Gyógynövény-völgy Zánka
2018.08.16. SzSz
Zánkán egy olyan látogatóközpontot találhatunk, amely abszolút a természet köré épült. A Gyógynövény-völgyben megismerkedhetünk a hazánkban megtalálható gyógynövényekkel, használatukkal, és hatásukkal. Nagyon érdekes élményben volt részünk.
A Budatava strand Idesüss büféje
2018.08.27. SzSz
Az Idesüss büfé az a hely, amely próbálja a modern büfé jelleget hozni, nem csak ételeivel, hanem megjelenésével is. Nekünk kellemes, és nem kellemes élményünk is volt velük. Lássuk, milyen volt pontosan.
Az új „betonvirág” kilátó Velence mellett
2018.08.28. SzSz
Velence mellett a Bence-hegyen 2018. tavaszán adták át az új kilátót a nagyközönség számára. Az építmény 20 méter magas, és érdekes beton virágformára emlékeztet. A kilátó története ennél egyébként jóval régebbre nyúlik vissza, mégis idén került sor az újjáépítésre.
Menzaélmény Balatonfüreden
2018.08.29. SzSz
Néha sok már nekünk is a strandkajából, a pizzából, és az unalmas salátákból, így próbálunk olyan helyeket kutatni, ahol főtt ételt ehetünk, jó áron. A Brada falodában napi menüvel várnak minden nap, emellett pedig széles menzaválaszték közül válogathatunk. Kipróbáltuk a fürediek egyik kedvenc menzáját.
A legkisebb dörgicsei templomrom
2018.08.30. SzSz
Dörgicsén három középkori eredetű templomrommal is találkozhatunk, amelyek közül a Kisdörgicsei a legkisebb építmény. Állapota jelenleg nem a legjobb, azonban szabadon látogatható.
A mencshelyi Kossuth-kilátó
2018.08.31. SzSz
A Balaton-felvidék sok kilátója közül talán a Kossuth-kilátó az egyik legkülönlegesebb. Mivel ez a kilátó messzebb található a Balatontól, így sokkal szélesebb panoráma nyílik a szemünk elé.
A megújult gödöllői főtér
2018.09.11. SzSz
A tavaly lebontott életveszélyes városháza helyén végre megnyitott az új főtér, amely igazán családbarát lett. Sokan felháborodtak, hogy nem új városháza lesz építve a régi helyén, hanem az önkormányzat más tervekkel állt elő. Most megnéztük a végeredményt.
Gyapjaszsák Sukorón – De mi is ez?
2018.08.28. SzSz
Ez az érdekes nevű képződmény, nem is gondolnánk, hogy milyen régről maradt természeti maradvány. A Velencei-tó környéke rendkívül gazdag természeti értékekben, ahol több részen egyedi és csoportos sziklaalakzatok, kőtengerek, gránitkapuk váltják egymást. A Gyapjaszsák is egy ilyen sziklaképződmény.
A füredi Kalandpart, ahol garantált a szórakozás
2018.08.29. SzSz
Balatonfüreden a sok programlehetőség választható, a strandolás és a kirándulás mellett kalandokban is részünk lehet. A Brázay Kalandpart, nem csak egy kalandpark, hanem strandolni is tudunk és a gyerekeket játszóház várja.
Szent Antal kápolna Badacsonyörs
2018.08.16. SzSz
A badacsonyörsi Páduai Szent Antal kápolnát 1816-ban építették, kissé eldugva a Badacsony oldalában. A templom manapság romos külsővel, mellette azonban egy kis csendes, rendezett parkkal rendelkezik.
Egy tökéletes hely a levezetésre - borkedvelőknek
2018.10.01. SzSz
A Kadarka Borbár a budapesti forgatag közepén a Király utcában helyezkedik el. A hely szinte mindig tömve van, így asztalfoglalás nélkül péntek vagy szombat este szinte lehetetlen asztalt találnunk. Mi egy előre megbeszélt találkozó keretében választottuk a Kadarkát a péntek esti kikapcsolódásra.
Balatonszőlős érdekes történetű temploma
2018.08.30. SzSz
Balatonszőlős már a középkor óta létező település, ahol római kori maradványokat is találhatunk. A település apró mérete, és bája igen csak figyelemre méltó a Balaton-felvidéken.
Yellow Pub Étterem
2017.11.29. Kósa Krisztina, újságíró
A Dózsa György útról jobbra nyíló étterem valóban jó sárga, ez tény, ha viszont itt szeretne ebédelni valaki, pozitív, hogy 30 férőhelyes parkolója van, ahol biztosan akad hely.
Igazi pihenésre csábít az Orczy-kert
2018.10.17. SzSz
A VIII. kerületi Orczy-kert vagy Orczy-park nem csak egy könnyed sétára alkalmas, hiszen foci-, kosárlabda és futópálya is helyet kapott területén. Emellett a gyönyörű csónakázótó, a szórakoztató helyiségek és a sétautak egyaránt kikapcsolódásra buzdítják az embert.
Szent Iván-kápolna Ábrahámhegy
2018.08.08. SzSz
A Kápolnadombon Badacsonyörs és Ábrahámhegy határán gyönyörű környezetben találjuk meg a Szent Iván-kápolnát, amely egyszerű megjelenése mellett mégis feltűnő képet ad az arra járóknak. A kápolnát kissé eldugva találjuk meg, azonban ez a kis rejtélyesség hívogató lehet.
Felejthetetlen élmény – Hajókázás a Dunán!
2018.10.18. Bohács Ádám
Születésnapom alkalmával barátnőm meglepett egy kis hajókázással, ennek pedig nagyon örültem, mivel mindenem a víz, imádom minden formában a tavakat, a folyókat és természetesen a tengert is!
Az extrém kikapcsolódás kedvelőinek
2018.09.10. SzSz
Őszi hétvégi programnak, csapatépítésre, szülinapra, vagy csak úgy is remek program lehet a paintballozás. Bár lehet nem mindenki szereti az extrémebb kikapcsolódást, de bátran mondhatom, hogy fiúknak, lányoknak szuper program. Mi egy szülinap alkalmával próbáltuk ki a Dunakeszin lévő Exrem Paintball pályát.
Budapest legemblematikusabb helye a Citadella
2018.10.12. SzSz
A Gellért-hegyen található Citadella a turisták egyik kedvenc látnivalója, de itthon is az egyik legnépszerűbb hely. Sokan járnak ide romantikus sétára, randevúra, hiszen csodálatos panoráma nyílik Budapestre, és a várost átszelő Dunára.
Építészetünk újabb ékköve – Váci Nagyboldogasszony-székesegyház
2018.10.11. Bohács Ádám
Vácon nagyon sok látnivaló vár mindenkire, már-már kevés is az egy nap arra, hogy megnézzünk mindent. Korábban írtam nektek a váci főtérről, most viszont arról a székesegyházról hoztam beszámolót, ami teljesen magával ragadott!
Vegyes érzések a Parti Strandbüfével kapcsolatban
2018.08.14. SzSz
Ritka manapság az olyan büfé, ahol ételallergiások számára is kaphatóak ételek. Egy büfé lényege pont a jó kis szénhidrátos strandkaja, amely egészségtelen, és tuti hízni fogsz tőle. Nos, Balatonalmádiban a Wesselényi strandon találtunk olyan helyet, ahol figyelnek legalább az ételérzékenyekre.
A beszédes nevű Sovány Vigasz
2018.10.04. SzSz
Van ez a sütiző, aminek a neve Sovány Vigasz. Mi jut először az ember eszébe róla? Biztos, hogy az édességmámor, és valamilyen turpisság van mögötte. A cukrászda valóban erről szól, hiszen csakis házilag készült mindenmentes süteményeket kapni náluk. Megnéztük hát, milyen vigaszra lelünk.
Thomay Pincészet – A vendéglátás legalja, szörnyű élmények...
2018.09.18. Sz.F.
Átruccantunk Badacsonyba, hogy miért? Mert szeretjük a szép tájakat, a finom ételeket, és a badacsonyi borokat! Ekkorát viszont talán még soha nem csalódtunk sehol…
Filmkritika – A Hunter Killer küldetés
2018.10.30. SzSz
A Hunter Killer küldetés Gerard Butler legújabb filmje, amelynek premierje csak november 1-én érkezik a mozikba. Szerencsénk volt részt venni a premier előtti filmvetítésen, így elsőként mondhatjuk el a filmről készült kritikát.
Minden a levendula körül forog a tihanyi Levendula Kávézóban is
2018.08.10. SzSz
Tihany bővelkedik éttermek, és fagylaltozók terén. Sokadik látogatásom során sem volt könnyű eldönteni, hova üljek be éppen. A legtöbb hely tényleg nagyon jó, és Tihanyban ettem életem legjobb fagyiját is. A levendula a település egyik jelképe, és szinte mindent eköré építenek a vendéglátásban. Levendulás...
Minőségi ételek széles választékkal a Horváth-kert Vendéglőben
2018.09.05. SzSz
Hosszú út árán jutottam csak el a Horváth-kert Vendéglőbe Veszprémbe, hiszen előtte 4 másik helyet néztem ki magamnak ebédre. Azt hiszem utólag visszagondolva, ennek így kellett lennie, hogy idekeveredjek, és megkóstoljam az étterem kínálatát. Nézzük miért is mondom ezt.
Egy kilátó, amely szinte egy egész utcát magába foglal
2018.08.03. SzSz
Balatonakarattya és Balatonkenese a déli part felé közeledve az utolsó két olyan település, ahonnan még igazán gyönyörű kilátásban lehet részünk. Itt a hatalmas löszfalról nyílik egy utca, vagyis a Kisfaludy-kilátó, ahonnan csodálhatjuk a Balaton szépségét.
Ne higgyünk a külcsínnek
2018.07.24. SzSz
Igen, vannak helyek, amelyekre ránéz az ember, és úgy érzi ez tuti jó lesz. Igényes, modern környezet, kellemes hangulat. A Bliss Bistrot is ez jellemzi első ránézésre, azonban nem minden a külcsín.
Fruitisimo – Egészséges koktélok, de megéri?
2018.06.12. SzSz
A Fruitisimo még csak 2 éve jelent meg Magyarországon, de egyre ismertebb. Jelenleg csak Budapesten található meg 3 bevásárlóközpontban. A hely fő kínálata a frissítő smootie-k, amelyek megannyi fantázianévvel láttak el. Találhatunk külön gyümölcsös verziót, de zöldségeset, illetve Fresh&Fit kínálatot is,...
Veszprémi Állatkert – A remek élményért
2018.06.14. SzSz
Az idén augusztusban 70 éves veszprémi állatkertet látogattuk meg. Az állatkert a Balatontól mindössze 15 kilométerre helyezkedik el, és jól megközelíthető. Aki autóval érkezik, könnyen megtalálja, mivel a városban sorra elhelyezett Zoo feliratú táblák segítik mutatni a megfelelő utat egészen az állatkertig. Az...
Johnny’s Bistro Veszprém – Brutál jó húsélmény
2018.06.14. SzSz
A Johnny’s Bistro étteremlánc már 3 helyen megtalálható az országban, Mi a Veszprémben lévőt látogattuk meg. Farkas éhesen kutattuk fel Johnny bisztróját, a GPS kissé át is vert minket, és már alig vártuk, hogy leülhessünk és benyomjunk egy jó kézműves hamburgert.
Mit csinálj Badacsonyban, ha nincs szezon? És ha az van?
