Ha házias ízekre vágytok és kedves, udvarias kiszolgálásra, akkor jó helyen jártok: a Gödöllői Szélkakas pont ilyen vendéglő, melyben egyetlen kivetnivalót találtam csupán.
Ezzel lehet, hogy sokat el is mondta, hiszen ha egy hely nincsen különösebben elnevezve, nem is tartozik hozzá semmilyen extra dolog. Vagy mégis? Nézzük csak, mit takar a Balatonakarattya kilátó.
A Forrás-hegyi tanösvény rövid, de hasznos túra lehet bárki számára, hiszen a maga 1,5km-vel igazán gyorsan körbeérhetünk rajta. A túra alatt dombokat is meg kell másznunk, és a szűk ösvényeken át igazi kalandtúrában lehet részünk. Az állomások alatt pedig olvashatunk rengeteg érdekességet. Az itt kialakított geológiai bemutatóhelyen a Triász-tenger üledékeinek és a Föld tűzhányóműködésének több száz millió éves maradványait tekinthetjük meg.
A Balaton-felvidéken már sok élményben volt részünk, és sok látnivalót megjártunk. Balatonfűzőn azonban egy olyan helyet fedeztünk fel, amely igazán különleges, és remek program lehet az egész család számára is.
Almádin találhatunk remek túraútvonalakat, emellett pedig olyan helyeken is járhatunk, mint a Remete-forrás. A forrás útvonala csodálatos erdős részen megy végig, ami remek kikapcsolódást nyújthat a túrázók számára.
Alsóörs festői szépségű üdülőhely a Balaton északi partján, Balatonalmádi és Balatonfüred között félúton.
A csodálatos Ófalu páratlan kilátásával és műemlék épületeivel, valamint a Balaton egyik legkedveltebb strandja a gyermekek részére kialakított mediterrán öböllel igazi élményt nyújt a pihenni vágyók számára. Alsóörs csendes, nyugodt település, ahol kiváló lehetőség nyílik kerékpározásra, vitorlázásra és egyéb sportok űzésére is.
Alsóörsi szállásunk a strandtól 150 m-re, árnyékot adó fákkal övezett parkban található. A 21 szobás szállodánk, és 90 fő elhelyezésére alkalmas faházaink barátságos kiszolgálással, balatoni hangulattal és kedvező árakkal várják Kedves Vendégeiket!
Árpi bácsi Házi Rétesezője után belefutottam még egy rétesezőbe Füreden. Itt is házi rétest ígértek, így kíváncsi voltam, hogy vajon jobb lesz-e Árpi bácsinál. Igen, a konkurencia nagyúr, és sajnos én most ki is élesítem a versenyt. Nézzük a Füredi Rétes Bolt hogyan teljesített.
Gödöllő és Aszód között nagyon sokan ismerik a Petőfi forrást a régi Csintoványi tanya mellett. Hogy miért lett épp Petőfi forrás a neve? Erre keressük a választ cikkükben.
2017-ben Magyarország legszebb főterének választották, most elmentünk, hogy megnézzük, valóban megérdemelt volt-e a győzelem, vagy sem!
Nem feltétlenül csak azért és csak akkot lehet templomba menni időnként, mert annyira vallásosak vagyunk, hanem azért is, hogy néha egy kis megnyugvást hozzon az ember életébe ez a pár perc külünleges csend és nyugalom, ami innen árad – vallástól és nézettől teljesen függetlenül.