La Villa Étterem Balatonalmádi – Furcsa körülmények, finom ételek

Balatonalmádi partján sétálgatva megéheztünk, és szívesen ettünk volna egy jó pizzát valahol a környéken. Utánanéztünk hát a környéken lévő lehetőségeknek. A La Villa Étterem bizonyult a legjobb választásnak első ránézésre, mivel a honlapjuk igen tetszetős, és árban is úgy tűnt teljesen rendben lesz. Kocsival nekiindulva a parttól egy pár perces útra megtaláltuk a La Villa kiírást, és az út szélén lévő parkolót. 

Dédi Házi Czukrászata, az igazi retro cukrászda!

Mintha tényleg a nagyihoz vagy a dédihez érkeztünk volna egy kis nassolásra, olyan volt ez a cukrászda. Nem csak a hely jelleme miatt, hanem a sütemények íze miatt is!

Jásdi Pince – Csopak rejtett borterasza

A Jásdi Pincét Csopakra beérve sok helyen kitáblázva láthatjuk, a főútról azonban csak a Vinotékába ütközünk bele, ahol ugyan helyben is fogyaszthatunk bort, mégsem olyan, mint a pince. Felkeltette érdeklődésünket, hogy akkor vajon merre leljük ezt a pincészetet, így GPS segítségét igénybe véve tudtuk megközelíteni. 

Levendula kézműves fagyizó

Kívülről kellemes, fehéres-lilás színkombinációjával hívogató, és egyben nyugalmat árasztó a főváros rohanó életében. A Szent István körút megannyi étterme és szórakozóhelye közt kitűnik finomságával - már ami a külcsínt illeti; a többi viszont csak akkor derül ki, ha belép az ember…

A szőlőhegyi Szent Donát kápolna Badacsonyban

A Szent Donát kápolnát a badacsonyi szőlőtőkék között fedezhetjük fel. Apró mérete, és bazaltból készült falai igazán különlegessé varázsolják az épületet. De nézzük meg történetét is.  

Az „otthonos” minőség Ráckevén

Ráckeve városa a Duna-parton található, Budapesttől nem messze, ahol teljes nyugalomban kapcsolódhatunk ki. A város bár nem nagy, mégis érdemes meglátogatni és felfedezni a környéket. Látogatásunkkor felfedeztük a település egyik legkellemesebb éttermét is, a Cadran Pizzéria és Pub-ot. Nézzük, milyen tapasztalataink voltak. 

A legkülönlegesebb fagylaltok, amiket kóstolhatsz

A tihanyi Levendula Fagylaltozó méltán híres már, hiszen különleges fagylaltjaival valóban leveszik az embert a lábáról. Olyan igazán extrém ízvilágú fagyikat is kóstolhatunk, amiket még életedbe nem próbáltál, ez biztos. A hűsítő édességek vonzzák a figyelmedet a kedves kis kialakítású fagyizónál. 

Kiscelli Múzeum (Schmidt-kastély)

Az Óbudán található múzeum egyike azoknak az épületegyütteseknek, melyet minden III. kerületi jól ismer. Ha másról nem is, arról biztosan, hogy a hozzá vezető út a Bécsi út felől bizony igencsak meredek és kacskaringós - még kocsival is.

Méhészeti Gyűjtemény

Talán nem is tudtuk sokan, hogy Gödöllőn van Méhészeti Gyűjtemény, hiszen nem olyan ismert látványosság, mint a Gödöllői Királyi Kastély vagy a Művészetek Háza. Ellenben sok érdekességet rejt, lássuk hát, miket!

Van, ami régi és van, ami új – A Szűcs Fogadója

A Szűcs Fogadója az a hely, ahova általában valamilyen alkalomból mentünk el a családdal vagy a barátokkal. Sokszor jártunk már ott, tudjuk, hogy minőségi ételeket kapni, egyre bővülő választékkal. Már egy jó éve nem jártam az étteremben, így gondoltam ideje meglátogatni és egy névnap alkalmából beülni vacsorázni.