Örvényes Platán szabadstrand

A vízimalmáról és a templom melletti finom vizű forrásáról ismert község másik nevezetessége a szép fekvésű – gyönyörű tihanyi panorámával -, kellemes, családias hangulatú szabad strand. A Balaton meder a kijelölt fürdőzési helyen kellemesen kemény talajú, nem köves. A terület nagy részét platán fák borítják, de bőven van hely napozásra, sportolásra, játékra. A strandon többféle sportolási lehetőség kínálkozik.
Legfrisebb cikkeink

Sokat hallotunk már Zsámbékról, de nem tekintettük még meg. Kétség nem fér hozzá, hogy Zsámbék csodálatos és egy tökéletes helyszín akár egy egésznapos kirándulásra is!

„Minden út Rómába vezet.”-tartja a mondás, nos most a miénk is oda vezetett. Napfény, színek, ízek, történelem és sok-sok kincs, ha csak öt dolgot kellene kiemelnünk az örök város pompájából a Colosseumon, Vatikánon, és Trevi-kúton túl. De nézzük is az élménybeszámolót, azaz, hogy miért érdemes nemcsak szeretni Rómát, hanem meg is látogatni!

Szlovákiába menet pillantottuk meg a Nógrádi vár tábláját először. Sokat nem hallottunk még róla, így kicsit utánanéztem és úgy döntöttünk hazaféle mindenképp megállunk megnézni. Nem csalódtunk a döntésben!

Csak néhány romantikus napra vágytunk kettesben az év eleji hajrá után. Olyan helyre akartunk menni, ahol 1) ki sem kell mozdulnunk a hotelből, 2) ahol még nem jártunk. Mindkettő összejött. Az ajkai Kristály Hotelben töltöttünk 3 romantikus napot, és minden pillanatát imádtuk.

A szamosi Marcipán Múzeum vagyis a Szamos Marcipán név nemzetközileg is elismert márkává vált. Szentendre egyik leghíresebb cukrászdája és vállalkozása már 1935 óta, ahová a turisták is szívesen ellátogatnak.

A Star Wars rajongók már biztosan izgatottan várják a legújabb epizód bemutatóját, a Skywalker korát, ami egyben a Skywalker Saga befejező része is lesz. De biztosan azt is tudják, hogy idén ünnepeljük az első Star Wars film magyarországi bemutatójának 40. évfordulóját is, melynek apropóján egy nagyszabású gyűjtői kiállítást szerveztek a budapesti Bálna...
Élménytérkép olvasói
Google
Tripadvisor
Minden van, ami kell egy strandon.
Tegnap voltunk először, de az biztos, nem utoljára. Az árnyas fák alatt nagyon jól éreztük magunkat, sok sportolási lehetőség van, kicsiknek nagypknak. A büfék ára szerintem reális. A kaja ízletes volt. Köszönjük
Csodálatos hely. A gyerekekre unokákra költhető a pénz amit más strandokon a parkolásért és a belépőért kell fizetni- A strandon van étterem, büfé. Tiszta barátságos jól felszerelt. Köszönet érte a fenntartónak ! :)
Szuper!
Nagyon szerethető.