2018.06.10. LÉVI
Mondhatnám semmit, mivel első látásra ez volt az érzésünk, amikor Badacsonyba érkeztünk, pedig már június volt. A törekvés, mely szerint a Balaton 4 évszakos nyaralóhely, nem látszott elsőre. Legalábbis az Alsóörs – Tihany vidékhez szokott szemünknek. Mégis, nagyon élveztük ezt a korai Badacsonyt.
Jásdi Pince – Csopak rejtett borterasza
2018.06.07. SzSz
A Jásdi Pincét Csopakra beérve sok helyen kitáblázva láthatjuk, a főútról azonban csak a Vinotékába ütközünk bele, ahol ugyan helyben is fogyaszthatunk bort, mégsem olyan, mint a pince. Felkeltette érdeklődésünket, hogy akkor vajon merre leljük ezt a pincészetet, így GPS segítségét igénybe véve tudtuk megközelíteni.
Ham&Ham Burgerbár, ahol frissen készül a húspogácsa
2018.04.17. CZs
Milyen választási lehetőségeink vannak, ha a Balaton partján egy finom hamburgert szeretnénk elfogyasztani? Valljuk be, a kis büfék, kevésbé minőségi alapanyagokkal, ugyanakkor igen kedvező árakkal gyakran képezik választásunkat. A Ham&Ham Burgerbár Balatonfüreden ennél azonban sokkal több.
Kiflibe töltött pörkölt a Gulyásbombázóban
2018.05.04. CZs
Nemrég nyitotta meg apró, de annál jelentőségteljesebb kapuit a Gulyásbombázó Gödöllő központjában, a Petőfi téren. A vendégek imádják, és nem is ok nélkül, igazi különlegesség a magyar street food háza táján.
Erdély legkülönlegesebb szállása – Tündérek völgye
2018.12.07. Sz.F.
Sokat hallottunk már róla, ezért úgy döntöttünk, hogy erdélyi körtúránk egyik állomása ez lesz. Szerencsére nem csalódtunk, nézzétek, mi várt minket a Tündérek völgyében!
Péklány Kézműves Pékség - A természetes reggeliért
2018.06.18. SzSz
A Péklány kézműves pékséget Balatonfüreden a Szent István téren találhatjuk meg. A pékség lényege, hogy minden terméküket tartósítószer mentesen készítenek el hagyományos receptek alapján. A pékség belső helyisége apró, de ilyenkor nyáron kint is leülhetünk, míg elfogyasztjuk a reggelinket.
A legkülönlegesebb épületegyüttes Budapesten
2018.11.23. SzSz
A Városliget egyik legszebb látnivalóját a Vajdahunyadvárat szinte mindenki ismeri. A vár télen-nyáron gyönyörű és különleges építményegyüttese tökéletes programválasztás lehet nem csak a turistáknak.
A Tihany mellett található csúcspont
2018.06.29. SzSz
Sajkod egy Tihany melletti apró település, ahol megtalálhatjuk az Őrtorony kilátót. Az Apáti-hegy legmagasabb pontján gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra, Tihanyra, és a környező településekre is. Az út kissé rögös felfelé, de hidd el megéri!
Olcsón, finomat, Balatonfüreden
2018.07.02. SzSz
A Giorgi Pizzériát egy péntek este látogattuk meg, előre kinézve a helyet. Jól megtervezett vacsoránkat már nagyon vártuk, hiszen mindannyian éhesen érkeztünk. A helyre érkezve a kapu előtt parkolót találtunk, ahova könnyedén le is tettük az autót. A kerthelységbe sétálva már rengetegen vacsoráztak az étterembe,...
Apró strand Tihany csücskében
2018.06.27. SzSz
Tihany mellett egy szabad stranddal és ezzel a kis fizetős stranddal találkozhatunk. A strand nyugalmas és igazán szép látvány nyílik róla Balatonfüredre és a környező településekre. Hallottunk róla jókat, így meglátogattuk mi is, hogy tényleg olyan jó-e.
Vígmolnár Csárda – Megéri ilyen drágán enni?
2018.06.22. SzSz
A Vígmolnár Csárda hagyományos magyaros ízek mellett igazi műalkotásokat kreál a legfrissebb alapanyagokból, és szezonális aktualitásoknak megfelelően. Csopak főutcáján igazán figyelemfelkeltő és hívogató a csárda, mi is már egy ideje kinéztük magunknak.
Kedves Cukrászda – A kaméleon
2018.06.18. SzSz
A balatonfüredi Kedves Cukrászdát közel a Tagore sétányhoz találjuk meg a városközpontban. A hely nem csak cukrászdaként funkcionál, hanem reggeliző helyként, és esti kikapcsolódásra is tökéletes lehet, hiszen a szomszédos helyekkel összefogva péntek vagy szombat esténként élőzenével várják vendégeiket.
Bodza Fagyizó – Az apátság melletti tündéri fagyizó
2018.06.21. SzSz
Ha Tihanyban jársz, feltétlenül térj be a valóban tündéri Bodza Fagyizóba. A fagyizó közvetlenül az apátság mellett található, így biztosan nem téveszted el. A fagyizó helyes kialakítása és Tihany varázs miatt tuti tetszeni fog, ahogyan nekünk is.
Magyarok a harcban – Hadtörténeti Múzeum
2018.12.10. SzSz
A Hadtörténeti Múzeum a Budai Várnegyedben található meg, ahol nagyon érdekes kiállításba ütköztünk. Aki szereti a történelmet, annak szinte kötelező program egyszer ellátogatni ide és megismerni a magyarok had történetét.
Mikor nem az van, amire számítanál – A „görög pletykafészek”
2018.12.11. SzSz
Azt hinnéd, hogy ez az a hely, ahová csevegni térsz be a barátnőiddel, hiszen már a neve is ezt sugallja. Azonban nem várt meglepetés ért minket, mikor betértünk. Bár valóban jó hely egy kis barátnős beszélgetésre, mégis valami furcsaság van a dologban.
Nagyi Palacsintázója
2017.10.10. Kósa Krisztina, újságíró
A Nagy Ignác utca és a Szent István körút sarkáról nyíló palacsintázót név alapján már biztosan mindenki ismeri, hisz Budapesten számos helyen képviseltetik magukat. Az V. kerületben található egységük viszont már belépés előtt elgondolkodtatja az embert. Nem olyan hívogató, nem olyan barátságos, mint bármi...
Madal
2017.10.10. Kósa Krisztina, újságíró
Kívülről nem az a kávézó, ami csalogatna bárkit is; én sem tudnám megmondani, mi vonzott ide. Pont erre sétáltam, így ez megfelelő indoknak tűnt. Bementem hát, és nem csalódtam. Vagyis de: pozitívan.
Liget kávéház - A nyugalom sziget Balatonalmádiban
2019.06.11. Törzsök Emese
Balatonalmádiban egy ebéd utáni sétára indultunk a Szent István sétányon, amikor rábukkantunk a Liget Kávéházra. Amikor megláttam a hangulatos teraszát, tudtam, hogy ezt ki kell próbálnunk!
Starbucks Coffee
2017.10.12. Kósa Krisztina, újságíró
A Deák téren található Starbucks-ba szinte beesik az ember, ha a metróból talál feljönni. Velem is így történt, minekutána nem is nagyon volt kérdéses, hogy bemenjek-e vagy sem. Nagy tömeg nem volt, így viszonylag hamar sorra kerültem, hogy egy röhejes összeget elköltve reggelihez jussak. És hogy megérte-e?
Szépréti Cukrászda
2017.10.26. Kósa Krisztina, újságíró
Rákosborzasztó, Rákosrettentő és társai, ahogyan a környékbeliek és kevésbé környékbeliek nevezik a XVII. és XVIII. kerületet együttesen. A Szépréti cukrászda viszont az élő példája annak, hogy van itt is minőség bőven.
Zsámbék városa Pest megye gyöngyszeme
2024.09.09. Bettina
Sokat hallotunk már Zsámbékról, de nem tekintettük még meg. Kétség nem fér hozzá, hogy Zsámbék csodálatos és egy tökéletes helyszín akár egy egésznapos kirándulásra is!
Budapest Eye - egy kör a város felett
2017.10.26. Kósa Krisztina, újságíró
A Budapest Eye egy ideje már lázban tartja a nagyérdeműt, hiszen impozáns mérete és elhelyezkedése révén káprázatos kilátás nyílik róla a főváros csodáira. Ha még nem próbáltátok, most újra itt a nagyszerű lehetőség – már amennyiben nincsen tériszonyotok.
Kávéznál Miskolc felett? - Ellátogattunk az Avasi Kilátó Kávézóba
2019.06.04. Törzsök Emese
A 72 méter magas Avasi Kilátó Miskolc egyik jelképének számít, ahol a 70’-es 80’-as években kávézó is működött, amely a 90’-es évek elején bezárt. 2017-ig nem is üzemelt egyáltalán. 2017-ben teljesen felújították a helyet, így újra megnyílt a kávézó az Avasi Kilátóban.
Tényleg a Desszertem Miskolc legjobb cukrászdája?
2019.05.20. Törzsök Emese
A Desszertem a Miskolci Nemzeti Színház közvetlen szomszédságában, egy belső udvarban található, ahová akkor érdemes betérni, ha valódi édes élményre vágysz! Mutatjuk, hogy miért!
A Balaton legszebb erődje, a Szigligeti vár
2018.03.17. Sz.F.
A múlt évben barátaimmal úgy gondoltuk, hogy beülünk a kocsiba, és elindulunk valahova, az úti cél a Balaton északi partja volt, de nem tisztáztuk le az elején, hova is megyünk pontosan.
Kipróbáltuk Miskolc legújabb kávézóját a Mokka Coffee & Panini Bart
2019.04.30. Törzsök Emese
2019 februárjában adták át Miskolc legújabb kávézóját a Mokka Coffee & Panini Bart. A hely nevéből adódóan itt minden a kávé szeretetéről szól, de a széles kávékínálat mellett frissen készült paninikkel, kézműves-, glutén-, illetve cukormentes süteményekkel is várják az idelátogatókat.
A főváros egyik legjobb Pho levese
2019.01.16. SzSz
Budapesten több vietnámi éttermet is találunk, ahol a fő fogás a pho leves. Nem mindegy azonban melyik éttermet választjuk, hiszen nem mindegyik helyen tartják az autentikus ízvilágot. A Hai Nam Pho Bistro az a hely, ahol biztosak lehetünk az eredeti ízvilágban. De miért?
Café de Paris - egy kis Franciaország Budapest közepén
2017.10.27. Kósa Krisztina, újságíró
A Café de Paris sokban hasonlít az igazi Párizsra, és ez alatt értem most azt is, hogy nem a legtisztább hely, ahol valaha voltam, és a felszolgált étellel is akadtak azért gondok.
Diófa Étterem és Rendezvényház
2017.10.26. Kósa Krisztina, újságíró
Ne menjetek ide. Komolyan, ne tegyétek. Ha ne adj Isten, kitörne a III. világháború, akkor talán, de amúgy eszetekbe se jusson. Én még ilyen rosszat szerintem sehol sem ettem, mint ma itt…
Skinny Juice Bar - Ha számít az egészséged
2019.05.04. Törzsök Emese
A Skinny Juice Miskolc belvárosában (a Villanyrendőr mellett) található egy hangulatos kis udvarban. A smoothie- és gyümölcslébár alapterülete elég pici, mégis nagyon megnyerő. Minden részlete az egészséget sugallja, hiszen a természet színei jelennek meg a berendezésen is. A hely hétvégén 9-13 óráig-,...
