A Balatonrendesen található római katolikus templom a település domboldalán található idilli környezetben. A templom mellett zöld területet találunk, ami miatt igen csak kiemelkedő jelenség.
A Floridsford Sétányt a Béke téren találjuk meg Angyalföldön a Szent László-templom szomszédságában. A sétány nagyon jó kikapcsolódást nyújt, gyönyörű parkos területével.
Tóth Tibor kezdeményezésére, állami és egyéb támogatások nélkül épült meg Felsőlajoson egy aranyos, kulturált, és egyben nagyon szép állatpark, gyertek velünk ti is a Magán Zoo-ba!
Először több mint húsz éve jártam itt, azóta sok minden változott kívül-belül, egy viszont változatlan maradt, az pedig nem más, mint a finom házi sütik és fagylaltok íze!
Siófokon járva a fiatalok többségének főleg a parti sétány jut eszébe, és főleg emiatt is látogatnak el a városba. A városban azonban a siófoki víztornyot nem érdemes kihagyni, hiszen gyönyörű látvány nyílik a tetejéről a Balatonra, és az egész településre. Tökéletes kikapcsolódás lehet annak, aki csak a látvány miatt megy, és annak is, aki elfogyasztana a víztorony tetején egy italt.
Valljuk be, sok választási lehetőségünk nincs, ha napi menüt kínáló éttermet keresünk Gödöllőn. Ha csak nem gyrost vagy hamburgert szeretnénk enni minden egyes nap, akkor a Coral jó választás lehet, de csak akkor, ha még időben tájékozódunk az aznapi kínálatról.
Sok nagyon jó étterem van a Balaton körül, melyek közül mi is sokat kipróbáltunk. A Tihanyi Lepke Étteremben jártunk és elmeséljük őszinte tapasztalatunkat róla.
Mondhatnám semmit, mivel első látásra ez volt az érzésünk, amikor Badacsonyba érkeztünk, pedig már június volt. A törekvés, mely szerint a Balaton 4 évszakos nyaralóhely, nem látszott elsőre. Legalábbis az Alsóörs – Tihany vidékhez szokott szemünknek. Mégis, nagyon élveztük ezt a korai Badacsonyt.
A veszprémi Mosoly Cukrászda, valóban a nevéből adódóan is, tényleg mosolyra készteti az embert. Ez a pici cukrászda az egészséges életmód követőinek, és az ételérzékenyeknek készült házi süteményeivel. Mi is szerettük volna kipróbálni, így édességvágyunkat ide mentünk el csillapítani.
A káptalanfüredi, vagyis Balatonalmádi szélén található apró strand igazán aranyos, és lenyűgöző volt számunkra. Sok olyan apróság van a strandon, amitől igazán megtetszett ez a hely.