A tyúkhúsleves itt most nagyon jól sikerült, tényleg mindent eltaláltak, amit csak lehet. Többféle “méretben” is lehet kérni, és most a nagyobbat választom: jó sűrű, nem hiányzik belőle semmi, és ízre is olyasmi, mint amit otthon készít az ember. 

Mivel nincsenek sokan, és alig pár vendég cserélődik addig, amíg itt vagyok, kellemes csend honol az étteremben. A stílust nehéz lenne meghatározni, hogy konkrétan milyen, ami viszont biztos, hogy itt most nem érezni annyira azt, hogy vidéken vagyunk – és ezt, már a vidékiséget most abszolúte pozitív értelemben mondom. Nyilván mindnekinek más az ízlése, mást kedvel, de én szeretem a hamisítatlan vidéki hangulatú éttermeket, fogadókat, vagy azokat a fővárosi helyeket, ahol mindezt megpróbálják megvalósítani. 

Ebéd után még maradok kicsit, elnézelődöm, és végigböngészem még egyszer az étlapot, hogy vajon jöjjek-e majd legközelebb is… A leves jól sikerült, és a többi lehetőség közt is találok olyat, ami finomnak hangzik, így valószínűsíthető, hogy lesz második alkalom. És akkor remélhetőleg a pincérek is észrevesznek majd, és nem gondolom majd azt, hogy Harry Potter láthatatlanná tévő köpenyében jöttem.