Podmaniczky-kastély - Aszód

 
 

Teszteltük a népszerű Aszófői Halsütőt

A közösségi médiában utána olvasva elég sokan dicsérik az Aszófői Halsütőt. Persze van egy-két bosszankodó kommentelő is, de a jók vannak többségben. Erre felbuzdulva, úgy gondoltam, jobb, ha megnézzük és teszteljük. 

Friss bbq a tányérodra – Budapesti BBQ Bár

Előfordul, hogy néha gyorsétterem áldozataivá válunk mi is. Ilyenkor azért törekszünk az olyan helyeket felkutatni, amely más, mint egy Mc Dondal’s, vagy egy KFC. Persze, ezek egyaránt becsúsznak néha, de arról minek írnánk. A legutóbbi alkalommal a Pólus Centerben járva próbáltuk ki a Budapest BBQ Bárt, ahol friss husikat kaphatunk. 

Csárdaélmény Márkón, egy gyors ebédre

Herendről hazafelé tartva ebédidő elmúltával már nagyon megéheztem, így a közelben kerestem éttermet. Sajnos a Bándon található nem volt épp nyitva, így Márkóra sodort a sors. Itt futottam bele a Márkói Csárdába, ahol meglepően sok vendég volt. 

Balatonfüred kilátója a Jókai-kilátó

Füreden nem is gondolná az ember mennyi látnivaló van. Nem csak strandolni tudunk, és sétálgatni a Tagorén, illetve a kikötőbe, hanem kirándulni is. Balatonfüred dombos-völgyes környezetének köszönhetően van mit felfedeznünk.

A bájos Vászoly temploma

Vászoly gyönyörű falucska, ahol szívesen sétálgat az ember, hiszen minden szeglete gondosan karbantartott. Nincs így másképpen templomuk környezetével sem. Megcsodáltuk a Szent Jakab templomot. 

Bagaméri Fagyizó – Ha egy hűsítő édességre vágynánk

A Bagaméri Fagyizó remek elhelyezkedésével máris a környék egyik legjobbja, hiszen a partról könnyen elérhető, és választéka igen nagy. A fagylaltjuk nagyon finom krémes, tudják, hogyan kell jó helyben főzött fagyit készíteni. Aki szívesen fagyizna egyet a Balaton part mellett, az mindenképp nézzen be a Bagaméribe. 

Számtalan program az isaszegi Szobor-hegyen

Isaszegen éltem le eddigi életem felét, nagyon szerettem és szeretem is ezt a települést, ami nem olyan régen megkapta a város címet is. A későbbiekben több helyet is be fogok mutatni nektek, a sort a Szobor-heggyel kezdem! 

Egy felejthetetlen látogatás a Gödöllői Királyi Kastélyban

A Gödöllői Királyi Kastély vagy másnéven gödöllői Grassalkovich-kastély a város egyik legszebb és egyben legérdekesebb látnivalója. A kastély múzeumában tett látogatásunk mellett olyan helyekre is szerencsénk volt bejutni, ahova a vendégek nem tehetnek betekintést. Fedezd fel felünk a csodás kastélyt és történetét! 

Szélkakas, a házias ízek otthona

Ha házias ízekre vágytok és kedves, udvarias kiszolgálásra, akkor jó helyen jártok: a Gödöllői Szélkakas pont ilyen vendéglő, melyben egyetlen kivetnivalót találtam csupán. 

Építészetünk újabb ékköve – Váci Nagyboldogasszony-székesegyház

Vácon nagyon sok látnivaló vár mindenkire, már-már kevés is az egy nap arra, hogy megnézzünk mindent. Korábban írtam nektek a váci főtérről, most viszont arról a székesegyházról hoztam beszámolót, ami teljesen magával ragadott!