A Jásdi Pincét Csopakra beérve sok helyen kitáblázva láthatjuk, a főútról azonban csak a Vinotékába ütközünk bele, ahol ugyan helyben is fogyaszthatunk bort, mégsem olyan, mint a pince. Felkeltette érdeklődésünket, hogy akkor vajon merre leljük ezt a pincészetet, így GPS segítségét igénybe véve tudtuk megközelíteni.
A Malackrumpli eredetileg egy családi vállalkozásnak indult, ami a tulajdonosok bio gazdaságára épült, minden fűszer, és hús a tulajdonosok saját terméke volt.
Malackrumpli még 2015-ben Balatonfüreden látta meg a napvilágot, de ezt a helyet hamar kinőtte és átköltözött Tihany Legforgalmasabb részére, az apátságtól 100 méterre.
A Smarni a Gödöllői Királyi Kastély (vagy Grassalkovich-kastély) szomszédságában egy jó étterem. Vagyis annak tűnt első látásra. Meg még másodikra is. De aztán...
A veszprémim Gulya-domb környékén nem csak kilátóval, tanösvénnyel, és a parkerdő szépségével találkozhatunk, hanem a domb lábánál a Laczkó forrással is. A forrásnál kellemesen felfrissülhetünk, de akár egy sütögetéshez is remek helyszín lehet.
A veresegyházi termálfürdő 2018 tavaszán újult meg, és nyár óta élvezhetjük már nem csak a nappali, hanem az éjszakai fürdőzés előnyeit is! Ismerjétek meg ti is ezt a különleges, esti hangulatot a fürdőben!
A Balaton élővilága rendkívül széleskörű, és sok fajt lehet, hogy nem is ismerünk. A Csopaki madárles, nem csak egy épület, hanem tanító tábláival remek kikapcsolódás lehet, akár a gyerekekkel együtt.
Szent István lovas szobrát Székesfehérváron a Szent István téren találjuk meg a MNL Fejér Megyei Levéltárával szemben. A szobor a háromszögű tér súlypontjában található meg, amely igazán erőteljes ábrázolásban mutatja névadóját.
Tudtátok, hogy az Országos Mentőszolgálat épületében van egy mentőmúzeum? Én sem. A Kresz Géza Mentőmúzeum több, mint 100 éve nyitva áll a látogatók előtt, ahol megismerhetik a mentők egyesületének fejlődését és azokat az eszközöket, amelyek egykor forradalmi technológiának számítottak. Érdekes, és egyben szívet melengető kiállítás tárult elénk.
A Balaton északi partján sajnos a legtöbb strand fizetős. Emiatt érdemes alaposan körbenéznünk hova menjünk strandolni. A csopaki strandon is jártunk, vajon megéri-e ott strandolni.
Veszprém igazi történelmi város, ahol rengeteg látnivalóval találkozhatnak az idelátogatók. A látnivalók többsége a veszprémi várhoz kapcsolódik. A Margit romokat is, a vártól nem messze találjuk, a Benedek-hegy lábánál.