Az idén augusztusban 70 éves veszprémi állatkertet látogattuk meg. Az állatkert a Balatontól mindössze 15 kilométerre helyezkedik el, és jól megközelíthető. Aki autóval érkezik, könnyen megtalálja, mivel a városban sorra elhelyezett Zoo feliratú táblák segítik mutatni a megfelelő utat egészen az állatkertig. Az állatkerthez két bejárat tartozik, a Gyula-dombi és a Fejes-völgyi bejárat. Mindkét részen ingyenes a parkolás, így bármeddig elidőzhetünk az állatkertben. Mi a Fejes-völgyi bejárathoz érkeztünk meg nyitás után kicsivel.
A hatvani Udvarház Vendéglő nagyon kellemes hangulatú hely, egy gyönyörű téglából kirakott kandalló díszíti a vendégteret, a pult pedig farönkökből épült.
A Villa Gréta Cukrászdát Siófoki látogatásunk során ejtettük útba. A cukrászdát az interneten találtuk meg cukormentes sütemény után kutatva. Éppen nem volt tőlünk túl messze, így hát benéztünk.
A 72 méter magas Avasi Kilátó Miskolc egyik jelképének számít, ahol a 70’-es 80’-as években kávézó is működött, amely a 90’-es évek elején bezárt. 2017-ig nem is üzemelt egyáltalán. 2017-ben teljesen felújították a helyet, így újra megnyílt a kávézó az Avasi Kilátóban.
Az egészséges életmód egyre fontosabb az emberek körében. Sokan küzdenek valamilyen ételérzékenységgel, amely igencsak megnehezíti akárcsak az édesség utáni vágyukat, hiszen nem ehetnek akármit. Egyre több helyen találkozunk erre figyelő helyekkel, azonban kevés az olyan, amely erre specializálódott. Mi most találtunk egy ilyen helyet, méghozzá Isaszegen.
A Giorgi Pizzériát egy péntek este látogattuk meg, előre kinézve a helyet. Jól megtervezett vacsoránkat már nagyon vártuk, hiszen mindannyian éhesen érkeztünk. A helyre érkezve a kapu előtt parkolót találtunk, ahova könnyedén le is tettük az autót. A kerthelységbe sétálva már rengetegen vacsoráztak az étterembe, úgy kellett kutatnunk az üres asztal után. Végül az egyik sarokban meg is találtuk az asztalunkat, ahol helyet foglaltunk. A fiatal pincér máris érkezett kezében a hatalmas egy egylapos étlappal. Elénk tette, majd érdeklődött is milyen italt kérünk. Mivel túlzottan az étlapon nem kellett keresni az italokat, ki is kértük a szokásos limonádénkat. Ezután magunkra hagyott a pincér, mi pedig feltérképeztük a választékot.
Isaszegen éltem le eddigi életem felét, nagyon szerettem és szeretem is ezt a települést, ami nem olyan régen megkapta a város címet is. A későbbiekben több helyet is be fogok mutatni nektek, a sort a Szobor-heggyel kezdem!
A Bodorka Aquarium remek program lehet a család számára, akik kedvelik a vízi élővilágot, esetleg a horgászatot, vagy csak szeretnék felfedezni a Balatonban élő halfajokat. A Balaton partján sétálgatva könnyen elérhetjük az Bodorka Aquariumot, és a belépőért sem kell sokat fizetnünk.
Van az úgy, hogy az ember meghallva egy szót vagy kifejezést azonnal asszociál valamire. Képesek vagyunk egy teljes történettel felruházni azt addigi tapasztalataink, vagy szabadon engedett fantáziánk szüleményeként.
A sukorói református templom adott otthont az 1848. szeptemberében összeült Pákozd – Sukorói csata haditanácsának, ahol Batthyányi Lajos is jelen volt. A templomot azóta műemlékké nyilvánították, és az épület előtt a haditanács emlékére egy szobrot is állítottak.