notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!
Kávézó
Étterem
Büfé
Látnivaló
Kikapcsolódás

Keresés

Szűrés:

Összesen: 28 találat.

Ecséri templomrom
Balatoni látnivaló

Egy majdnem ezeréves falu templomának romjai

2018.08.08.   SzSz

Révfülöp mellett Kővágóörs területén találhatjuk meg az Ecséri templomromot, amely már a XII-XIII. században épült. A műemlék római kori maradványait bárki szabadon megtekintheti, így mi is megtettük. 

Balatoni látnivaló

Evangélikus templom Balatonszepezd

2018.08.09.   SzSz

A falu központjában találjuk egymással szemben a református és az evangélikus templomot. Mindkét templom a XVIII. században épült meg késő barokk stílusban. A templomok igazán feltűnőek a dombtetőn, fehérre festett falaikkal. 

Balatoni látnivaló

Arács impozáns temploma

2018.07.17.   SzSz

A templomot 1785-ben alakították át egy középkori szentélyből. A templomban található barokk főoltár pedig, még a templomnál is idősebb. Arács Balatonfüredhez tartozik, azonban maga a település történelme igen régre nyúlik vissza. 

Balatoni látnivaló

Balatonszőlős érdekes történetű temploma

2018.08.30.   SzSz

Balatonszőlős már a középkor óta létező település, ahol római kori maradványokat is találhatunk. A település apró mérete, és bája igen csak figyelemre méltó a Balaton-felvidéken. 

Vidéki látnivalók

Az egyedüli katolikus templom Veresegyházán

2018.09.21.   SzSz

Veresegyháza neve régi templomának színéről lett elnevezve, amely a mai Árpád-házi Szent Erzsébet-templom helyén állt. A templomot azóta lebontották, és helyére újat építettek. Veresen a mai napig ez az egyetlen római katolikus templom. 

Kikapcsolódás Vidéken

Zsámbék városa Pest megye gyöngyszeme

2024.09.09.   Bettina

Sokat hallotunk már Zsámbékról, de nem tekintettük még meg. Kétség nem fér hozzá, hogy Zsámbék csodálatos és egy tökéletes helyszín akár egy egésznapos kirándulásra is!

Budapesti látnivaló

Az egyetlen középkori kilátó a Budai Várnegyedben

2018.12.05.   SzSz

A Budai Várnegyedben sok látnivaló akad, azonban egy igazán kiemelkedik a többi közül. Szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. A Mária Magdolna torony az egyetlen eredeti középkori műemlék Budán, ahonnan belátni az egész fővárost. 

Vidéki látnivalók

Országunk legjelentősebb copfstílusú épülete – Püspöki palota

2018.08.06.   SzSz

A fehérvári püspöki palota Magyarország egyik legjelentősebb copfstílusú épülete. A palota előtt találhatjuk meg az Országalmát, amely szintén Szent István nevéhez is fűződik. A palota olyan nevezetességekkel is büszkélkedik, mint a Püspöki könyvtár, amelyben körülbelül 40.000 középkori kódexet és...

Balatoni látnivaló

A középkori Fülöpi templomrom

2018.08.09.   SzSz

Révfülöp nagyon szép település a Balaton-felvidéken. Nem csak strandolni érdemes, hanem találhatunk itt középkori építményt is, amely remek látnivaló lehet. 

Vidéki látnivalók

Magyarország egyik legnagyobb katedrálisa

2018.08.06.   SzSz

Székesfehérvár fő jelképe, és történelmi magva a székesegyház alapjain van. A városban járva rengeteg látnivalóban lehet részünk, és utunk során sok történelmi emlék jön velünk szemben a belvárosban. A Szent István-székesegyház az egyik, amit semmiképp se hagyjunk ki. 

Balatoni látnivaló

Vörösberényi református erődtemplom

2018.07.24.   SzSz

Balatonalmádi, azaz Vörösberény legősibb, és legemblematikusabb építményénél jártunk. Az erődtemplom különleges, mivel több vallási kézben is volt, emiatt történelme igen bonyolult. 

Balatoni látnivaló

Mámai templomrom Balatonfűző

2018.08.02.   SzSz

Kelet felé elindulva Balatonfűzőn is kutatni kezdtem a látnivalók után. Így futottam bele a Mámai templomromba, amely igen tartalmas történelmi múlttal rendelkezik. A romokat Jézus Szíve templom mellett találjuk meg. 

Balatoni látnivaló

Egy torony, amely régen templom volt

2018.07.20.   SzSz

A csopaki pincészetek, és malmok mellett találkozhatunk egy érdekes látnivalóval is. Ez a Csonkatorony, amely régen egy templom volt, amit Szent István király tiszteletére építettek. A torony körül lévő területen a Millenáris parkot találjuk, amely gyönyörűen rendezett, és a gyerekek sem fognak unatkozni. 

Balatoni látnivaló

Dörgicse legjelentősebb műemléke

2018.08.31.   SzSz

A település tele van középkori műemlékkel, amelyek remek látnivalók a turisták számára. Az egyik legjelentősebb azonban a Boldogasszony templomrom Alsó-Dörgicsén. 

