Keresés
Összesen: 16 találat.
Daubner Cukrászda - II. kerület
2017.10.31. Kósa Krisztina, újságíró
Aki ismeri, annak nem kell bemutatnom, aki viszont nem, az jó, ha tudja, hogy a főváros egyik legjobb cukrászdájával van dolgunk. Ami viszont mégis furcsa: 2017-et írunk, és még mindig nincsen cukormentes sütijük, egy darab sem. Mégis miért?
Az Aranyember Útja Tanösvény a Tamás-hegyen
2018.07.24. SzSz
Balatonfüreden kanyarog a Tamás-hegyen az Aranyember útja, amely Jókai Mór regénye alapján kapta a nevét. Az útvonal nem túl hosszú, azonban megéri végigsétálni rajta, hiszen az érdekes információk mellett, végig remek kilátásban lehet részünk.
Tényleg az alsóörsi a Balaton egyik legjobb strandja?
2018.08.07. Czifra Zsófia
Talán valamikor márciusban jártam legelőször az alsóörsi strandon, persze csak a parton sétálgatni. Nyilván egy lélek sem járt arra, egy kicsit élettelen volt az egész. Ez a kép maradt meg még márciusról, amit aztán a nyár teljesen felforgatott.
Sukoró tetőpontja a Loyolai templom
2018.08.28. SzSz
Sukoró településén, a dobtetőn jól látható a Loyolai Szent Ignác templom tornya, amely a Velencei-tó felé néz. A templomtól szép kilátás nyílik a településre, és a tóra egyaránt.
City Restaurant - egy olcsó kifőzde Hatvanban
2018.11.14. fö
Ha olcsón akarsz enni egy igazi házias menüt és ráadásul Hatvan környékén jársz, akkor a City Restaurant-ba térj be. Hatvan központjától nem messze található.
Ahová minden út vezet, az örök város: Róma
2024.08.22. K.Sz.
„Minden út Rómába vezet.”-tartja a mondás, nos most a miénk is oda vezetett. Napfény, színek, ízek, történelem és sok-sok kincs, ha csak öt dolgot kellene kiemelnünk az örök város pompájából a Colosseumon, Vatikánon, és Trevi-kúton túl. De nézzük is az élménybeszámolót, azaz, hogy miért érdemes...
Pizza pite? Létezik! Kipróbáltuk mi is!
2019.06.17. SzSz
A közösségi médiában biztosan Te is találkoztál már olyan videókkal, ahol igazi szénhidrátbomba ételeket láthatsz. És biztosan állítom, hogy láttál olyat is, ahol megemelnek egy pizzaszeletet, és csak a nyúlós töménytelen sajtmennyiéget látod. Nos, ilyen „sajtbomba” pizzát, vagyis inkább pizza pitét...
Anna Café - a belváros közepén
2017.10.17. Kósa Krisztina, újságíró
Tágas külső és belső, ez az, ami elsőre szembetűnik az Anna Cafét illetően. Kellemes zene szól már korán reggel is, vendég ellenben nem sok van. Lehetne az oka a csípős reggel is, ez most még nem tudom, de bent talán majd kiderül.
Costa Coffee, ahol nem ér csalódás
2017.10.30. Kósa Krisztina, újságíró
Hogyan másképp is indulhatna a nap, mint egy jó kávéval? Nos, ez nálam is így van, de csak és kizárólag koffeinmentes verzióban. Szerencsére a Costa Coffee-ban van erre lehetőség, így egy karamellás café latte lesz ma a nyerő.
Tacuba Café&Stage
2017.10.31. Kósa Krisztina, újságíró
Elég furcsa helyen van, és akkor ezzel még nem mondtam semmit. Ha nem ismerném a környéket, nem hinném el, hogy itt lehet épkézláb kávézó vagy étterem, ugyanis egy kanyargós, parkolóban végződő kis utca egyik végében található, ahol egy autókereskedés és egy autószerelő műhely tőszomszédságában lehet rálelni a Tacubára.
Voltál már a Gödöllői reptéren?
2017.11.27. Kósa Krisztina, újságíró
Szereted a repülőket, és már gyerekkorodtól kezdve érdekel a repülés? Ha nem is vagy profi szinten, de még most is megnyugtat a felszálló repülők látványa és a táj szépsége, gyere el a Gödöllői repülőtérre!
Szépréti Cukrászda
2017.10.26. Kósa Krisztina, újságíró
Rákosborzasztó, Rákosrettentő és társai, ahogyan a környékbeliek és kevésbé környékbeliek nevezik a XVII. és XVIII. kerületet együttesen. A Szépréti cukrászda viszont az élő példája annak, hogy van itt is minőség bőven.
Okay Italia
2017.10.24. Kósa Krisztina, újságíró
Ha igazi, vérbeli olasz ízekre vágysz, esetleg ennél egy jó lasagne-t… akkor jó messzire kerüld el az Okay Italiat. Volt szerencsém kipróbálni az eredeti olaszt még Capri szigetén anno, ellenben azt kell mondjam: ennél még a Sparban vett, dobozos, félkész lasagne is finomabb.
Gödöllői Arborétum
2017.11.28. Kósa Krisztina
Kirándulni, sétálni egy nagyot, közben beszélgetni, vagy csak hallgatni az erdő csendjét… Ez csupa olyan tevékenység, mely testnek és léleknek egyaránt jót tesz; a Gödöllői Arborétum pedig tökéletes helyszín mindehhez.
Diófa Étterem és Rendezvényház
2017.10.26. Kósa Krisztina, újságíró
Ne menjetek ide. Komolyan, ne tegyétek. Ha ne adj Isten, kitörne a III. világháború, akkor talán, de amúgy eszetekbe se jusson. Én még ilyen rosszat szerintem sehol sem ettem, mint ma itt…
Café de Paris - egy kis Franciaország Budapest közepén
2017.10.27. Kósa Krisztina, újságíró
A Café de Paris sokban hasonlít az igazi Párizsra, és ez alatt értem most azt is, hogy nem a legtisztább hely, ahol valaha voltam, és a felszolgált étellel is akadtak azért gondok.