Nem fogok a Maurusba járni hétköznap ebédelni, az már biztos. De az is, ha valamilyen ünnepélyes alkalom adódik, kevés alkalmasabb helyet találok Balatonfüreden és környékén. A Sparhelt és a Márga után elemezzük ki a Maurust is!
A Kadarka Borbár a budapesti forgatag közepén a Király utcában helyezkedik el. A hely szinte mindig tömve van, így asztalfoglalás nélkül péntek vagy szombat este szinte lehetetlen asztalt találnunk. Mi egy előre megbeszélt találkozó keretében választottuk a Kadarkát a péntek esti kikapcsolódásra.
Jó a környezettudatosság meg minden, de azért biztonságosnak nem állítanám a Go Ride rollereit, vagy hívhatjuk biciklinek is őket. Az elképzelés jó lenne, viszont lenne pár dolog, amire jobb lenne odafigyelni.
A Kossuth-kilátóhoz vezető úton nem csak remek kirándulóélményt szerezhetünk, hanem tanulhatunk is mellette. A Halom-hegyen lévő Vulkán tanösvény az egykori vulkán geológiai érdekességeit mutatja be az idelátogatók számára.
A Paletta Bistro a balatonboglári kikötőben található idilli környezetben. Közvetlenül a kikötőre és a Balatonra nézve igen kellemes hangulatban ebédelhetünk vagy vacsorázhatunk itt. A Bistro hangulat, és a különleges ételek garantáltak.
Balatonalmádin 3 kiépített stranddal is találkozhatunk, amelyek közül eddig mind más miatt tetszett számunkra. A Budatava strand, viszont nem a legkellemesebb élményt nyújtotta számunkra strandok terén. Hogy miért?
A Szűcs Fogadója az a hely, ahova általában valamilyen alkalomból mentünk el a családdal vagy a barátokkal. Sokszor jártunk már ott, tudjuk, hogy minőségi ételeket kapni, egyre bővülő választékkal. Már egy jó éve nem jártam az étteremben, így gondoltam ideje meglátogatni és egy névnap alkalmából beülni vacsorázni.
Ha valaki halas ételt szeretne enni, hol máshol enne, mint a halászlé hazájában, Baján! A Sobri Halászcsárdáról sokat hallottunk már előtte, így most meg is látogattuk!
Az Újlaki templom - teljes nevén: Sarlós Boldogasszony Plébánia - egy kellemes és nyugodt kis hely a II. és a III. kerület peremén. Aki errefelé lakik, vagy esetleg gyakran jár a Szentendrei HÉV-vel a Kolosy tér környékén, ismeri jól, hiszen úgy tűnik, mintha időtlen idők óta itt állna - ami részben igaz is.
Badacsonyba nem csak a borok miatt érdemes ellátogatnunk, hanem a kellemes kirándulás miatt is. A hegyen a Kisfaludy kilátó felé, vagy éppen le a hegyről, biztosan többen szívesen megpihennének. Találtunk egy aranyos helyet, ahol finom kávét, bort, és szép kilátást is kapunk.