Borcsa Étterem
Az étterem a működését 1984-ben kezdte meg, 2000. augusztusától pedig teljesen megújulva, töretlen és egyre nagyobb népszerűséggel várja vendégeit: a sétányról betérő hölgyeket, urakat, valamint az Eszterházi Strandon fürdőző, napozó vendégeket.
Az étterem évek óta a balatoni vendéglátás messze híres színfoltjának számít. Az épületkomplexumban 200 fő befogadására alkalmas, igényes és elegáns fedett terem, 200-300 fős nyitott terasz, 80 fős Pizzéria, 80 fős konferencia– és különterem, valamint panoráma terasz áll vendégeik rendelkezésére. Az étteremben kedvező árakkal, különleges grillezett húsokkal, halakkal, vad- és szárnyas ételekkel, valamint a balatoni borvidék legjobb bortermelőinek boraival, sör–, kávé- és fagylaltkülönlegességekkel, fitness, vegetáriánus és gyermek menüvel várják kedves vendégeiket.
A hangulatot a tó közelsége, valamint az esti órákban közparkként üzemelő strand teszi feledhetetlenné, ahol romantikus sétákat tehetnek vendégeik, a gyermekek pedig szabadon használhatják a játszóteret. Ezen kívül kellemes élőzene varázsolja az estéket könnyeddé. Baráti társaságoknak, családoknak, családi rendezvényeknek igény szerint különterem is rendelkezésére áll. Csoportoknak – megbeszélés alapján – egyedi kedvezményt nyújtanak.
Még nem értékeltük
Írj nekünk ha úgy érzed érdemes ellátogatnunk ide és kíváncsi vagy véleményünkre!
Legfrisebb cikkeink

Sokat hallotunk már Zsámbékról, de nem tekintettük még meg. Kétség nem fér hozzá, hogy Zsámbék csodálatos és egy tökéletes helyszín akár egy egésznapos kirándulásra is!

„Minden út Rómába vezet.”-tartja a mondás, nos most a miénk is oda vezetett. Napfény, színek, ízek, történelem és sok-sok kincs, ha csak öt dolgot kellene kiemelnünk az örök város pompájából a Colosseumon, Vatikánon, és Trevi-kúton túl. De nézzük is az élménybeszámolót, azaz, hogy miért érdemes nemcsak szeretni Rómát, hanem meg is látogatni!

Szlovákiába menet pillantottuk meg a Nógrádi vár tábláját először. Sokat nem hallottunk még róla, így kicsit utánanéztem és úgy döntöttünk hazaféle mindenképp megállunk megnézni. Nem csalódtunk a döntésben!

Csak néhány romantikus napra vágytunk kettesben az év eleji hajrá után. Olyan helyre akartunk menni, ahol 1) ki sem kell mozdulnunk a hotelből, 2) ahol még nem jártunk. Mindkettő összejött. Az ajkai Kristály Hotelben töltöttünk 3 romantikus napot, és minden pillanatát imádtuk.

A szamosi Marcipán Múzeum vagyis a Szamos Marcipán név nemzetközileg is elismert márkává vált. Szentendre egyik leghíresebb cukrászdája és vállalkozása már 1935 óta, ahová a turisták is szívesen ellátogatnak.

A Star Wars rajongók már biztosan izgatottan várják a legújabb epizód bemutatóját, a Skywalker korát, ami egyben a Skywalker Saga befejező része is lesz. De biztosan azt is tudják, hogy idén ünnepeljük az első Star Wars film magyarországi bemutatójának 40. évfordulóját is, melynek apropóján egy nagyszabású gyűjtői kiállítást szerveztek a budapesti Bálna...
Élménytérkép olvasói
Google
Tripadvisor