Il Pastaio – egy kis olasz Budapesten? 

Az árak természetesen felső-középkategóriásak, de ez nem is meglepő, hiszen bent vagyok a sűrűjében. Egy közepesebb saláta és egy tea már pont az, amire azt mondom, hogy most rendben van, és mivel amúgy sem vagyok nagyétkű, teljesen jó ez most így. Legalább is gondolatban, aztán majd meglátjuk, mennyire köszön ez vissza a valóságban is. 

A pincér kissé mogorva - talán rossz napja van, talán ilyen az alaptermészete -, a lányok viszont kedvesek; mondhatni, kiegyenlítik egymást. A felszolgálás gyors, bár gyanítom, ha olyasmit kértem volna, ami nem ilyen egyszerű, nem kapom meg tíz percen belül. Minden stimmel, tényleg nem lehet okom panaszra, az étel finom és friss, ellenben valami hiányzik. Elsőre nem tudnám megmondani, de menet közben megjön az érzés: nem igazán van hangulata. Már nem a salátának, hanem az étteremnek. És ez nem függ attól, hogy heten vagy ötvenen ülünk-e itt, vagy hogy a Music Fm szól-e a háttérben, vagy egy tangóharmonikás húzza-e a „talpalávalót”.