Olasz különlegességek Siófokon, a parti sétányon
2018.07.04. SzSz
A La Riva Hotel & Pizzériát Siófokon találjuk a Petőfi sétányon, hatalmas kiülős terasszal, és minőségi ételekkel. A pizzától kezdve, a tésztán át, a különlegesebb frissen sültekig mindent kaphatunk. A hely nem csak étteremként, de bárként is funkcionál, aki esetleg csak az esti meccset szeretné megnézni.
A világ egyetlen ilyen nagy orsósmagnó gyűjteménye Terényben!
2018.11.29. VZs.
Sehol máshol nincsen a világon még egy ilyen gyűjtemény, mint Magyarországon, Terényben! Itt található a világ legnagyobb orsósmagnó gyűjteménye, ahol már több, mint 430 kiállított magnetofont csodálhatunk meg!
Több, mint egy kifőzde? – Napsugár Étterem
2018.11.07. SzSz
Gödöllő szélén van egy étterem, amely már régóta a helyiek egyik kedvenc kifőzdéje. A Napsugár Étterem napi menüs kifőzdéjét sokan szeretik és rendszerint tömegek sorakoznak a bejáratnál. Az étterem már több átalakításon átesett, és tulajdonosváltás is történt. Most megnéztük az étterem megújult konyháját.
Csodás kilátás Balatonfüreden
2018.07.17. SzSz
Nem is gondolná az ember, hogy Balatonfüreden mennyi lehetősége van a kikapcsolódásra. Ne csak a strandolásra, és a büfékre gondoljunk, hanem rengeteg túralehetőségünk is akad. A Tamás-hegyi keresztnél tökéletes nyugalomban kapcsolódhatunk ki.
Medvékkel körülvéve – Túra egy erdélyi erdőben
2018.11.18. Bohács Ádám
Gyalog indultunk el, nem kellett volna, egy dolgot viszont megtanultunk: ne sétáljatok az erdélyi erdőben olyan nyugodtan!
Kellemes kirándulási lehetőség Arácson
2018.07.17. SzSz
A Balaton-felvidéken rengeteg kirándulóhellyel és tanösvénnyel találkozhatunk. Többek között érdemes megemlíteni a Koloska-völgyet is, amely Balatonarács északi végén helyezkedik el. A gyönyörű völgy rengeteg meglepetést tartogat magában.
Szép kilátást nem, annál sokkal többet kaptunk
2018.07.16. Czifra Zsófia
Van az úgy, hogy az ember meghallva egy szót vagy kifejezést azonnal asszociál valamire. Képesek vagyunk egy teljes történettel felruházni azt addigi tapasztalataink, vagy szabadon engedett fantáziánk szüleményeként.
Szent Ignác templom Balatonalmádi – Vörösberény
2018.07.23. SzSz
A Balatonalmádin található Loyolai Szent Ignác templom több, 200 éves. A templom 1779-ben szentelték fel a vörösberényi római katolikus templom a kolostoregyüttessel, amely a környék egyik legszebb építészeti emléke. Érdemes ellátogatnunk ide, hiszen csodás építészeti alkotás.
Miért vált olyan kevés étterem kutyabarát működésre?
2018.11.17. Máté Balázs, online marketing tanácsadó
Magyarországon egyre több, egykori kutyabarát étterem mond le erről a titulusról. Vajon miért? Körbe néztünk, mi a nemzetközi helyzet. Írországi véleményeket találtunk.
Van még mit felfedeznünk a Balaton-felvidéken
2018.07.20. SzSz
A csopaki Plul Malom története igen csak régre vezethető vissza. A malom az évszázadok alatt természetesen sokat változott, és több felújításon is átesett. Kicsiknek, és nagyoknak egyaránt érdemes ellátogatnia ide, a festői környezetben lévő malomhoz.
Sokak kedvence a füredi Sparhelt Bistro – Tényleg ennyire jó?
2018.07.18. SzSz
A sparhelt szóról nekem mindig a gyermekkorom jut eszembe, ahogyan a nagyszüleim mondogatták: „Vedd le a fazekat a sparheltről!”. A szó már magában felidézi az emberben a jó érzést, azt a régies érzést. A Sparhelt Bistro Balatonfüred egyik kedvenc helye, és nem csak a helyiek körében. Úgy gondoltuk itt az...
Maurus Balatonfüred – az alkalmi hely
2018.07.22. Máté Balázs, online marketing tanácsadó
Nem fogok a Maurusba járni hétköznap ebédelni, az már biztos. De az is, ha valamilyen ünnepélyes alkalom adódik, kevés alkalmasabb helyet találok Balatonfüreden és környékén. A Sparhelt és a Márga után elemezzük ki a Maurust is!
Ne bízzuk magunkat a tömegre, ha büfét választunk
2018.07.23. SzSz
Füred is mint tudjuk telis-tele van büfékkel. Az Eszterházy strandon járva délután környékén már megéheztünk így a büfésoron kezdtünk el körbenézni. A strandon lévő büféket egyébként a Tagore sétányról is ugyanúgy elérjük, tehát nem muszáj strandbelépőt fizetni, ha kipróbálnád valamelyiket. Nos, mivel...
Pillangó Cukrászda Hatvan főterén
2018.11.14. fö
Először azt hittük, hogy ez egy buszmegálló, de mikor közelebb mentünk, akkor láttuk meg, hogy ez a Pillangó Cukrászda Hatvan főterén. Kellemeset csalódtunk ezután.
Brazil bombázó árulja a nagyi pogácsáját Csopakon: a Csopajó
2018.07.09. Máté Balázs
Sőt, házi, cukormentes bodzás limonádét is, illetve kézműves sört, és fekete fagyit. De nem fogod könnyen megtalálni, pedig megéri a keresés. Csopak új kis büféje a Csopajó megér egy kitérőt.
Hova menjünk reggelizni Gödöllőn? – 1. rész
2018.09.14. SzSz
Gödöllő bár nagy város, sokszor ütköztem abba, hogy nem lehet 8 előtt sehova elmenni reggelizni. Legalábbis csilli-villi villásreggelire nem. Pékségből akad bőven a belvárosban, viszont nem lehet mindenhol leülni nyugodtan. A Lipóti Pékség franchise üzlet, azonban Gödöllőn nekem az egyik kedvenc pékségem.
Az egyik legjobb gödöllői étterem a Sziget Vendéglő
2018.10.26. fö
Gödöllő helyi éttermei közül már évek óta a Sziget Vendéglő volt az egyik legjobb. Hiába a tulajdonosváltás, még most is nagyon jó helyet foglal el a helyi éttermek között.
A IX. kerület különleges temploma, a Páli Szent Vince-plébániatemplom
2018.11.21. fö
Ferencváros legcsodálatosabb templomát nézhetitek meg, a Páli Szent Vince-plébániatemplomot. Még nincs 100 éves sem, mégis robosztus termete és különleges, neoromán építészeti stílusa miatt mindenki megcsodálja.
Mit tud nyújtani egy világhírű séf étterme? Kipróbáltuk Jamie Oliver első budapesti helyét
2018.11.21. Csonka Nikoletta
A brit celebséf, Jamie Oliver neve mára már nem csak saját hazájában, de bátran mondhatjuk hogy világon minden tájon ismert gasztronómiai körökben. Éppen ezért hatalmas megtiszteltetésnek számított, hogy közép-európában először csodálatos fővárosunkban, Budapesten nyitotta meg kapuit az első Jamie’s...
A Neked Főztem biztos, hogy még mindig csak egy gasztrokocsma?
2018.07.06. SzSz
2015-ben robbant be a köztudatba a Neked Főztem a Balaton-felvidéken, amely különleges strandkajáival mindenki kedvence lett. Idén június végén megjelent Balatonfüreden is a gasztropub, amit azonnal ki is próbáltunk.
Jókai Mór szeretett háza Balatonfüreden
2018.07.25. SzSz
Az író háza, amelyben közel 30 évet töltöttek feleségével, jelenleg Emlékházként üzemel, és Jókai Mór életéről látható kiállítást nyitottak benne. Az emlékházban megismerhetjük az író életét, és munkásságát is, mellette emléktárgyai is kiállításra kerültek.
Amikor az egészséges „sütnivalók” nem nyernek
2018.11.09. SzSz
A Smankerli Cukrászda az a hely, amelybe belépve egyből kellemesen érzi magát az ember. A cukrászdát igazán szép design jellemzi, azonban ez nem elég. Egy jó helyhez kellenek a minőségi termékek és a kedves felszolgálás is. Lássuk, hogy ezekben mennyire jó a Smankerli.
Fót büszkesége – Szeplőtelen Fogantatás Templom
2018.11.07. Bohács Ádám
Fót egyik legismertebb nevezetességét néztük meg egy kicsit közelebbről, ami pedig nem más, mint a Szeplőtelen Fogantatás Templom!
Megnéztük a Nemzetközi Street Food Fesztivált
2018.09.17. SzSz
A hétvégén megnéztük a Nemzeti Vágta időpontjával egybekötött Nemzetközi Street Food Fesztivált az Andrássy úton. Részben olyan, amire számítottunk, részben mégsem. De, hogy miért?
Balatonfüred borhetek 2024
2024.07.22. KSz
A borosgazdák ezúttal faházakban, nem pedig borospincéikben várják a borkedvelőket. A balatonfüredi Tagore sétányon a borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszáz-féle bora kóstolható idén is. A népszerű gasztronómiai eseményt ezúttal is koncertek kísérik, pecsenyesütők,...
Van, ami régi és van, ami új – A Szűcs Fogadója
2018.10.29. SzSz
A Szűcs Fogadója az a hely, ahova általában valamilyen alkalomból mentünk el a családdal vagy a barátokkal. Sokszor jártunk már ott, tudjuk, hogy minőségi ételeket kapni, egyre bővülő választékkal. Már egy jó éve nem jártam az étteremben, így gondoltam ideje meglátogatni és egy névnap alkalmából beülni vacsorázni.
Az ősz egyik legjobb programja – Vácrátóti élmények
2018.09.26. Bohács Ádám
Ha ősz, akkor színes lombok, gyönyörű növények, mesés tájak, nekem ez az egyik kedvenc évszakom, természetesen a tavasz után. Az évek során sok helyen jártam már ősszel is, de valahogy a Vácrátóti Botanikus Kertnél nem nagyon találtam szebbet, nézzük, mi vár itt ránk!
Izgalmas nyaralás 2025-ben itthon
2024.10.24. K.Sz.
2025-ben a magyar nyaralók újra felfedezik hazájuk természeti szépségeit és kulturális kincseit, miközben a korábbi évek tendenciái alapján egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, a pihenésre és az aktív kikapcsolódásra. Íme néhány olyan helyszín, amely különösen kedvelt lesz a hazai utazók körében.
Ahol a marcipán „életre kel” - Szamos Marcipán Múzeum
2020.02.14. SzSz
A szamosi Marcipán Múzeum vagyis a Szamos Marcipán név nemzetközileg is elismert márkává vált. Szentendre egyik leghíresebb cukrászdája és vállalkozása már 1935 óta, ahová a turisták is szívesen ellátogatnak.
Kávékülönlegességek a Joan Kávéházában
2018.12.13. SzSz
Veresegyháza Gödöllő vonzáskörzetében található meg, és a város egyre jobban kiépül. Veres otthont ad a hetente kétszer kitelepült veresi piacnak és egyre több szuper vendéglátóhelynek. A Joan Kávéháza az a hely, ahova érdemes elmennünk a környező városokból. Hogy miért?
