(3.kép)
 
 
 
(3.kép)

Különleges gasztro élmény a Paletta Bistroban

A Paletta Bistro a balatonboglári kikötőben található idilli környezetben. Közvetlenül a kikötőre és a Balatonra nézve igen kellemes hangulatban ebédelhetünk vagy vacsorázhatunk itt. A Bistro hangulat, és a különleges ételek garantáltak. 

Az 1848-as haditanács helyszíne: a Sukorói Református templom

A sukorói református templom adott otthont az 1848. szeptemberében összeült Pákozd – Sukorói csata haditanácsának, ahol Batthyányi Lajos is jelen volt. A templomot azóta műemlékké nyilvánították, és az épület előtt a haditanács emlékére egy szobrot is állítottak. 

Gyuri büfé az alsóörsi strandon

Ha az alsóörsi strand büféiről van szó, legtöbben a Gyuri büfét említenék, igaz, van több jó egység is a placcon. De miért olyan neves akkor ez a lángosos? Nézzük meg együtt, mit is tud Gyuri!

Tihanyi Apátság – Az egyik legjelentősebb történelmi emlékünk

Tihany amúgy is elragadó hely szerintem a Balatonon, levendulamezőinek, történelmi múltjának, és persze magának az elhelyezkedésének köszönhetően egyaránt. Az apátságot nem nehéz észrevenni, és szerintem minden magyar hallott már, vagy látott róla valahol képet. Most felfedeztük belülről és közelebbről.         

Somlyó-hegyi kilátó – Kevés túráért szép látvány

Alsóörsön találhatjuk meg a Somlyó-hegyi kilátót, amely gyönyörű látványt nyújt az odatérőknek. Bárki számára remek kikapcsolódást nyújt a kilátóba felmenni, hiszen egy rövid kis sétával elérhető, a látvány pedig lenyűgöző odafentről. 

Szent István Egyetem, Gödöllő

Gödöllő egyetlen felsőoktatási intézménye, mely anno 2000-ben az Állatorvostudományi Egyetem, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola és az Ybl Miklós Műszaki Főiskola összevonásával alakult meg.

Budapest leghíresebb tere – Hősök tere

A főváros leghíresebb és legszimbolikusabb terén jártunk, amely a 19. század első évtizedében a honfoglalás ezeréves évfordulójának tiszteletéből épült. A tér egész történelmi múltunkat örökíti meg a legnagyobb magyar nevekkel. Utánajártunk pár érdekességnek a térrel kapcsoltban. 

Egy kis vidéki ékszerdoboz – Vadvirág Kávézó & Cukrászda

Baján jártunk, és finom sütire vágytunk, úgyhogy el is kezdtük keresgélni a közeli cukrászdákat, sajnos vasárnap délután volt, így kicsit gondban voltunk, de végül rátaláltunk a Vadvirágra! 

Ahol nem ismerik a bazsalikomot: a gödöllői Solier

Sokan bedőlnek a külsőnek, hogy ha az szép, hívogató, látszik, hogy nincsen elhanyagolva, akkor már biztosan jó az étel is; van azonban olyan eset is, amikor ez nem így van. Lássuk most, a Solier hogy teljesített Gödöllőn ‘Olasz étel’-kategóriában!

Idilli környezetben a Szent Jakab forrás

Vászoly létezését már őskori, és középkori leletek is bizonyítják. A faluban több bővizű forrás is megtalálható volt már a régebbi időkben is. Máig legjelentősebb forrásuk azonban a Szent Jakab forrás, ahol kis tavat is duzzasztottak a helyiek. Ellátogattunk Vászolyra.