Áldó Krisztus szobor

A tokaji borvidék legmonumentálisabb látványosságává a Tarcal feletti dombon található Áldó Krisztus szobor vált, melyet 2015-ben állítottak fel a lélegzetelállító fekvésű bányató közelében. Tarcal Petró Attilának köszönheti a különleges látványosságot, aki egyszer egy Áldó Jézust ábrázoló képet talált a tarcali Szent Teréz-kápolnában. A márvány- és kőfeldolgozással foglalkozó cégvezető ekkor elhatározta, hogy megépítteti Magyarország legnagyobb Jézus szobrát. A gigantikus alkotást öt hatalmas gránitdarabból készítették el szobrászművészek, melyet készíttetője Tarcalnak adományozott azzal a feltétellel, hogy a városnak megfelelő, kulturált körülményeket kell teremtenie a látogatásához. A 8,5 méter magas 50 tonna monumentális szobrot 2015 tavaszán szentelték fel, melyhez 2015 októberére a hozzá vezető sétányt is kialakították sétautakkal, lépcsősorokkal, pihenőkkel és a domb környékének rendezett parkosításával. De hogyan is juthatunk fel a látványossághoz? Tarcal Fő utcáján táblák jelzik a sétány kezdeténél kialakított parkolót. A parkolót a Könyves Kálmán utcában, a református és katolikus templom közötti részen találjuk, ugyanis a domb, amelyen a szobor áll járművektől elzárt terület. Innen aszfaltos úton gyalogosan kell elindulnunk a domb irányába, mely mellett táblák is segítenek az eligazodásban. A szépen kiépített aszfaltos sétaút lustán kanyarog fel a dobra. Amikor könnyed sétával a szobor alá érünk két választásunk van: vagy nyílegyenes lépcsősoron kapaszkodunk fel közvetlenül a szoborhoz, vagy a kényelmes sétányon tovább haladva kis kerülővel megyünk fel a látványosságig. Az öt gránitdarabból álló Krisztus szobor egy rusztikus, faragott kövekből álló talapzaton áll, jobb kezével áldást osztva, a falu felé fordulva. A szobor körül kialakított zarándoksétány mellett akár padokokon ülve is megcsodálhatjuk a gyönyörű panorámát. A város egy kilenc-és egy két személyes elektromos autóval segíti azokat az időseket és mozgásukban korlátozottakat, akik saját maguk nem tudnak eljutni az Áldó Krisztus szoborhoz. Hétvégén az autókat bárki ingyenesen igénybe veheti a Mária Ház előtti parkolóban, előzetesen egyeztetett időpontban pedig hétköznaponként is rendelkezésre áll.
Még nem értékeltük
Írj nekünk ha úgy érzed érdemes ellátogatnunk ide és kíváncsi vagy véleményünkre!
Legfrisebb cikkeink

Ahogy közeledik a 2025-ös nyár, a Balaton újra életre kel, és várja azokat, akik felejthetetlen élményekre vágynak. De miért válaszd pont ezt a magyar tengerpartot idén? Mert a Balaton már nemcsak a lángos, a hűsítő fröccs és a romantikus naplementék otthona – 2025-ben valóságos élményparadicsommá vált, ahol minden korosztály talál valami különlegeset.

2025-ben a magyar nyaralók újra felfedezik hazájuk természeti szépségeit és kulturális kincseit, miközben a korábbi évek tendenciái alapján egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, a pihenésre és az aktív kikapcsolódásra. Íme néhány olyan helyszín, amely különösen kedvelt lesz a hazai utazók körében.

Sokat hallotunk már Zsámbékról, de nem tekintettük még meg. Kétség nem fér hozzá, hogy Zsámbék csodálatos és egy tökéletes helyszín akár egy egésznapos kirándulásra is!

Nagyvázsony településén a leghíresebb látnivaló a Kinizsi-vár, azonban ezen kívül még sok mással is találkozhatunk. Köztük a Szent Ilona templommal, amely a 18. században épült.

A Balaton térsége rengeteg programot ad a hidegebb hónapokban is. Fonyódtól például alig 40 percre található a Kis-Balatonnál a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum. Miért érdemes ide ellátogatni? Mert Magyarország legnagyobb látogatható bivalycsordája, piknikezőhely, kiállítás, mesélő sétaút, és kilátó is található itt.
Élménytérkép olvasói
Google
Tripadvisor