Camelot Étterem
A balatoni nyárban már jó ideje Siófok a "világ közepe", a városon belül pedig az Ezüstparton található Palace szórakoztató komplexum vonzza a legtöbb vendéget.
Az idén 27 éves létesítmény a Palace Dance Club megálmodásával született, azóta pizzéria, fagyizó, pálmafákkal övezett medencés kerthelyiség és egy közkedvelt középkori étterem is épült hozzá.
A Camelot korát idéző középkori étterem külsőségeiben is a lovagkort idézi: a bejáratnál kőből rakott kerítésen halad keresztül a látogató, akit odabent régmúlt idők hangulatát árasztó falak vesznek körül. Belépve rögtön udvari bolond csalogatja maga után a három méter magas páncéllovag mellett elhaladó hölgyeket és urakat a súlyos fa asztalokhoz. Az asztaltársaság ezt követően figyelemmel kísérheti, mint készülnek a fenséges fogások, hiszen azokat szemük láttára süti-főzi a szakács.
Az ínycsiklandó falatokat korhű ruhákba öltözött pincérek szolgálják fel fa- és cseréptálakban, melyekből a nemes társaság faétkészlettel vagy épp anélkül, puszta kézzel lakmározhat. A középkori dínom-dánomot a folytonosan mókázó udvari bolond vidám játéka, valamint az egykori mesterdalnokok méltó utódjaként fellépő lantosok, furulyások teszik teljessé.
A Camelot középkori étterem vállalja akár céges, akár magánjellegű rendezvények igazán hangulatos és zökkenőmentes lebonyolítását is.
Még nem értékeltük
Írj nekünk ha úgy érzed érdemes ellátogatnunk ide és kíváncsi vagy véleményünkre!
Legfrisebb cikkeink

Sokat hallotunk már Zsámbékról, de nem tekintettük még meg. Kétség nem fér hozzá, hogy Zsámbék csodálatos és egy tökéletes helyszín akár egy egésznapos kirándulásra is!

„Minden út Rómába vezet.”-tartja a mondás, nos most a miénk is oda vezetett. Napfény, színek, ízek, történelem és sok-sok kincs, ha csak öt dolgot kellene kiemelnünk az örök város pompájából a Colosseumon, Vatikánon, és Trevi-kúton túl. De nézzük is az élménybeszámolót, azaz, hogy miért érdemes nemcsak szeretni Rómát, hanem meg is látogatni!

Szlovákiába menet pillantottuk meg a Nógrádi vár tábláját először. Sokat nem hallottunk még róla, így kicsit utánanéztem és úgy döntöttünk hazaféle mindenképp megállunk megnézni. Nem csalódtunk a döntésben!

Csak néhány romantikus napra vágytunk kettesben az év eleji hajrá után. Olyan helyre akartunk menni, ahol 1) ki sem kell mozdulnunk a hotelből, 2) ahol még nem jártunk. Mindkettő összejött. Az ajkai Kristály Hotelben töltöttünk 3 romantikus napot, és minden pillanatát imádtuk.

A szamosi Marcipán Múzeum vagyis a Szamos Marcipán név nemzetközileg is elismert márkává vált. Szentendre egyik leghíresebb cukrászdája és vállalkozása már 1935 óta, ahová a turisták is szívesen ellátogatnak.

A Star Wars rajongók már biztosan izgatottan várják a legújabb epizód bemutatóját, a Skywalker korát, ami egyben a Skywalker Saga befejező része is lesz. De biztosan azt is tudják, hogy idén ünnepeljük az első Star Wars film magyarországi bemutatójának 40. évfordulóját is, melynek apropóján egy nagyszabású gyűjtői kiállítást szerveztek a budapesti Bálna...
Élménytérkép olvasói
Google
Tripadvisor