A gazdag történelmi múltú Szent Márton templom
2018.09.27. SzSz
Isaszeg kis településén már messziről láthatjuk a dombtetőn lévő templomot, amely a város egyik ékessége. A templom igen gazdag történelmi múlttal rendelkezik, amely egészen Szent István koráig nyúlik vissza. Utánajártunk a templom történetének részleteinek.
Meghökkentő képek a 2018-as World Press Photo kiállításon
2018.09.24. SzSz
Figyelem, a következő cikk a nyugalom megzavarására alkalmas képeket tartalmaz! Az idei World Press Photo kiállításon meghökkentő és gondolatébresztő fotókkal, illetve történetekkel találkozhatunk. A kiállítás lényege pontosan ez, hogy a hétköznapi emberek figyelmét kiragadja a valóságból, és...
Helyi sütik helyben készítve - Melánia Cukrászda
2018.10.25. SzSz
Gödöllőn egyre több a konkurens cukrászda, hiszen az elmúlt 1 évben több édességműhely is megnyitotta kapuit a városban. Köztük a Melánia Cukrászda is, amely bár nem a belvárosban található, sokan megkedvelték. A sok dicséret miatt úgy döntöttünk, meglátogatjuk a cukrászdát, és teszteljük.
Csalódások tömkelege – Vajdahunyadi vár
2018.10.31. Bohács Ádám
Erdélyi túránk során meglátogattuk az igazi Vajdahunyadi várat, amit ott tapasztaltunk, azt nem is nagyon lehet szavakba önteni…Azért megpróbáltam leírni nektek…
Nem a Balcsin kapod a legfrissebb halat – Lillafüredi Pisztrángtelep és Halsütöde
2018.09.19. SzSz
Lillafüred gyönyörű település a Bükk-ben, ahol már évtizedek óta foglalkoznak pisztrángtenyésztéssel. A Garadna-völgy ad otthon a máig működő telepnek, ahol életed legfrissebb halát fogod enni a telepen lévő halsütödében. Ezt garantálom.
Kinyitott a gödöllői Karácsonyház
2018.10.30. Bohács Ádám
Napközben 20-25 fok, éjszaka sincs még hideg, közel sincs a tél, a gödöllői Karácsonyház viszont már kinyitotta kapuit. Őszintén szólva, kicsit furcsa volt ilyen időben forralt bort inni!
Európa egyetlen medvemenhelye
2018.10.31. SzSz
Az országban, sőt Európában egyedülálló helyet találhatunk Veresegyházon. A veresegyházi Medveotthon nem állatkert, és nem is vadaspark, hanem olyan mentett állatok miatt jött létre, amelyek egyébként vadonélők.
Még mindig a Gombai Gödöllő környékének legjobb cukrászdája?
2018.09.21. SzSz
A veresegyházi Gombai Cukrászda igen híres és népszerű a Gödöllőn, és környékén élők között. Számomra mindig mindenki úgy emlegette, hogy itt vannak a legfinomabb sütik a környéken. Az ismerőseim körébe többen mindig onnan rendeltek tortát is, ha kellett. Emiatt már volt szerencsém kóstolni süteményeiket,...
Erikajálda, igazi retro hely, házias ízekkel!
2018.10.27. fö
Nem drága, házias ízű ételek, nagy adagok, piros kockás terítő, háziasszonyok szolgálnak ki, retro kinézet. Ez mind jellemző a gödöllői Erikajáldára, ami valóban egy kajálda!
Szabadulóélmények a Lockariumban
2018.10.29. SzSz
Manapság egyre népszerűbb kikapcsolódás szabadulószobába menni. Budapest területén rengeteg ilyet találhatunk a horror szobától kezdve, egészen a Harry Potteresig. Úgy gondoltuk ideje kipróbálnunk egyet nekünk is, és beszámolni róla nektek. A gödöllői Lockarium Casinó szobáját választottunk most erre az alkalomra.
Pizza pite? Létezik! Kipróbáltuk mi is!
2019.06.17. SzSz
A közösségi médiában biztosan Te is találkoztál már olyan videókkal, ahol igazi szénhidrátbomba ételeket láthatsz. És biztosan állítom, hogy láttál olyat is, ahol megemelnek egy pizzaszeletet, és csak a nyúlós töménytelen sajtmennyiéget látod. Nos, ilyen „sajtbomba” pizzát, vagyis inkább pizza pitét...
Quad élmények Domonyvölgyben
2018.09.24. SzSz
Ki ne szeretne néha kilépni a komfortzónájából és új dolgokat kipróbálni? A quadozás pontosan egy ilyen élménynek számíthat. Valakinek extrém, valaki imádja az adrenalint. Most kipróbáltuk mi is milyen egy igazi VadQuad élmény Domonyvölgyben.
Itt találjuk az ország legöregebb vadkörtefáját
2018.09.26. SzSz
A gödöllői Szent István Egyetemhez tartozik egy Botanikus Kert, ahova bárki ellátogathat. Bár a botanikus kert főleg a hallgatók gyakorlati helyeként funkcionál, de kikapcsolódásként jó program lehet. Nem csak gyönyörködhetünk a természetben, de hasznos információkkal gazdagíthatjuk tudásunkat, mellette pedig...
Az egyik legrégebbi cukrászda Baján, az Eötvös Kávézó & Cukrászda
2018.11.27. fö
Aki Baján jár és édességet kíván, az általában betér az Eötvös Cukrászdába, ami a főtértől vezető egyik kellemes kis sétálóutcában található. Minden évszakban nagyon hangulatos errefelé!
Az angyalföldi Floridsdorf Sétány
2018.10.19. SzSz
A Floridsford Sétányt a Béke téren találjuk meg Angyalföldön a Szent László-templom szomszédságában. A sétány nagyon jó kikapcsolódást nyújt, gyönyörű parkos területével.
A megújult Szépművészeti Múzeum
2018.11.28. SzSz
A Szépművészeti Múzeum nemrégiben megújult, ahol máris izgalmas kiállításokkal várják az idelátogatókat. A múzeum modern megújulása és a régi kor visszaidézése között ingázik, amelyet nagyon jól megoldottak kivitelezésekor. De milyen állandó és időszakos kiállítással készültek?
A fánkok mestere a The Donut Library
2018.10.11. SzSz
Az édességfanatikusok egyik kedvence lehet a The Donut Library, hiszen nem csak választékától, hanem hangulata miatt is jó ide betérni. A fánkról első körben Amerika jut eszünkbe, másod sorban nagymamáink házi farsangi fánkjai. Ezt a kettőt ötvözve, egy kis extra ízesítéssel jött létre a Donut brand.
A halászlé hazájában jártunk, Baján, a Sobri Halászcsárdában
2018.11.26. fö
Ha valaki halas ételt szeretne enni, hol máshol enne, mint a halászlé hazájában, Baján! A Sobri Halászcsárdáról sokat hallottunk már előtte, így most meg is látogattuk!
A minden településnek példamutató Váci főtér
2018.10.11. Bohács Ádám
Vác egy nagyon szép Duna-parti település, ami az évek során kivívta a Dunakanyar központja címet is, nem véletlen, hogy kedvelt idegenforgalmi célpont. Mi most a főterét mutatjuk be nektek, ami tényleg példaértékű lehet minden településnek!
A mediterrán stílusú Cocco-Mio étterem Fót szélén!
2018.11.22. fö
Kinézetre szerintem itt kezdődik egy étterem. Sok helyen jártunk már, középszerű, megszokott vagy rosszabb kinézetű helyeken, de a Cocco-Mio étterem magasan übereli az átlag vendéglátóegységek kinézetét!
A sushi fellegvára – Buddha Original
2018.10.15. SzSz
A sushizni vágyók és az autentikus thai ételek kedvelői között igen híres a Buddha Original. Budapesten több helyen is találkozhatunk az étteremmel, azonban mindegyik egy kicsit más milyen. Egy sushizás miatt választottuk mi is a Buddhát, ahol jó és rossz élményeink is voltak.
Kórház és bunker a város alatt, ez a Sziklakórház
2018.11.23. SzSz
Sokan nem hallottak még a Sziklakórházról, amely a Budai Vár alatt nyúlik el egy 1 kilométeres járatrendszeren. A kórházban a második világháború és az 56-os forradalom alatt rengeteg ember életét mentették meg, ahol a szörnyű körülmények ellenére is a kitartó orvosok és ápolók saját életüket kockáztatva...
Sós és édes paLaCsinták Gödöllőn
2018.10.17. SzSz
Nemrégiben nyílt meg Gödöllő belvárosában a LaCsinta, amely a palacsintázás új formáját hozza. Kérhetünk sósat, édeset és persze összerakhatjuk a saját elképzelésünket is. Kipróbáltuk ezt az új „gyors büfét”, ami újdonságot hozott a helyieknek.
A Béke tér ékessége a Szent László-templom
2018.10.18. SzSz
Angyalföld egyik jelképe a Béke téri Szent László-plébániatemplom, amely a kerület igen fontos része a mai napig. A templom a XIII. kerület központi helyén áll, körülötte parkkal, amely csak még inkább kiemelkedik környezetéből. A gyönyörű, egyben érdekes építményt belülről is megcsodáltuk.
Így még nem ettél kürtőskalácsot! – Kipróbáltuk az Édes Mackót
2018.11.22. SzSz
Az Édes Mackó nemrégiben nyílt meg a Fővárosi állatkert részeként, azonban az utcafrontról is kérhetünk finomságaikból. A Mackó a Vitéz Kürtős üzemeltetése alatt működik, így tudható, hogy minőségi kalácsokat fogunk kapni. De mitől más az Édes Mackó, mint a többi Vitéz Kürtős?
Itt van a Föld szívcsakrája a Pilisben, ahol hallod a Föld szívdobogását
2018.11.21. fö
Egy káprázatos helyen jártunk, a Föld szívcsakrájánál, Pilisben, ahol a legenda szerint, ha belehallgatsz a Ferenczy-sziklába, akkor hallhatod a Föld szívdobogását.
Saláta minden mennyiségben – Salad Box
2018.11.19. SzSz
A Salad Box franchise lánca biztosan sokaknak ismerős lehet. Budapesten és az ország több pontján is megtalálhatóak, köztük a legnagyobb bevásárlóközpontokban. Aki odafigyel az alakjára, annak a legjobb választás lesz, hiszen ezernyi féle salátát kínálnak a vendégek számára gyorsétteremként. Mitől vált ennyire...
Milyen egy barlangban élni? Mutatjuk!
2018.10.30. Bohács Ádám
Egerszalókon jártunk, ahol többek között azt is megtudtuk, milyen egy barlanglakásban élni. Nagyon érdekes élményekkel gazdagodtunk, ide el kell mennetek nektek is!
A rengeteg ostromot átélt Thury-vár
2018.11.18. Sz.F.
A Balaton és a Velencei-tó között nagyjából félúton található egy sok mindent átélt vár, nem régen ide látogattunk el, ismerkedjetek meg kicsit közelebbről ti is a Várpalotai várral, vagy más néven a Thury-várral!
A Gödöllő környékén élők kedvenc ivóvize – Petőfi forrás
2018.09.28. SzSz
Gödöllő és Aszód között nagyon sokan ismerik a Petőfi forrást a régi Csintoványi tanya mellett. Hogy miért lett épp Petőfi forrás a neve? Erre keressük a választ cikkükben.
