Minap aztán Balatonfenyvesen volt dolgunk, a Perlaki Pub étteremben voltunk, és a siófoki Residence hotelbe tartottunk, de nem tudtuk eldönteni, melyikben ebédeljünk. Így jutott eszembe, hogy a velem lévő kollégámnak megmutatom a Kistücsök éttermet inkább, nekik is meg kell ismerniük ezt az ikont. Az utolsó látogatásom óta egyszer ugyan jártam már itt, de az szinte semmi nyomott nem hagyott bennem, most a 2011-es emlékek azonban élénken éltek, szerettem volna eldönteni, mit gondoljak a helyről. Május van, szerencsére nem voltak sokan, az időpont is korai volt, senki nem volt az étteremben, amikor odaértünk, így egyből kaptunk asztalt. A kiszolgálás valóban udvarias, profi és kedves volt, az étterem berendezése változatlanul hangulatos. A XIX. században épült épület hangulata gyönyörűen megmaradt a felújítások után is. Pozitív hozzáállásom fokozódott, amikor a Facebookon bejelentkeztem a Kistücsökbe, és szinte azonnal elindult az éljenzés. Jaj, de jó nektek, kedvenc helyem!  Hú, a Kistücsökben vagytok? Én is nagyon készülök már oda! - és hasonló vélemények röpködtek.

Gulyáslevest rendeltem és csirkemellfilét vajas zöldborsó „főzelékkel”, sült puliszkával. Imádom, amikor egy húslevest vagy gulyáslevest tűzforrón hoznak ki. A felszolgált leves nem hogy meleg, tűzforró volt, nagyon megörültem ennek. Az öröm azonban csak addig tartott, amíg annyira ki nem hűlt a leves, míg a húst meg tudtam kóstolni. Megdöbbentően száraz volt. Maga a leves sem volt igazán finom, inkább jellegtelennek tartottam, semmi különös. Sebaj, majd a csirke. Ha nem hizlalna hihetetlen módon a polenta, akkor polentát ennék puliszkával, annyira szeretem J A sült polenta valóban finom volt, és ahogy a csirkébe beleharaptam, nagyon megnyugodtam, ízes volt és puha. Egészen addig élveztem az ízeket, míg nem egy hús egy rágós részéhez nem értem. Innentől fogva inkább a borsóra és a polentára koncentráltam, próbálva a csirkéről lefejteni a mócsingos részeket. A a Bocuse d'Or magyar döntőjében biztos nem ilyen húsokkal dolgoztak….