Ahogy közeledik a 2025-ös nyár, a Balaton újra életre kel, és várja azokat, akik felejthetetlen élményekre vágynak. De miért válaszd pont ezt a magyar tengerpartot idén? Mert a Balaton már nemcsak a lángos, a hűsítő fröccs és a romantikus naplementék otthona – 2025-ben valóságos élményparadicsommá vált, ahol minden korosztály talál valami különlegeset.
Tihany bővelkedik éttermek, és fagylaltozók terén. Sokadik látogatásom során sem volt könnyű eldönteni, hova üljek be éppen. A legtöbb hely tényleg nagyon jó, és Tihanyban ettem életem legjobb fagyiját is. A levendula a település egyik jelképe, és szinte mindent eköré építenek a vendéglátásban. Levendulás sör, levendulás kávé, fagyi, minden levendulás… A legutóbbi látogatásom során a Levendula kávézóba tértem be, amivel már szemezgettem.
Szent István lovas szobrát Székesfehérváron a Szent István téren találjuk meg a MNL Fejér Megyei Levéltárával szemben. A szobor a háromszögű tér súlypontjában található meg, amely igazán erőteljes ábrázolásban mutatja névadóját.
Székesfehérvár fő jelképe, és történelmi magva a székesegyház alapjain van. A városban járva rengeteg látnivalóban lehet részünk, és utunk során sok történelmi emlék jön velünk szemben a belvárosban. A Szent István-székesegyház az egyik, amit semmiképp se hagyjunk ki.
A veszprémim Gulya-domb környékén nem csak kilátóval, tanösvénnyel, és a parkerdő szépségével találkozhatunk, hanem a domb lábánál a Laczkó forrással is. A forrásnál kellemesen felfrissülhetünk, de akár egy sütögetéshez is remek helyszín lehet.
Könnyedén rá lehet találni, de sajnos szinte sosincs nyitva, a Magyarok Nagyasszonya Templomnál jártunk, ami a Rezső téren kapott helyet.
Sehol máshol nincsen a világon még egy ilyen gyűjtemény, mint Magyarországon, Terényben! Itt található a világ legnagyobb orsósmagnó gyűjteménye, ahol már több, mint 430 kiállított magnetofont csodálhatunk meg!
Az Édes Mackó nemrégiben nyílt meg a Fővárosi állatkert részeként, azonban az utcafrontról is kérhetünk finomságaikból. A Mackó a Vitéz Kürtős üzemeltetése alatt működik, így tudható, hogy minőségi kalácsokat fogunk kapni. De mitől más az Édes Mackó, mint a többi Vitéz Kürtős?
A tihanyi Kálváriát a Visszahang dombon találjuk meg, az Echo étteremtől egy pár perces sétára. Nem csak történelmi emléke miatt érdemes ide feljönnünk, hanem a látvány miatt is.
Balatonfüred egyik legjobb étterme a Halászkert. Vagyis az lenne, ha …. Ezer éve járunk ide, de most búcsúzunk. Borzasztó hiba egy minőségi helytől. Mi is ez? ….Mutatjuk a cikkben!