Megkaptuk az ételeket végre, a gyerekek is jól laktak, és mi is. Azt el kell mondanom, hogy az ételek minősége és mennyisége tényleg egetverő volt, nagyon finom volt minden. Ettünk halászlevet, harcsafilét roston és pisztrángot sütve, zöldségágyon. Tényleg minden isteni finom volt, most már nem is értem, hogy tudnak ilyen finom ételeket felszolgálni, bár lehet azóta a szakács felmondott, amin annyira nem csodálkoznék.

És a születésnapi torta

Egy órán belül hatszor szóltunk az úriembernek, hogy szeretnénk, ha megtisztelne minket azzal, hogy kihozza azt a tortát, amit adtunk neki. Az első kettőnél fogalma sem volt, hogy milyen tortáról beszélünk, a további négy jelzésnél azt mondta, hogy hozza. Újabb fél óra telt el, ami csak azért volt rossz nekünk, mert a gyerekeknek lassan ágyban kellett volna lenniük…Megérkezett a torta, nagy nehezen a gyertyákat is sikerült rátenniük, és meggyújtaniuk, szóval sok-sok várakozás után ez a feladat is sikeresen teljesült. 

Szeretnénk fizetni! 

Rengeteg étteremben megfordultunk már, soha sehol nem alázták meg magukat ennyire, mint itt, én nem akartam hinni a szememnek. Jeleztük az úrnak, hogy szeretnénk fizetni, nem egyszer, tízszer! Mindig odajött, és mind a tízszer elmondta, hogy mindjárt hozza a számlát. Egy óra után már felment bennem a pumpa nagyon, odamentem hozzá, és ismét kértem a számlát. Erre ő felemelte a hangját, majd közölte, hogy ad egy papírt és egy tollat, számoljuk össze a fogyasztásunkat. Mondtam, hogy ez nem így működik, erre beleegyezett, hogy hozza a számlát. Ki is hozta negyed óra múlva, csak épp nem a számlát, hanem a tollat és a papírt, majd ismételten mondta, hogy írjuk össze a fogyasztásunk és fizessünk, amennyit gondolunk.

Nem mentünk bele a vitába, leginkább azért, mert a gyerekek már nagyon nyűgösek voltak, szóval elkezdtük összeírni a fogyasztásunkat. Az italokkal és az ételekkel összesen 21 000 forintot számoltunk ki, megbeszéltünk, hogy még így sem leszünk bunkók és adunk 25 000-et, bár egyáltalán nem érdemlik meg. Odamentem az úrhoz, odaadtam neki a papírt és a pénzt, ekkor jött az, amire nem számítottam álmaimban sem…Az úr ugyanis elkezdett üvölteni velem, hogy mit képzelünk magunkról, ki akarjuk őt rabolni, mi az, hogy csak ennyit jattot adunk, amikor ő tette széppé a születésnapi ünneplést.

Nem bírtam tovább cérnával én sem, szégyellem, de én is felemeltem a hangomat, próbáltam megmagyarázni neki, hogy miért ennyit adtunk, és próbáltam elmondani neki azt is, hogy nem a mi dolgunk lenne összeszámolni, mit fogyasztottunk. Nem jártam sikerrel, ő továbbra is csak üvöltve hajtotta a magáét, hogy mi bizony meg akarjuk őt lopni.

A kezébe nyomtam a pénzt, és megköszöntem neki, hogy így tönkretette a napunkat, majd javasoltam neki, hogy hagyja abba inkább a vendéglátást, mert nem lesz szép jövője a helynek. Sajnos…azért sajnos, mert a táj innen a legszebb, az ételek tényleg itt a legfinomabbak, de ez a körítés egyszerűen undorító, nem tudok más jelzőt mondani…Nagyon sajnálom tényleg, ekkorát soha nem csalódtam még, de köszönöm szépen, soha többé Thomay Pincészet!