Az „otthonos” minőség Ráckevén
2019.01.07. SzSz
Ráckeve városa a Duna-parton található, Budapesttől nem messze, ahol teljes nyugalomban kapcsolódhatunk ki. A város bár nem nagy, mégis érdemes meglátogatni és felfedezni a környéket. Látogatásunkkor felfedeztük a település egyik legkellemesebb éttermét is, a Cadran Pizzéria és Pub-ot. Nézzük, milyen tapasztalataink voltak.
Petőfi iskolája Aszódon
2018.10.19. Bohács Ádám
Aszódon jártunk, ahol közúti táblák segítségével megtaláltuk a Petőfi Múzeumot, ennek pedig nagyon örültünk, el is mondom, hogy miért! Őszintén szólva nem a múzeumot kerestük, hanem a Podmaniczky-kastélyt, amit sajnos meg is találtunk…omladozva, elhanyagolva, látogatni sem lehet. Amikor elindultunk az...
Az egyetlen középkori kilátó a Budai Várnegyedben
2018.12.05. SzSz
A Budai Várnegyedben sok látnivaló akad, azonban egy igazán kiemelkedik a többi közül. Szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. A Mária Magdolna torony az egyetlen eredeti középkori műemlék Budán, ahonnan belátni az egész fővárost.
City Restaurant - egy olcsó kifőzde Hatvanban
2018.11.14. fö
Ha olcsón akarsz enni egy igazi házias menüt és ráadásul Hatvan környékén jársz, akkor a City Restaurant-ba térj be. Hatvan központjától nem messze található.
Mátraverebély-Szentkút csodatévő vizéből ittunk!
2019.09.23. Bohács Ádám
Kevesen gondolnák, hogy Budapesttől alig egyórás autóútra található egy olyan hely, ahol nem mindennapi csodák történtek – olyanok, amikre még az orvosok is keresték a válaszokat, de nem találták. Én legutóbb 9-10 éve jártam ezen a helyen, most hétvégén viszont úgy döntöttem, hogy újra ellátogatok ide....
A világon egyedülálló magyar gyűjtemény – Gyűszűmúzeum, Vácrátót
2018.12.05. Bohács Ádám
Nem lakok nagyon messze Vácrátóttól, de még soha életemben nem hallottam erről a múzeumról, pedig itt található a világ második legnagyobb gyűjteménye! Gyertek velünk ti is a vácrátóti Gyűszűmúzeumba, garantáltan megéri!
Budapest leghíresebb tere – Hősök tere
2018.10.03. SzSz
A főváros leghíresebb és legszimbolikusabb terén jártunk, amely a 19. század első évtizedében a honfoglalás ezeréves évfordulójának tiszteletéből épült. A tér egész történelmi múltunkat örökíti meg a legnagyobb magyar nevekkel. Utánajártunk pár érdekességnek a térrel kapcsoltban.
Bivalyokkal ismerkedtünk - Kápolnapusztai Bivalyrezervátum
2024.08.23. K.Sz.
A Balaton térsége rengeteg programot ad a hidegebb hónapokban is. Fonyódtól például alig 40 percre található a Kis-Balatonnál a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum. Miért érdemes ide ellátogatni? Mert Magyarország legnagyobb látogatható bivalycsordája, piknikezőhely, kiállítás, mesélő sétaút, és...
A bundáskenyér specialista – Mókusch Café & Deli
2018.10.10. SzSz
Ez a picit német beütésű név nem véletlen a Mókusch Café & Deli esetében, hiszen bajor reggelivel és nagyon speckó, töltött bundáskenyérrel várják a betoppanó reggelizőket. A hely a Széll Kálmán tértől nem messze található, igen jó helyen. Elvileg még Mila Kunis és Asthon Kutcher is járt itt a bundáskenyér miatt.
Kesztyűre fel! Kipróbáltuk a kickboxot a Bobkó Fight Clubban
2018.10.05. SzSz
Élményeinknél egy különleges részhez értünk, hiszen a következő cikk, nem étteremről és nem is látnivalóról fog szólni, hanem egy olyan kikapcsolódási lehetőségről, ami igazán karbantart és átmozgat. A Bobkó Fight Club edzésén jártunk, ahol kesztyűt ragadtunk, és megnéztük milyen egy kickbox edzés.
Magyarország világhírű szimbóluma a Lánchíd
2018.10.05. SzSz
Ki ne ismerné Budapest legszebb és legrégebbi hídját, a Lánchidat. Történetét azonban sok esemény körül öleli, és az eredeti híd megépítése óta, már többször újjá kellett építeni. Érdekességek a Lánchídról, amikről lehet nem tudtál.
Egy kis vidéki ékszerdoboz – Vadvirág Kávézó & Cukrászda
2018.11.23. Bohács Ádám
Baján jártunk, és finom sütire vágytunk, úgyhogy el is kezdtük keresgélni a közeli cukrászdákat, sajnos vasárnap délután volt, így kicsit gondban voltunk, de végül rátaláltunk a Vadvirágra!
A székelyek szent hegye - Madarasi-Hargita
2018.09.27. Bohács Ádám
Minden évszakban gyönyörű, de ősszel és télen a legszebb, ismerjétek meg ti is Erdély legcsodálatosabb hegyét, a Madarasi-Hargitát! A most következő cikkben elmondom nektek saját élményeimet, illetve megmutatom, milyen mesebeli látványt nyújt a nem mindennapi környék!
Evangélikus templom Balatonszepezd
2018.08.09. SzSz
A falu központjában találjuk egymással szemben a református és az evangélikus templomot. Mindkét templom a XVIII. században épült meg késő barokk stílusban. A templomok igazán feltűnőek a dombtetőn, fehérre festett falaikkal.
Biztos itt együnk, ha jó áron akarunk ebédelni Tihanyban?
2018.06.28. SzSz
A tihanyi Retro Pizzériát a város közepén találjuk igen forgalmas helyen. A közösségi oldalakon szinte csak jókat olvashatunk róla, azonban tényleg minden igaz? Mi is kipróbáltuk az éttermet, lássuk, hogyan sikerült.
A legenda nyomában, legendás ételekkel
2018.06.27. SzSz
Tihanyban rengeteg Csárdába futhatunk bele, de ahogy velünk is megesett nem mindegyikbe néztünk volna be szívesen. Ez a hely azonban valamiért megragadott minket első ránézésre, és nem is csalódtunk. Magyaros ízek, nagy adag ételek, minden, ami csak kellhet.
Mintha tényleg a Nagyinál lennénk süti kóstolón
2018.07.02. SzSz
A Nagyi Sütödéje Tihanyban engem teljesen lenyűgözött családias környezetével, házi süteményeivel és édes megjelenésével. Tihany igazi kis ékszerdoboza, ahova szívesen tér be az ember egy kiadós reggelire, vagy egy finom házi süteményre. Kaphatunk glutén, cukor, és tejmentes édességeket is, így az...
Siófok cuki Cukrászdája
2018.07.04. SzSz
A Villa Gréta Cukrászdát Siófoki látogatásunk során ejtettük útba. A cukrászdát az interneten találtuk meg cukormentes sütemény után kutatva. Éppen nem volt tőlünk túl messze, így hát benéztünk.
Aprócska kézműves fagylaltozó Csopakon
2018.07.05. SzSz
A Csopi Fagyizó pont útba esik annak, aki Füredről indul Veszprém irányába. Az aprócska fagyizóban kézműves fagylaltokat kaphatunk nem túl széles választékban, de kávé és üdítő is szerepel a kínálat között.
Tihanyi Pisky sétány – Tihany és elragadó hangulata
2018.06.22. SzSz
Tihanyban járva az apátságot meglátogatva még szerettük volna kicsit felfedezni a város szépségeit. A Pisky sétány pont ilyen, hiszen gyönyörű bájos manufaktúrákat, kézműves tárgyakat, persze levendulából készült mindenféle dolgot is találhatunk itt.
Tihanyi Apátság – Az egyik legjelentősebb történelmi emlékünk
2018.06.21. SzSz
Tihany amúgy is elragadó hely szerintem a Balatonon, levendulamezőinek, történelmi múltjának, és persze magának az elhelyezkedésének köszönhetően egyaránt. Az apátságot nem nehéz észrevenni, és szerintem minden magyar hallott már, vagy látott róla valahol képet. Most felfedeztük belülről és...
Kolostorok és kertek – Gyönyörű környezet egy hangulatos sétához
2018.06.15. SzSz
A Veszprémben található Kolostorok és kertek elnevezésű park, vagy terület a város gyöngyszeme. Ezen a területen gyönyörűen kialakított parkot találhatunk, és Árpád-kori emlékeket, illetve a gyerekeknek remek játszótereket is.
Veszprémi Vár – Ami nem is tűnik várnak
2018.06.15. SzSz
A Veszprémi vár a város közepén található meg, amelyhez rengeteg történelmi emlék fűződik. A Vár történelmének legfontosabb momentumai Géza fejedelemhez, és Szent István király feleségéhez, Gizella királynéhoz fűződik.
Bagaméri Fagyizó – Ha egy hűsítő édességre vágynánk
2018.06.19. SzSz
A Bagaméri Fagyizó remek elhelyezkedésével máris a környék egyik legjobbja, hiszen a partról könnyen elérhető, és választéka igen nagy. A fagylaltjuk nagyon finom krémes, tudják, hogyan kell jó helyben főzött fagyit készíteni. Aki szívesen fagyizna egyet a Balaton part mellett, az mindenképp nézzen be a Bagaméribe.
Gabi Büfé – Fedezzük fel a Kisfaludy strand büféit
2018.06.20. SzSz
Nyilván ha az ember strandra megy vagy csomagol otthon magának szendvicseket és hatalmas hűtőtáskával érkezik, vagy nincs más, mint enni valahol egy igazi strandkaját. Szerintem a legtöbben inkább az utóbbi verzióba tartoznak, ahogyan persze én is.
Kisfaludy Strandfürdő Balatonfüred – Hova menjünk Füreden strandolni?
2018.06.20. SzSz
Jó strandot keresel? A balatonfüredi Kisfaludy strandra akkor érdemes ellátogatnod, mivel a belépő nem drága, azonban cserébe egy gondosan karbantartott területre érkezhetünk az egész családdal.
Megérkezett a minőségi gasztronómia a Badacsonyon túlra
2018.07.05. Máté Balázs
Nem gondoltad volna ugye, hogy van minőségi étterem az Alsóörs-Füred, a Badacsony és a Káli medence területein kívül is a Balatonnál, ugye? Nos, Sznobok, irány Nyugat! Mutatjuk, hol találod meg azt, amit eddig csak hírből ismertek a Nyugat Balatonnál.
Sznobság faktor: 10/10. Divat ma még a Karolina Kávéház?
2018.07.05. SzSz
Azóta járok a Karolinába, amióta megnyitott. Imádtuk. A kiszolgálás, a fekvése, a sütik, maga volt a megtestesült Ausztria. Ma azonban valahogy más már a jó öreg Karolnia. Elgépiesedett? Elsznobosodott? Vagy mindig is az volt, csak nem vettem észre? Értékelés 2018-ból.
Az Aranyember Útja Tanösvény a Tamás-hegyen
2018.07.24. SzSz
Balatonfüreden kanyarog a Tamás-hegyen az Aranyember útja, amely Jókai Mór regénye alapján kapta a nevét. Az útvonal nem túl hosszú, azonban megéri végigsétálni rajta, hiszen az érdekes információk mellett, végig remek kilátásban lehet részünk.
