(5.kép)
 
 
 
Anjuna Ice Pops Balatonfüred 5. kép

A hely, ahol garantált a kikapcsolódás – Babatvölgyi Tanüzem

Babatvölgy a Gödöllői-dombság területén helyezkedik el a dombság által védett környezetben. A területet sorompó védi, így a látogatás csak előre egyeztett időpont alapján lehetséges. A terület hatalmas, és tele van védett állat-, és növényfajokkal. Az Aranyos-patak itt folyik át, melyből mesterségesen duzzasztott tavakat hoztak létre. Az összesen 11 tóból 2 horgászterület, a többi védett. A tanüzemben több haszonállatot tartanak, amelyek között lovakat, szürkemarhákat, rackajuhokat, és ludakat is találunk. 

A minőségi cukrászda – I Love Kex

Újbuda egyik központi bevásárlókomplexumában 2 éve nyílt meg az I Love Kex Cukrászda, ahol igazán minőségi süteményeket kóstolhatunk. Nem csak hagyományos, de reform élelmiszerekkel is készülnek a betérő vendégek számára. 

Gyömrői Tófürdő - Jót jó áron!

Megérkezett a nyár, már-már túlságosan is, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy hagyjuk a munkát egy napközben, keresünk egy strandot, majd este dolgozunk! Választásunk pedig Gyömrőre esett, tapasztalatainkat megosztjuk most veletek! 

A Balaton legszebb erődje, a Szigligeti vár

A múlt évben barátaimmal úgy gondoltuk, hogy beülünk a kocsiba, és elindulunk valahova, az úti cél a Balaton északi partja volt, de nem tisztáztuk le az elején, hova is megyünk pontosan. 

Egy templom és egy emlékpark Örvényesen

Örvényesen sok látnivaló akad, ahhoz képest, hogy a falu mennyire kicsi. A látnivalók egymástól nagyon közel helyezkednek el, így könnyű dolgunk van látogatóként. 

A Balaton-felvidék legjellegzetesebb vára – A Kinizsi Vár

A vár a nevét Mátyás király legendás hadvezéréről, Kinizsi Pálról a híres törökverőről kapta, aki minden csatáját győztesen vívta meg. A vár tökéletes látnivaló lesz kicsiknek, és nagyoknak egyaránt, hiszen nem csak történelmi értékével, ereklyéivel várják a látogatókat, hanem izgalmas programokkal is. 

Finom menüzés egy "pincében "

Igen, a Publikum Veszprémben egy pincében található meg, azonban senki se ijedjen meg. Jól kialakított kis étterem ez a Publikum, aminek neve is játékos. De nézzük milyen élmény volt. 

Kulináris élvezet igazi meditrerrán környezetben

És igen, igen, igen. Óriási hurrá és igazi boldogság. Ez az az érzés, amit a sümegi Terazza Bistro Bar kapcsán éreztem badacsonyi kirándulásunk zárónapján. Egy igazi kincsre leltem úgy érzem, pedig már egyre nehezebb meglepni. Szerencsére sok olyan étterem nyílik kicsiny hazánkban, ahol elérhető áron jól megkomponált, esetenként igazi különlegességeket ehetünk. Ilyen gyöngyszemre azonban ritkán találunk, ahol a kulináris élvezet, elérhető áron, igazi mediterrán környezettel párosul.

A herendi porcelánkészítés rejtelmeit is megcsodálhatjuk

A herendi Porcelánmúzeum mellett nem csak kiállított darabokat láthatunk, de meg is nézhetjük a porcelánkészítés folyamatát. A minimanufaktúrába igazán érdemes betekinteni, hiszen olyan érdekességeket tudhatunk meg a gyár működéséről, és adatairól, amelyek megdöbbentőek lesznek. 

Ide érdemes kitérni - Nógrádi vár

Szlovákiába menet pillantottuk meg a Nógrádi vár tábláját először. Sokat nem hallottunk még róla, így kicsit utánanéztem és úgy döntöttünk hazaféle mindenképp megállunk megnézni. Nem csalódtunk a döntésben!