Balatoni látnivaló

Árpád-kori templom Paloznakon

2018.07.19.   SzSz

A Balaton-felvidék telis tele van olyan látnivalókkal, amelyek biztos feledhetetlen élményt nyújtanak. Paloznak egy gyönyörű kis falu, és rengeteg ékessége van. Közöttük a falu katolikus temploma, melynek története az Árpád-korig nyúlik vissza. 

Balatoni látnivaló

A legrégebbi építésű műemlék Dörgicsén

2018.08.31.   SzSz

A három templomrom közül Dörgicsén a Felső-dörgicsei a legrégebbi épület. A romokat a Levendula Major mellett találhatjuk meg a központban. A rom szabadon látogatható bárki számára, így mi is megnéztük. 

Vidéki látnivalók

A régi-új templom Veresegyházon

2018.09.20.   SzSz

Veresegyház egyre inkább bővülő település, ahol szükségesnek látták nemrégiben egy új templom építését. A régi templom helyét régészeti munkálatok is megelőzték, ahol érdekes felfedezésekre bukkantak a kutatók. De lássuk, miért volt fontos az új templom megépítése. 

Balatoni látnivaló

A nyugalom kertje – Dörgicsei Levendula Major

2018.08.30.   SzSz

Dörgicse nem csak középkori romjai miatt tökéletes választás a turisták számára, hanem a helyi Levendáriumba is érdemes lehet betérni. Bár mi éppen nem a levendulavirágzás szezonjában látogattunk el a Levendáriumban, így is szép látványban volt részünk. 

Kikapcsolódás Vidéken

Pandúr Ökopark, ahol a gyerekeket a természet szeretetére tanítják

2024.08.22.   K.Sz.

A Pandúr-falu ökoparkot Baján, a Pandúr-szigeten találjuk, ahol jobb időben mezítlábas sétautat próbálhatunk ki. Az interaktív tanösvény a természet szeretetére neveli gyermekeinket.

Balatoni látnivaló

A legkisebb dörgicsei templomrom

2018.08.30.   SzSz

Dörgicsén három középkori eredetű templomrommal is találkozhatunk, amelyek közül a Kisdörgicsei a legkisebb építmény. Állapota jelenleg nem a legjobb, azonban szabadon látogatható. 

Balatoni látnivaló

A balatonkenesei Tájház, amely biztosan lenyűgöz

2018.08.03.   SzSz

Kenesén járva tudtam, hogy találkozhatok itt népi hagyományokkal a Tájház keretében, ami már volt az Év Tájháza is 2011-ben. Az egykori népi lakóház tele van történelmi emlékekkel, tárgyakkal, amik a műemlékek kedvelőinek biztosan tetszeni fog. Engem is lenyűgözött. 

Vidéki látnivalók

Európa egykori legnagyobb bazilikájának romjai

2018.08.07.   SzSz

Székesfehérvár igen gazdag történelmi emlékekben. Köztük megtalálhatjuk az egykori szakrális központ romjait is a belvárosban. A középkori romoknál volt az egykori bazilika, ahol 38 király koronázása történt meg anno. 

Vidéki látnivalók

Szent István Lovas Szobra Székesfehérvár

2018.08.07.   SzSz

Szent István lovas szobrát Székesfehérváron a Szent István téren találjuk meg a MNL Fejér Megyei Levéltárával szemben. A szobor a háromszögű tér súlypontjában található meg, amely igazán erőteljes ábrázolásban mutatja névadóját. 

Balatoni látnivaló

Örvényesi „templomrom”

2018.08.02.   SzSz

Tulajdonképp az örvényesi templomromot, már nem kéne templomromnak hívni, hiszen pár éve felújították. A templom már az árpád-kor idején is állt, azóta azonban kibővítették, és restaurálták is. 

Balatoni látnivaló

Szent István király templom Balatonszepezd

2018.08.09.   SzSz

A balatonszepezdi Szent István király templom a régi halászoknak sokáig mutatta a hazavezető utat fehér tornyával. Ma a viharba kerülő vitorlázók segítségére is lehet a torony. A templom igen jól látható helyen, a szepezdi strand, a vasút, és a 71-es főút feletti dombon áll. 

Balatoni látnivaló

Idilli környezetben a Szent Jakab forrás

2018.08.30.   SzSz

Vászoly létezését már őskori, és középkori leletek is bizonyítják. A faluban több bővizű forrás is megtalálható volt már a régebbi időkben is. Máig legjelentősebb forrásuk azonban a Szent Jakab forrás, ahol kis tavat is duzzasztottak a helyiek. Ellátogattunk Vászolyra. 

Balatoni látnivaló

Szent Márton püspök templom

2018.07.31.   SzSz

Balatonudvardi pici településén nem túl sok látnivalóval találkozhatunk, viszont annál értékesebbel. A település fő ékessége a közösségi templom, amely a falu központjában található. 

Balatoni látnivaló

A vitatott Kűvölgyi kőhíd

2018.08.30.   SzSz

Dörgicse vonzáskörzetében rengeteg középkorból fent maradt emlékkel találkozhatunk. A három templomrom mellett egy kőhíd is található a falu keleti részénél, amely pontos származása vitatott. 






IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrissebb újdonságok és élménybeszámolók?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.
Az élménytérkép.hu a földrajzi helyed alapján javasol neked élményeket
Kérlek, engedélyezd a helymeghatározást!
Bezárás