Az erdélyi stílusú Szent Imre templom
2018.07.23. SzSz
Balatonalmádiban sok szép templommal találkozhatunk, többek között a Szent Imre templommal is. A templomhoz hozzátartozik a Szent Jobb kápolna, amely a budai várból áthozott mozaikjairól híres.
Remete-forrás Balatonalmádi
2018.07.24. SzSz
Almádin találhatunk remek túraútvonalakat, emellett pedig olyan helyeken is járhatunk, mint a Remete-forrás. A forrás útvonala csodálatos erdős részen megy végig, ami remek kikapcsolódást nyújthat a túrázók számára.
Vörösberényi református erődtemplom
2018.07.24. SzSz
Balatonalmádi, azaz Vörösberény legősibb, és legemblematikusabb építményénél jártunk. Az erődtemplom különleges, mivel több vallási kézben is volt, emiatt történelme igen bonyolult.
Holnap startol az idei Kékszalag
2018.07.25. SzSz
2018. Július 26-án indul az idei Kékszalag vitorlás verseny a Balatonon. Az idei verseny különlegessége, hogy jubileumi 50. Kékszalaghoz érkeztünk, emiatt számos program várja a Balatonfüredre látogatókat a parton. Holnap a magyar vitorlázás és a Balaton ünnepén több, mint 600 hajó fog elstartolni Balatonfüredről.
Balatonfüred kilátója a Jókai-kilátó
2018.07.23. SzSz
Füreden nem is gondolná az ember mennyi látnivaló van. Nem csak strandolni tudunk, és sétálgatni a Tagorén, illetve a kikötőbe, hanem kirándulni is. Balatonfüred dombos-völgyes környezetének köszönhetően van mit felfedeznünk.
Magyar hagyományok Paloznakon
2018.07.19. SzSz
Paloznakot Csopak és Lovas között találjuk meg Balatonfüred közelében. Az aprócska falu magában is lenyűgöző. Többen azonban lehet, hogy csak a Sárfránykert Vendéglő miatt hallottak csak róla. A falu csodálatos, és nem szabad elhanyagolni az ottani látnivalókat.
Szakadj ki a Balatonfüredi nyüzsgésből
2018.07.17. SzSz
A Balatonfüreden található Koloska-völgyben elhelyezkedő vadaspark plusz élményt nyújthat a völgyben túrázóknak. A vadasparkban találkozhatunk szarvasokkal, őzekkel, és muflonokkal is. Remek program lehet a gyermekes családok részére is.
Gödöllő gyöngyszeme a Caravella
2018.07.16. SzSz
Hiába jártál már bájos kávézóban, a Caravella még neked is különleges lesz. Kellemes vintage hangulatával és különböző bútoraival igazán magával ragadja az embert. Nem csak megjelenésben, de felszolgálásban, és persze ételekben is toppon van a hely.
Arács impozáns temploma
2018.07.17. SzSz
A templomot 1785-ben alakították át egy középkori szentélyből. A templomban található barokk főoltár pedig, még a templomnál is idősebb. Arács Balatonfüredhez tartozik, azonban maga a település történelme igen régre nyúlik vissza.
A házi rétesek nyomában Balatonfüreden
2018.07.17. SzSz
A rétesről mindig nagymamám jut eszembe, amikor együtt próbáltunk házi készítésű rétest csinálni, lehetőleg úgy, hogy ne szakadjon el a tészta. Nem egyszerű feladat, de a végeredmény mindent megér. A mai vendéglátásban ezek a hagyományos receptek talán mostanában kezdik újkorukat élni. Egy kis nosztalgiázásra...
Kelén grillterasz - Strandbüfé vagy sem?
2018.07.18. SzSz
Balatonfüreden járkálva rengeteg büfével találkozunk, és a Tagorén sétálgatva is nehezen dönti el az ember, melyik helyet válassza ebéd szempontjából. Vannak helyek, amelyek első ránézésre tetszenek, aztán csalódás lesz a vége. A Kelén grillterasz is elsőre jónak tűnt, így betértem. Lássuk mit tapasztaltunk.
La Villa Étterem Balatonalmádi – Furcsa körülmények, finom ételek
2018.06.11. SzSz
Balatonalmádi partján sétálgatva megéheztünk, és szívesen ettünk volna egy jó pizzát valahol a környéken. Utánanéztünk hát a környéken lévő lehetőségeknek. A La Villa Étterem bizonyult a legjobb választásnak első ránézésre, mivel a honlapjuk igen tetszetős, és árban is úgy tűnt teljesen rendben lesz....
Bergmann Cukrászda Balatonfüred – Eldugott kellemes csalódás
2018.06.07. SzSz
Balatonfüreden járva nagyon megkívántunk egy sütit, viszont szerettünk volna mindenképp cukormenteset enni. A sétányon és a parton végigsétálva egy helyet sem találtunk, ahol hasonlót kaphatnánk. Az internetet felkutatva szomorúan konstatáltuk, hogy bizony szerda este fél 7-kor júniusi főszezonban nincsen számunkra...
Tacuba Café&Stage
2017.10.31. Kósa Krisztina, újságíró
Elég furcsa helyen van, és akkor ezzel még nem mondtam semmit. Ha nem ismerném a környéket, nem hinném el, hogy itt lehet épkézláb kávézó vagy étterem, ugyanis egy kanyargós, parkolóban végződő kis utca egyik végében található, ahol egy autókereskedés és egy autószerelő műhely tőszomszédságában lehet rálelni a Tacubára.
Óbuda - Amfiteátrum
2017.10.17. Kósa Krisztina, újságíró
Aki Óbudán él, esetleg a környéken lakik, és sokat jár erre, annak nem kell bemutatni a III. kerületet, hiszen olyan történelmi múltja van, amellyel úton-útfélen szembesülünk rohanó világunkban is. Így van ez az Amfiteátrummal is, hiszen a látványos katonai gyakorlótér ma is szerves része az óbudaiak életének.
Végvári Cukrászda
2017.10.31. Kósa Krisztina, újságíró
Kissé eldugott helyen van, ugyanis aki nem a Helikopter Lakóparkban lakik vagy dolgozik, az nem biztos, hogy ismeri. Magát a Végvárit igen, hiszen abból több is van a kerületben; mégis ez az amire azt mondom, hogy nagyon ott van. Szép kívül és belül, ráadásul a mai napon a Halloween miatt még különleges is!
Levendula kézműves fagyizó
2017.10.10. Kósa Krisztina
Kívülről kellemes, fehéres-lilás színkombinációjával hívogató, és egyben nyugalmat árasztó a főváros rohanó életében. A Szent István körút megannyi étterme és szórakozóhelye közt kitűnik finomságával - már ami a külcsínt illeti; a többi viszont csak akkor derül ki, ha belép az ember…
Il Pastaio - egy kis olasz
2017.10.12. Kósa Krisztina, újságíró
Olaszos. Vagy olasz, ez most szerintem mindegy. Kiülős vagy beülős, bár én most maradtam kint, mivel délben elég meleg volt, hiába az október közepi dátum. A piros az uralkodó szín, a pincérek pedig végre nem olyanok, mint a Váci utcában, ahol boldog-boldogtalant leszólítgatnak, hogy ugyan térjen már be hozzájuk....
Nagyszerű darabok ma is a Vígszínházban!
2017.10.19. Kósa Krisztina, újságíró
Látványos, csodaszép, egy valódi építészeti remekmű – és akkor a különféle színdarabokat még nem is említettem. Ki ne emlékezne gyerekkorából A padlásra, a Pál utcai fiúkra vagy bármi hasonlóra, melynek fülbemászó dallamai, szövegei a mai napig itt csengenek füleinkben?
Rákoshegyi Lisieux-i Szent Teréz plébániatemplom
2017.10.12. Kósa Krisztina, újságíró
Nem feltétlenül csak azért és csak akkot lehet templomba menni időnként, mert annyira vallásosak vagyunk, hanem azért is, hogy néha egy kis megnyugvást hozzon az ember életébe ez a pár perc külünleges csend és nyugalom, ami innen árad – vallástól és nézettől teljesen függetlenül.
A Kemencés Vendéglő - ahogyan én látom
2017.11.28. Kósa Krisztina, újságíró
Fotón nagyon hangulatosnak tetszik, de a valóságban sem csúnya. Nyilván tavasszal-nyáron nagyobb itt az élet, és látványosabb a kerthelyiség is, de most, hogy már fagy, egy meleg leves tökéletes tud lenni.
A Babati Istállókastély
2017.11.29. Kósa Krisztina, újságíró
A Babati Istállókastély egy olyan eldugott részén található Gödöllőnek, ahová véletlenül nem nagyon kerül oda az ember, csak ha célirányosan megy. Akkor viszont igazi kincsre bukkanhatunk – feltéve, ha szeretjük a természetet, és nem a csillogás az elsődleges.
Max Bisztró, ahol egy pincér is elég
2017.11.27. Kósa Krisztina, újságíró
Amikor ebédelni szeretnél, és Gödöllőn sétálgatsz (vagy célirányosan mész a kiszemelt helyre, mint most én), akkor óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy milyen típusú étterem lehetne a megfelelő? Ma a Max Bisztróban jártunk.
Caravella Café
2017.11.24. Kósa Krisztina, újságíró
Egy hely a süti- és kávéimádóknak, ahol figyelnek a részletekre: állatbarát, cukormentességre is van lehetőség, az ár középkategóriás, a kiszolgálás tökéletes, és ahogy belépsz, olyan, mintha egy másik világban találnád magad. Konkrétan nincs is kedved elmenni innen, csak beszélgetni, beszélgetni...
Ha napi menü, akkor ne a Coralt válaszd
2017.11.22. Kósa Krisztina
A Coralt szeretik Gödöllőn, úgy általában meg is vannak vele elégedve. Persze ez nem a napi menüire vonatkozik, hanem az á la carte étkezésre, ami azért merőben más, mint a pár száz forintos, esetleg egy ezresbe kerülő napi valami. Lássuk, hogy miért!
Zila Kávéház – Krisztina Cukrászda és Étterem
2017.10.17. Kósa Krisztina, újságíró
Furcsa helyen van. A főút mellett, ami olyan zajt eredményez, hogy örülök, ha a saját gondolataimat hallom. Mivel egyben kertvendéglő posztot is betölt (hiszen étterem is), bátran gondolhatja az ember, hogy bőséges választékkal találja majd szembe magát - ám ennek ellentetjére csak akkor döbben rá, amikor bent helyet...
Coffeeshop Company - Árkád
2017.10.12. Kósa Krisztina, újságíró
Nincs kint se meleg, se hideg így, október közepén, a forró csoki viszont egy igazán jó döntésnek tűnik - főleg, ha választunk mellé valamilyen finomságot is. A Coffeshop Company-ben ez elméletben mind megoldható, de lássuk most a gyakorlatot!
Novo Café, ahol kultúra jár a kávé mellé
2018.04.16. CZs
A Novo Café Gödöllőn, a Művészetek Háza épületében található, a megrendezésre kerülő előadásoknak, a Művházban szervezett programoknak és a nagy méretű parkolónak köszönhetően nem szűkölködik vendégekben. Fiatalok és idősebbek egyaránt szívesen keresik fel, a park közelsége is okot ad egy kellemes...
Oxigén Hotel**** Superior Family & Spa, egy varázslatos wellness hotel vidéken
2018.04.05. CZs
Ha valahova érdemes ellátogatni családosan, az az Oxigén Hotel**** Superior Family & Spa, Noszvajon. Nem csupán a hotel kínálta lehetőségek erősítik ezt az állítást, de a környéken elérhető programok is.
