A Felsőlajosi Magán Zoo fotókon

Gödöllői Arborétum

Kirándulni, sétálni egy nagyot, közben beszélgetni, vagy csak hallgatni az erdő csendjét… Ez csupa olyan tevékenység, mely testnek és léleknek egyaránt jót tesz; a Gödöllői Arborétum pedig tökéletes helyszín mindehhez. 

Evangélikus templom Balatonszepezd

A falu központjában találjuk egymással szemben a református és az evangélikus templomot. Mindkét templom a XVIII. században épült meg késő barokk stílusban. A templomok igazán feltűnőek a dombtetőn, fehérre festett falaikkal. 

A halászlé hazájában jártunk, Baján, a Sobri Halászcsárdában

Ha valaki halas ételt szeretne enni, hol máshol enne, mint a halászlé hazájában, Baján! A Sobri Halászcsárdáról sokat hallottunk már előtte, így most meg is látogattuk!

A megújult gödöllői főtér

A tavaly lebontott életveszélyes városháza helyén végre megnyitott az új főtér, amely igazán családbarát lett. Sokan felháborodtak, hogy nem új városháza lesz építve a régi helyén, hanem az önkormányzat más tervekkel állt elő. Most megnéztük a végeredményt. 

Bivalyokkal ismerkedtünk - Kápolnapusztai Bivalyrezervátum

A Balaton térsége rengeteg programot ad a hidegebb hónapokban is. Fonyódtól például alig 40 percre található a Kis-Balatonnál a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum. Miért érdemes ide ellátogatni? Mert Magyarország legnagyobb látogatható bivalycsordája, piknikezőhely, kiállítás, mesélő sétaút, és kilátó is található itt. 

 

 

Madal

Kívülről nem az a kávézó, ami csalogatna bárkit is; én sem tudnám megmondani, mi vonzott ide. Pont erre sétáltam, így ez megfelelő indoknak tűnt. Bementem hát, és nem csalódtam. Vagyis de: pozitívan.

Szent István király templom Balatonszepezd

A balatonszepezdi Szent István király templom a régi halászoknak sokáig mutatta a hazavezető utat fehér tornyával. Ma a viharba kerülő vitorlázók segítségére is lehet a torony. A templom igen jól látható helyen, a szepezdi strand, a vasút, és a 71-es főút feletti dombon áll. 

Örök élmény – Hajókázás a Tisza-tavon

Közeledik az őszi és felénk ősszel kötelező a Tisza-tavon részt venni egy tavi túrán. Sosem bánjuk meg, minden évben valahogy más és más a tó, a környezete. Feledhetetlen élmény a jó levegő, a csodás színek. Minden évben új élményekkel gazdagodunk.  Következzék tavalyi kalandunk beszámolója. 

Il Pastaio - egy kis olasz

Olaszos. Vagy olasz, ez most szerintem mindegy. Kiülős vagy beülős, bár én most maradtam kint, mivel délben elég meleg volt, hiába az október közepi dátum. A piros az uralkodó szín, a pincérek pedig végre nem olyanok, mint a Váci utcában, ahol boldog-boldogtalant leszólítgatnak, hogy ugyan térjen már be hozzájuk. Itt nincs tukmálás, csak mosolygás - mondjuk, hogy majdnem mindenkitől.

Ide túráznunk sem kell a kilátásért

A Bökki kilátót Ábrahámhegynél találjuk meg, igazán egyszerűen. A feljutás kocsival is lehetséges, csak magára a kilátóra kell fellépcsőznünk. A kilátás innen is gyönyörű, ahogyan a Balaton-felvidék legtöbb helyéről. A kilátó viszont tartogat magában egy kis pluszt is.