A templomot 1785-ben alakították át egy középkori szentélyből. A templomban található barokk főoltár pedig, még a templomnál is idősebb. Arács Balatonfüredhez tartozik, azonban maga a település történelme igen régre nyúlik vissza.
Gödöllő és Aszód között nagyon sokan ismerik a Petőfi forrást a régi Csintoványi tanya mellett. Hogy miért lett épp Petőfi forrás a neve? Erre keressük a választ cikkükben.
Állatkertek és vadasparkok terén egyelőre nem bővelkedek élményekből, de ezt a kört is egyre inkább szélesítem. Eddig csak a budapesti és a veszprémi állatkerthez volt szerencsém, illetve a veresegyházi medveotthonhoz. Most a miskolci vadasparkba is eljutottam, ahol újabb élményekkel gazdagodtam.
Telkibánya Magyarország legészakibb fekvésű táján a Hegyközben található. A Zempléni hegyekkel ölelt kis falut a túristák egész évben szeretettel látogatják, ugyanis nemcsak festői környezetben fekszik, hanem látnivalókban gazdag és számos színvonalas hotellel, szálláshellyel és étteremmel is rendelkezik.
Az Aranygombos Fogadóba már többször ellátogattunk, ahol csendes, nyugodt környezetben finom ételekkel, és kedves kiszolgálással fogadtak minket. Így, amikor legutóbb Telkibányán jártunk és vacsorázni szerettünk volna, ismét az Aranygombost választottuk! Mutatjuk, milyen élményeket szereztünk!
Sokan nem tudják, és a turisták is furcsán állnak a cipők felett fotózva, és elmélkedve vajon mit keresnek a főváros pesti oldalán lévő cipők a Duna-parton. Ez a mű egy igen megrázó eseménynek állít emléket.
Az Apáti templomromot Sajkod felé haladva a 71-es főúton érhetjük el. Az épület nem olyan, mint amire számítanánk, hiszen egyáltalán nem romos.
Furcsa helyen van. A főút mellett, ami olyan zajt eredményez, hogy örülök, ha a saját gondolataimat hallom. Mivel egyben kertvendéglő posztot is betölt (hiszen étterem is), bátran gondolhatja az ember, hogy bőséges választékkal találja majd szembe magát - ám ennek ellentetjére csak akkor döbben rá, amikor bent helyet foglal, és kinyitja az étlapot…
A közösségi médiában utána olvasva elég sokan dicsérik az Aszófői Halsütőt. Persze van egy-két bosszankodó kommentelő is, de a jók vannak többségben. Erre felbuzdulva, úgy gondoltam, jobb, ha megnézzük és teszteljük.
A gödöllői Pizza Palazzoban járva ez a kérdés fogalmazódott meg bennem egy vacsora alkalmával. Vajon tényleg elegendő, ha jó ételt kapunk? Őszintén szólva nem. Egy étterem színvonala rengeteg apróságon is múlik, amit a Palazzoban tapasztaltunk az nekünk volt kellemetlen.
Koncertek, kézműves bemutatók és kirakodóvásár, lángos és kürtőskalács, szénabálák, színes gyerek- és felnőtt programok, mezítláb a patak partján énekelő fiatalok, hideg fröccs és sátor-tenger… ezt adja nekünk az idén 28. alkalommal megrendezett Művészetek Völgye fesztivál. Idén is eljöttünk, hogy ha csak egy hétvégére is, de kiszakadhassunk a hétköznapok forgatagából!