Club Mauro Pizzéria Balatonfüreden
2018.05.21. CZs
Nemrég Balatonfüreden jártunk, szerettünk volna egy finom pizzát, vagy egy jó hamburgert elfogyasztani, a Club Mauro Pizzéria pedig éppen útba esett. Ennyi, és nem több volt az oka, amiért ezt a helyet választottuk.
Trattoria La Mamma
2018.06.05. SzSz
A nemrégiben, körülbelül 2 hónapja nyitott Gödöllő új és egyetlen olasz éttermét próbáltuk ki. Szombat késő délutánra foglaltattunk asztalt, biztos, ami biztos alapon. A kipróbálás előtt feltérképeztük a hely közösségi oldalát, ahol rengeteg pozitív véleményt olvashattunk. Bár volt pár igen aggasztóan...
Balatonfüredi Kossuth Lajos Forrás
2018.06.07. SzSz
Balatonfüreden a Gyógy téren megtalálható Kossuth Lajos Forrás a város egyik nevezetessége. 1800-ban építették, ugyan már a feliratával ellentmondásos, mivel ott 1802-őt véltünk felfedezni. A Forrás közvetlenül az Állami Szívkórház mellett található meg. Ez a forrás elsőként nem Kossuth Lajos nevét viselte,...
Tűztorony Kávézó Gödöllő szívében
2018.04.16. CZs
A gödöllői Tűztorony talán a város legjobb helyen elhelyezkedő kávézója. A belvárosban, könnyedén megközelíthető helyen, mégis egy csendes udvar ölelésében várja vendégeit az év minden szakában, akik soha nem is hagyják cserben.
Tihanyi Bencés Apátság tavaszi szépségében
2018.03.26. CZs
A Tihanyi Bencés Apátság nem véletlenül hazánk egyik leglátogatottabb turistalátványossága, a település és a Bencés Apátság környéke az év minden szakában gyönyörű, hihetetlen kilátás tárul elénk a Balatonra, de még a füredi Tagore sétányról is érdemes megcsodálni. Kora tavasszal teljesen más...
Mesés magyar tájon jártunk – bemutatjuk a dörgicsei Levendáriumot!
2017.06.04. Máté Balázs, online marketing tanácsadó
Toscana és Provence összekeverve a szívmelengető hazai, magyar tájjal: ezt találtuk Dörgicsén és egy gyönyörű levendulást. Mutatjuk, miért érdemes eljönnöd ide!
Csalódás a köbön! – Terasz Étterem
2017.07.22. GA
Bizonyára mindenki szemezgetett már ezzel a gyönyörű kis paradicsomi hangulatú étteremmel, aki valaha is végigsétált a balatonfüredi parton. Egy csodálatos park közepén található, tavak, szökőkutak romantikus környezetében.
Ez lenne Csopak legjobb étterme?
2017.07.25. GA
Aki áthaladt már autóval Csopakon, az biztosan észrevette ezt a hangulatos, nádtetős, parasztház jellegű kis csárdát. Vendéghívogató megjelenése azonban csalóka lehet.
A Smarni lenne Gödöllő legjobb étterme? Lehet, hogy mégsem leszek törzsvendég…
2017.11.15.
A Smarni a Gödöllői Királyi Kastély (vagy Grassalkovich-kastély) szomszédságában egy jó étterem. Vagyis annak tűnt első látásra. Meg még másodikra is. De aztán...
"Dizájnos" fagyizó Csopakon, de ennyi
2018.07.25. SzSz
Találunk néha jó, és kevésbé jó helyeket. A legtöbb esetében valami általában hibádzik, kevés a tökéletes hely. Csopakon még van mit felfedeznünk vendéglátóhelyek terén, így most egy fagyizóval kezdtük a dolgot. Lássuk, mit tapasztaltunk.
Helyben sütött sütemények Balatonarácson
2018.07.25. SzSz
Balatonarács, Balatonfüred részeként tartják számon, azonban meglehetősen érezhető a település különbsége. Arácson érezhetően barátságosabbak az emberek, és az környező utcák, épületek is mások. Itt találjuk a szép Arácsi Cukrászdát, amelyet most kipróbáltunk.
Herend különleges temploma
2018.08.17. SzSz
Hogy mitől különleges a herendi Szent Euszták templom? A világon egyedülálló porcelánablakától, amely értéke felbecsülhetetlen. Herend porcelánkészítéséről igen híres, így templomukba is becsempészték porcelánjukat.
A művészetek kedvelőinek – Egry József emlékmúzeum
2018.08.16. SzSz
Badacsonyban a borok, és a kellemes kirándulás mellett, Egry József egykori házát, és festményeit is lehetőségünk van megtekinteni. A villaépület 1973 óta múzeumként funkcionál, amelyet belépőjegy ellenében látogathatunk meg.
Varázslatos környezetben a bándi Essegvár
2018.08.17. SzSz
Bánd pici települése Herendtől csupán 4 kilométerre található. Itt a falu feletti dombtetőn helyezkedik el az Essegvár maradványa, amelytől a falu egésze belátható.
A leggyorsabb közlekedési eszköz a Balaton északi és déli partja között
2018.08.27. SzSz
A Balaton északi és déli partja között a legkönnyebb átjárást a Tihany és Szántód pontjáról induló komp biztosítja. Ha nem szeretnénk feleslegesen üzemanyagra költeni, a komp nem csak költséghatékony, hanem nagyszerű élményt is fog nyújtani.
Az új büfé a balatonboglári Platán strandon
2018.08.27. SzSz
A balatonboglári BB szüreti fesztiválra már pár éve visszatérő vendég vagyok, így a boglári Platán strandot, és az ott lévő büféket egész jól kiismertem. Idén nyáron szintén a szüreti fesztivál idején lent jártam, és egy új büfét fedeztem fel a büfésoron. Utolsó napunkat itt töltve próbáltuk ki, és...
Pogánykő emlékoszlop Révfülöp és Balatonszepezd között
2018.08.16. SzSz
Sebestyén Gyula neve a magyar rovásírás megfejtése kapcsán került hírbe. A néprajztudós egykori villája is az oszlop környezetében található meg, amely jelenleg szállodaként üzemel.
A kápolna, ahova Kisfaludy Sándort temették
2018.08.16. SzSz
A Szent Anna-kápolna a badacsonyi szőlőhegyen található meg, igazán idilli környezetben. A kápolna a szőlőtőkék mellett van, amely igen csak kiemeli az apró épület szépségét.
A szőlőhegyi Szent Donát kápolna Badacsonyban
2018.08.15. SzSz
A Szent Donát kápolnát a badacsonyi szőlőtőkék között fedezhetjük fel. Apró mérete, és bazaltból készült falai igazán különlegessé varázsolják az épületet. De nézzük meg történetét is.
Magyarország egyetlen bazalttemploma
2018.08.15. SzSz
Európában mindösszesen két bazalttemplom van, amely közül az egyik hazánkban Badacsonytomajon található, a másik Franciaországban. Emiatt is nagyon különleges ez a templom, és érdekes látnivaló.
Szegedy Róza emlékei Badacsonyban
2018.08.15. SzSz
Szegedy Róza, mint Kisfaludy Sándor felesége, híres alakja lett a magyar történelemnek. Az író és felesége Badacsonyban is élt, melynek emlékeit a mai napig megtalálhatjuk a Szegedy Róza emlékházban. Az épületben a házaspár házát, és tárgyait csodálhatjuk meg a présházban, a Badacsony oldalában.
A Badacsonyi körtúra kellemes pihenőhelye
2018.08.15. SzSz
Badacsonyba nem csak a borok miatt érdemes ellátogatnunk, hanem a kellemes kirándulás miatt is. A hegyen a Kisfaludy kilátó felé, vagy éppen le a hegyről, biztosan többen szívesen megpihennének. Találtunk egy aranyos helyet, ahol finom kávét, bort, és szép kilátást is kapunk.
Kissé romos kápolna Badacsonytördemicen
2018.08.15. SzSz
A Loyolai Szent Ignác templomot a tördemici Római úton találhatjuk meg a házak között. A kápolna kissé romos kinézetű, amely már 1850 óta áll.
Az 1848-as haditanács helyszíne: a Sukorói Református templom
2018.08.28. SzSz
A sukorói református templom adott otthont az 1848. szeptemberében összeült Pákozd – Sukorói csata haditanácsának, ahol Batthyányi Lajos is jelen volt. A templomot azóta műemlékké nyilvánították, és az épület előtt a haditanács emlékére egy szobrot is állítottak.
Balatonfüreden is élvezhetjük a Fragola fagyijait
2018.08.29. SzSz
Idén nyáron nyitott meg Balatonfüreden a méltán híres Fragola fagylaltozó, amely már Pesten, számos helyen megtalálható, illetve vidéken eddig két helyen, Székesfehérváron, és Pécsett. A Fragola fagylaltjai a magas gyümölcstartalmuktól híresek, és minőségi alapanyagaitól. Kipróbáltuk a füredi frachise üzletüket is.
Különleges élmények Egerszalókon
2018.09.07. SzSz
Egerszalók igazán különleges és egyedülálló hely a világon. Nem olyan régen látogattunk el ide, így megosztanánk élményeinket, miért is érdemes ide ellátogatnia egyszer legalább mindenkinek!
Mintha a Petrányi családhoz mennél vendégségbe - Petrányi Pince – Csopak
2018.09.07. Máté Balázs, online marketing tanácsadó
Kevés jót tudok mondani a mai magyar pincér állományról. Nem így a csopaki Petrányi pince munkatársairól. Imádtam őket. De vajon maga a hely mennyire jó? Az ételek? A kilátás? Mutatom!
A Grassalkovich Antal által építtetett kálvária
2018.09.11. SzSz
A gödöllői Erzsébet-parkban található kálvária alapjai már 1771 óta állnak, méghozzá Grassalkovich Antal által. Az építkezés kezdetének évében sajnos elhunyt, így fia fejeztette be az építmény munkálatait. De lássuk mitől különleges még a kálvária.
Az olasz gyorsétterem – Vapiano Westend
2018.09.10. SzSz
A Vapiano-t nagyon sokan dicsérik, és szinte minden ismerősömtől azt hallottam, hogy mennyire finom a tésztájuk. Régóta szerettem volna már én is kipróbálni, ennyi pozitív vélemény után, így végre eljött az idő, és teszteltem.
Önkiszolgáló kutyamosó? Megnéztük, mi is ez.
2018.09.12. SzSz
Igen, Gödöllőn már ilyen is van. Létezik önkiszolgáló autómosó, és kutyamosó is. Ez megkönnyíti a kutyás gazdik életét nagyban, de megnéztük, megéri-e itt tisztává varázsolni blökinket.
Minden amit Nagyvázsonyban látni kell - mesés őszi kirándulás
2024.08.23. Sz.Sz. / K.Sz.
Nagyvázsony településén a leghíresebb látnivaló a Kinizsi-vár, azonban ezen kívül még sok mással is találkozhatunk. Köztük a Szent Ilona templommal, amely a 18. században épült.
A vulkáni kráterből a hegytetőig
2018.08.31. SzSz
A Kossuth-kilátóhoz vezető úton nem csak remek kirándulóélményt szerezhetünk, hanem tanulhatunk is mellette. A Halom-hegyen lévő Vulkán tanösvény az egykori vulkán geológiai érdekességeit mutatja be az idelátogatók számára.
