Az egészséges életmód egyre fontosabb az emberek körében. Sokan küzdenek valamilyen ételérzékenységgel, amely igencsak megnehezíti akárcsak az édesség utáni vágyukat, hiszen nem ehetnek akármit. Egyre több helyen találkozunk erre figyelő helyekkel, azonban kevés az olyan, amely erre specializálódott. Mi most találtunk egy ilyen helyet, méghozzá Isaszegen.
Sokan nem hallottak még a Sziklakórházról, amely a Budai Vár alatt nyúlik el egy 1 kilométeres járatrendszeren. A kórházban a második világháború és az 56-os forradalom alatt rengeteg ember életét mentették meg, ahol a szörnyű körülmények ellenére is a kitartó orvosok és ápolók saját életüket kockáztatva segítettek a bajbajutottakon. Ismerjétek meg ezt a különleges helyet, a Sziklakórházat!
A Szent Anna-kápolna a badacsonyi szőlőhegyen található meg, igazán idilli környezetben. A kápolna a szőlőtőkék mellett van, amely igen csak kiemeli az apró épület szépségét.
Előfordul, hogy néha gyorsétterem áldozataivá válunk mi is. Ilyenkor azért törekszünk az olyan helyeket felkutatni, amely más, mint egy Mc Dondal’s, vagy egy KFC. Persze, ezek egyaránt becsúsznak néha, de arról minek írnánk. A legutóbbi alkalommal a Pólus Centerben járva próbáltuk ki a Budapest BBQ Bárt, ahol friss husikat kaphatunk.
Gödön jártunk, megéheztünk, ezért kerestünk egy éttermet, ami a Duna partján van, így találtunk rá a Széchenyi csárdára, ahonnan végül felemás érzésekkel voltunk kénytelen távozni.
A múlt évben barátaimmal úgy gondoltuk, hogy beülünk a kocsiba, és elindulunk valahova, az úti cél a Balaton északi partja volt, de nem tisztáztuk le az elején, hova is megyünk pontosan.
Gödöllő Budapesttől mindössze 30 kilométerre található, a Rákos-patak völgyében fekszik. Majd’ 40.000-es lélekszámával a környező települések központja. Leghíresebb látványossága a Gödöllői Királyi Kastély.
Isaszeg kis településén már messziről láthatjuk a dombtetőn lévő templomot, amely a város egyik ékessége. A templom igen gazdag történelmi múlttal rendelkezik, amely egészen Szent István koráig nyúlik vissza. Utánajártunk a templom történetének részleteinek.
A vár a nevét Mátyás király legendás hadvezéréről, Kinizsi Pálról a híres törökverőről kapta, aki minden csatáját győztesen vívta meg. A vár tökéletes látnivaló lesz kicsiknek, és nagyoknak egyaránt, hiszen nem csak történelmi értékével, ereklyéivel várják a látogatókat, hanem izgalmas programokkal is.
A Balaton-felvidéken számos tihanyi apátsághoz tartozó történelmi látványossággal találkozhatunk. A Kövesdi templomrom eldugott részen fekszik, azonban érdemes felkutatni, hiszen nem csak a templomromot, hanem az Almás forrást is megtaláljuk mellette.