Bármikor járok itt, elfog egy különös érzés, csak úgy tőrnek elő belőlem az emlékek. Én Isaszegen jártam iskolába, április 6. különleges ünnepnek számít itt. Ekkor mindig a Szobor-hegyen volt/van megemlékezés, az ünnep után pedig minden egyes alkalommal elsétáltunk a Honvédsírokhoz. De volt olyan alkalom is, amikor osztálykirándulást szerveztek nekünk, és az emlékhely volt az úti cél, itt bográcsoztunk, játszottunk, nagyon élveztük. 

A Szobor-hegy mindig is központi szerepet töltött be az isaszegiek életében, bármikor mentünk oda, mindig sok emberrel találkoztunk. Itt rendezték meg minden évben a búcsút is, a hegy lábánál található füves területen. De ide jöttek a szerelmes párok, ha szerettek volna romantikázni, ide jöttek azok a fiatalok is, akik valami rosszat szerettek volna csinálni, de ide jött mindenki, legyen az fiatal, idős, mindegy.

Télen-nyáron tele volt a hegy, mindenki szerette, szereti. Én még emlékszem, régen is két út vezetett fel, egy nyílegyenesen, és egy, amiben van kanyar is, a második azért jött létre, mert ott könnyebben fel lehet jutni, az idősebbeknek is. Régen viszont nem volt burkolva egyik út sem, mi még biciklivel mentünk fel-le (inkább le), és versenyeztünk, most már mai fejjel tudom, hogy azon versengtünk, ki fogja egyáltalán túlélni a lejövetelt. Sajnos voltak balesetek is…

Télen pedig mind a két utat kihasználtuk, előkerültek a szánkók, és csak csúsztunk naphosszat. Akkoriban (szerencsére) még nem volt mobiltelefon, így nehézkes volt hazarángatni minket, általában mindig addig maradtunk, amíg meg nem éheztünk, vagy be nem sötétedett teljesen. 

Imádtam, barátságok szövődtek, barátságok mentek tönkre, szerelmek alakultak ki, egy biztos, ha ez a hegy mesélni tudna, akkor nagyon sok mindent tudna mondani! Már több mint 15 éve, hogy elköltöztünk Isaszegről, de még mindig szeretem, ritkán járok erre, de akkor mindig elfog az a megmagyarázhatatlan, különös érzés! Ha tehetitek, mindenképp szánjatok erre a helyre egy fél napot, nem fogjátok megbánni!