Idilli környezetben a Szent Jakab forrás
2018.08.30. SzSz
Vászoly létezését már őskori, és középkori leletek is bizonyítják. A faluban több bővizű forrás is megtalálható volt már a régebbi időkben is. Máig legjelentősebb forrásuk azonban a Szent Jakab forrás, ahol kis tavat is duzzasztottak a helyiek. Ellátogattunk Vászolyra.
A bájos Vászoly temploma
2018.08.30. SzSz
Vászoly gyönyörű falucska, ahol szívesen sétálgat az ember, hiszen minden szeglete gondosan karbantartott. Nincs így másképpen templomuk környezetével sem. Megcsodáltuk a Szent Jakab templomot.
A vitatott Kűvölgyi kőhíd
2018.08.30. SzSz
Dörgicse vonzáskörzetében rengeteg középkorból fent maradt emlékkel találkozhatunk. A három templomrom mellett egy kőhíd is található a falu keleti részénél, amely pontos származása vitatott.
A nyugalom kertje – Dörgicsei Levendula Major
2018.08.30. SzSz
Dörgicse nem csak középkori romjai miatt tökéletes választás a turisták számára, hanem a helyi Levendáriumba is érdemes lehet betérni. Bár mi éppen nem a levendulavirágzás szezonjában látogattunk el a Levendáriumban, így is szép látványban volt részünk.
Ilyen egy jó büféélmény
2018.08.14. SzSz
A káptalanfüredi strandon járva megéheztünk délben, így valamilyen ebéd után indultunk. A strandon összesen 4 büfé kínálata közül válogathatunk. Én mindenképp valami laza ebédre vágytam, így olyan helyet kerestem, ahol jó áron, finomat ehetnék. A Napsugár büfé kapóra is jött.
Tudtad, hogy Tihanyban két szabadstrand is van?
2018.08.14. SzSz
A Gödrösi strandról már írtunk nektek korábban, amit Tihany elején találhattok meg. Ez a rész egy igen kicsi partszakasz, ahol ingyen fürdőzhetünk. Nos, a településen ezen kívül találtunk még egy szabadstrandot, ahol nem kell fizetnünk a strandolásért.
Helytörténeti gyűjtemény, Örvényes
2018.08.01. SzSz
Örvényesen átutazóban a helytörténeti gyűjteménybe teljesen véletlenül futottam bele. Ez a régi parasztház a templom mellett található, és alig észrevehetően van csak ráírva egy táblára, minél is állunk éppen.
Kulináris élvezet igazi meditrerrán környezetben
2018.06.13. MB
És igen, igen, igen. Óriási hurrá és igazi boldogság. Ez az az érzés, amit a sümegi Terazza Bistro Bar kapcsán éreztem badacsonyi kirándulásunk zárónapján. Egy igazi kincsre leltem úgy érzem, pedig már egyre nehezebb meglepni. Szerencsére sok olyan étterem nyílik kicsiny hazánkban, ahol elérhető áron jól...
Barlangélmény Balatonfüreden
2018.07.31. SzSz
Újabb meglepetés: Balatonfüreden barlangot is látogathatunk. A barlangot már 1882-ben felfedezték kőbányászat során, mára már csak turisztikai célból működik. Érdekes élmény lehet, ha nem félsz a mélyben.
Magyarország legrégebbi vízimalma
2018.08.02. SzSz
Az örvényesi vízimalom az ország egyik legrégebbi malma, amely 1055 óta folyamatosan üzemel. A malom igen híres, hiszen rengeteg turista látogat el ide a mai napig. Az épület nagyon jó állapotban van, és tulajdonosa izgalommal vezeti körbe az ideérkezőket. Én is meglátogattam a híres malmot.
A balatonkenesei Tájház, amely biztosan lenyűgöz
2018.08.03. SzSz
Kenesén járva tudtam, hogy találkozhatok itt népi hagyományokkal a Tájház keretében, ami már volt az Év Tájháza is 2011-ben. Az egykori népi lakóház tele van történelmi emlékekkel, tárgyakkal, amik a műemlékek kedvelőinek biztosan tetszeni fog. Engem is lenyűgözött.
Szent Imre római katolikus, Piarista Templom Veszprém
2018.07.27. SzSz
A Szent Imre piarista temploma legkésőbb épült templom, a veszprémi vár utcájában. Ettől függetlenül ezt a templomot se hagyjuk ki, mivel itt is csodás templombelsővel találkozhatunk. Nekem épp szerencsém volt, hiszen a templomban ingyenes kiállítást tartottak, így belépőjegyet nem kellett fizetnem.
Veszprém egyik jellegzetes pontja, csodás kilátással
2018.07.27. SzSz
Veszprémben járva csak kapkodjuk a fejünket, hiszen mindenhol történelmi látnivalók. A város tele van kulturális emlékekkel, amelyeket érdemes felfedezni. A Szent Benedek-hegy érdekes, ahogy a város közepén kiemelkedik sziklaszirtjével. Itt is körbenéztünk.
Az Aszófői Kövesdi templomrom
2018.07.26. SzSz
A Balaton-felvidéken számos tihanyi apátsághoz tartozó történelmi látványossággal találkozhatunk. A Kövesdi templomrom eldugott részen fekszik, azonban érdemes felkutatni, hiszen nem csak a templomromot, hanem az Almás forrást is megtaláljuk mellette.
Folytatjuk a Tagore sétány felfedezését a Waikiki Bisztróval
2018.07.25. SzSz
A Tagore sétányon lassan, de biztosan felfedezzük az összes büfét, és bisztrót. Voltak rossz élményeink, és jók is, de nemsokára kialakul a pontos kép, hogy melyik helyet érdemes választani. Most a Waikiki Bisztrót céloztuk meg, ami kicsit túlmutat már a büfén, de még nem hívnám étteremnek.
Madarakat is leshetünk Csopakon
2018.07.26. SzSz
A Balaton élővilága rendkívül széleskörű, és sok fajt lehet, hogy nem is ismerünk. A Csopaki madárles, nem csak egy épület, hanem tanító tábláival remek kikapcsolódás lehet, akár a gyerekekkel együtt.
Papsokai-Siskei templomrom Balatonfüred
2018.07.26. SzSz
Sokakat meglephet, de Balatonfüreden templomromot is találhatunk. Füred látnivalóiból egyre többet fedezünk fel, és egyre jobban meglep minket is, milyen sokrétű a város.
Szent Mihály-székesegyház Veszprém
2018.07.27. SzSz
A veszprémi vár tele van szebbnél-szebb látnivalóval. Köztük a Szent-Mihály székesegyházzal, amely a Szentháromság téren található. A székesegyház kitűnik a tér közepén két tornyával.
A hely, ami szimplán a Balatonakarattya kilátó nevet viseli
2018.08.03. SzSz
Ezzel lehet, hogy sokat el is mondta, hiszen ha egy hely nincsen különösebben elnevezve, nem is tartozik hozzá semmilyen extra dolog. Vagy mégis? Nézzük csak, mit takar a Balatonakarattya kilátó.
Magyarország egyik legnagyobb katedrálisa
2018.08.06. SzSz
Székesfehérvár fő jelképe, és történelmi magva a székesegyház alapjain van. A városban járva rengeteg látnivalóban lehet részünk, és utunk során sok történelmi emlék jön velünk szemben a belvárosban. A Szent István-székesegyház az egyik, amit semmiképp se hagyjunk ki.
Tihanyi Fazekasház szépségei
2018.08.10. SzSz
Tihanyban sok szép látnivaló van az apátságon kívül is. A település hagyományőrző házai, és utcái igazán rabul ejtik az embert. A Pisky sétány panorámája mellett, a Fazekasházba is érdemes benéznünk, máris mondjuk miért.
Balatonfüred Burgerbárját újra teszteltük
2018.08.09. SzSz
Hamburgert készíteni annyira nem nehéz. Bár igen könnyen kaphatunk büfék körében pocsék hamburgert. A Balaton mellett lehet, sokan már unják a lángost, a hekket, ezért kínálnak a legtöbb büfében amerikai streetfoodot is. Balatonfüreden azonban van egy hely, ahol friss húspogácsából készülnek a hambik. Egyszer...
Gödrösi szabadstrand Tihanynál
2018.08.10. SzSz
Tihanynál sokan lehet, hogy nem tudták, de ingyen is fürdőzhetünk. Bár a strand, nem olyan, mint a legtöbb, - mindjárt ezt is elmondjuk, miért – még is értékeljük, hiszen a Balaton-felvidék nem dúskál a szabadstrandokban.
Átlagos strandélmény Csopakon
2018.08.13. SzSz
A Balaton északi partján sajnos a legtöbb strand fizetős. Emiatt érdemes alaposan körbenéznünk hova menjünk strandolni. A csopaki strandon is jártunk, vajon megéri-e ott strandolni.
Hatalmas koppanás a Kürtőskalács büfében az almádi strandon
2018.08.13. SzSz
A kürtőskalács az a magyar édesség, amit én minden évszakban szívesen megeszek. Bár téli édességnek számít, és forrón, gőzölögve a legjobb, nyáron is meg szoktam kívánni. Pláne már kapható fagyis változatban, amitől nyári finomság lesz. Sok strandon kapható kürtőskalács eredeti verzióban, ahogy a Balatonalmádi strandon is.
Szent István király templom Balatonszepezd
2018.08.09. SzSz
A balatonszepezdi Szent István király templom a régi halászoknak sokáig mutatta a hazavezető utat fehér tornyával. Ma a viharba kerülő vitorlázók segítségére is lehet a torony. A templom igen jól látható helyen, a szepezdi strand, a vasút, és a 71-es főút feletti dombon áll.
Balatonfüred 6 legjobb cukrászdája
2018.08.08. SzSz
Füred igen csak gazdagon ellátott jó cukrászdákkal, fagyizókkal és kávézókkal. A településen már szinte mindet be is jártuk, így összeszedtük nektek, melyik a 6 legjobb cukrászda. Lássuk a listát.
A magyarországi barokk egyik legjelentősebb temploma
2018.08.06. SzSz
Székesfehérvár főutcájának egyik legjellegzetesebb épülete a Ciszteri templom, amely odavonzza az ember tekintetét. A templom, bár 4 éve felújításra került, így is őrzi magában a barokk stílust, és fontos műemléke a városnak, és országunknak.
Mátyás király emlékmű Székesfehérvár
2018.08.06. SzSz
Fehérvár főutcáján sétálgatva Mátyás király emlékműjébe is beleütközhetünk, amely a névadója halálának 500. évfordulója alkalmából lett felavatva. Az emlékművet közel a Ciszteri templomhoz találjuk.
Kármelita templom Székesfehérvár
2018.08.07. SzSz
A Kármelita templom a város negyedik legnagyobb temploma, amelynek harangtornya 61 méter magas. A templom kívülről nem olyan feltűnő, azonban belül annál gazdagabb barokk belsőt rejt magában. Érdemes meglátogatnunk.
Egy majdnem ezeréves falu templomának romjai
2018.08.08. SzSz
Révfülöp mellett Kővágóörs területén találhatjuk meg az Ecséri templomromot, amely már a XII-XIII. században épült. A műemlék római kori maradványait bárki szabadon megtekintheti, így mi is megtettük.
A nosztalgikus Sulyán Cukrászda
2018.09.13. SzSz
A gödöllői Sulyán Cukrászda több, mint 20 éve várja vendégeit a város központjában. A cukrászdára gyermekkorom óta emlékszem, talán életem első krémesét is itt ettem. Azóta sok év telt el, a kínálat változott, ahogy a cukrászda is. Rég jártam már a Sulyánban, így nosztalgikus volt visszatérni. Megnéztem...