Egerszalók képek

Ide érdemes kitérni - Nógrádi vár

Szlovákiába menet pillantottuk meg a Nógrádi vár tábláját először. Sokat nem hallottunk még róla, így kicsit utánanéztem és úgy döntöttünk hazaféle mindenképp megállunk megnézni. Nem csalódtunk a döntésben!

Magyarország egyik legnagyobb katedrálisa

Székesfehérvár fő jelképe, és történelmi magva a székesegyház alapjain van. A városban járva rengeteg látnivalóban lehet részünk, és utunk során sok történelmi emlék jön velünk szemben a belvárosban. A Szent István-székesegyház az egyik, amit semmiképp se hagyjunk ki. 

A minden településnek példamutató Váci főtér

Vác egy nagyon szép Duna-parti település, ami az évek során kivívta a Dunakanyar központja címet is, nem véletlen, hogy kedvelt idegenforgalmi célpont. Mi most a főterét mutatjuk be nektek, ami tényleg példaértékű lehet minden településnek! 

Il Pastaio - egy kis olasz

Olaszos. Vagy olasz, ez most szerintem mindegy. Kiülős vagy beülős, bár én most maradtam kint, mivel délben elég meleg volt, hiába az október közepi dátum. A piros az uralkodó szín, a pincérek pedig végre nem olyanok, mint a Váci utcában, ahol boldog-boldogtalant leszólítgatnak, hogy ugyan térjen már be hozzájuk. Itt nincs tukmálás, csak mosolygás - mondjuk, hogy majdnem mindenkitől.

Ahol nem ismerik a bazsalikomot: a gödöllői Solier

Sokan bedőlnek a külsőnek, hogy ha az szép, hívogató, látszik, hogy nincsen elhanyagolva, akkor már biztosan jó az étel is; van azonban olyan eset is, amikor ez nem így van. Lássuk most, a Solier hogy teljesített Gödöllőn ‘Olasz étel’-kategóriában!

Mátyás király emlékmű Székesfehérvár

Fehérvár főutcáján sétálgatva Mátyás király emlékműjébe is beleütközhetünk, amely a névadója halálának 500. évfordulója alkalmából lett felavatva. Az emlékművet közel a Ciszteri templomhoz találjuk. 

Arács impozáns temploma

A templomot 1785-ben alakították át egy középkori szentélyből. A templomban található barokk főoltár pedig, még a templomnál is idősebb. Arács Balatonfüredhez tartozik, azonban maga a település történelme igen régre nyúlik vissza. 

Szent István Egyetem, Gödöllő

Gödöllő egyetlen felsőoktatási intézménye, mely anno 2000-ben az Állatorvostudományi Egyetem, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola és az Ybl Miklós Műszaki Főiskola összevonásával alakult meg.

Regéci vár - Gyönyörű kilátás a Zempléni-hegyekre

A Regéci várat a Zempléni-hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelyeként tartják számon, mely az Országos Kék Túra útvonalon Regéc vagy Mogyoróska felől is megközelíthető.

Az új „betonvirág” kilátó Velence mellett

Velence mellett a Bence-hegyen 2018. tavaszán adták át az új kilátót a nagyközönség számára. Az építmény 20 méter magas, és érdekes beton virágformára emlékeztet. A kilátó története ennél egyébként jóval régebbre nyúlik vissza, mégis idén került sor az újjáépítésre.