A házi rétesek nyomában Balatonfüreden

A rétesről mindig nagymamám jut eszembe, amikor együtt próbáltunk házi készítésű rétest csinálni, lehetőleg úgy, hogy ne szakadjon el a tészta. Nem egyszerű feladat, de a végeredmény mindent megér. A mai vendéglátásban ezek a hagyományos receptek talán mostanában kezdik újkorukat élni. Egy kis nosztalgiázásra tértem be Árpi Bácsi Házi rétesezőjébe. 

Egy szokatlan, újépítésű kápolna Badacsonyban

A Szent István király kápolna szokatlan külsejével, és eldugott helyszíne miatt lesz a turisták számára érdekes látnivaló. A bazaltból épült modern stílusú kis kápolna 2014-ben lett csak felszentelve, és azóta elérhető. 

Távolabb a Balatontól – Megmásztuk a Csatár-hegyi kilátót

Néha elrugaszkodunk azért a Balaton partjától és a vidék szépségeit is keressük. Most Veszprém környékén járva akadtunk bele a Csatár-hegyi kilátóba, ahonnan élvezhetjük a környező erdők látványát. 

Gödöllői Királyi Kastély

A Gödöllői Királyi Kastély az egyik legnagyobb barokk kastély, Gödöllő szívében fekszik. Az egyik legkedveltebb turisztikai célpont a Budapesttől 30 kilométerre fekvő városban, rendszeresen szerveznek ide kirándulásokat az ország minden pontjáról. Ha valamit, akkor a Királyi Kastélyt tényleg nem lehet kihagyni, ha Gödöllőre látogatunk.

A bundáskenyér specialista – Mókusch Café & Deli

Ez a picit német beütésű név nem véletlen a Mókusch Café & Deli esetében, hiszen bajor reggelivel és nagyon speckó, töltött bundáskenyérrel várják a betoppanó reggelizőket. A hely a Széll Kálmán tértől nem messze található, igen jó helyen. Elvileg még Mila Kunis és Asthon Kutcher is járt itt a bundáskenyér miatt. 

Szent Márton püspök templom

Balatonudvardi pici településén nem túl sok látnivalóval találkozhatunk, viszont annál értékesebbel. A település fő ékessége a közösségi templom, amely a falu központjában található. 

Péklány Kézműves Pékség - A természetes reggeliért

A Péklány kézműves pékséget Balatonfüreden a Szent István téren találhatjuk meg. A pékség lényege, hogy minden terméküket tartósítószer mentesen készítenek el hagyományos receptek alapján. A pékség belső helyisége apró, de ilyenkor nyáron kint is leülhetünk, míg elfogyasztjuk a reggelinket. 

A balatonkenesei Tájház, amely biztosan lenyűgöz

Kenesén járva tudtam, hogy találkozhatok itt népi hagyományokkal a Tájház keretében, ami már volt az Év Tájháza is 2011-ben. Az egykori népi lakóház tele van történelmi emlékekkel, tárgyakkal, amik a műemlékek kedvelőinek biztosan tetszeni fog. Engem is lenyűgözött. 

A nyugalom kertje – Dörgicsei Levendula Major

Dörgicse nem csak középkori romjai miatt tökéletes választás a turisták számára, hanem a helyi Levendáriumba is érdemes lehet betérni. Bár mi éppen nem a levendulavirágzás szezonjában látogattunk el a Levendáriumban, így is szép látványban volt részünk. 

Papsokai-Siskei templomrom Balatonfüred

Sokakat meglephet, de Balatonfüreden templomromot is találhatunk. Füred látnivalóiból egyre többet fedezünk fel, és egyre jobban meglep minket is, milyen sokrétű a város.