Zila Kávéház – Krisztina Cukrászda és Étterem

Nem egy nyugodt hely. De még csak nem is annyira finom, amennyire ajánlották, és amiért voltaképpen ma itt kötöttem ki. A nagymúltú név ez esetben nem garancia a finomságokra, a jófej pincérekre, meg nagyjából semmire sem. Lehet, hogy ha még egyszer erre jövök, az éttermi részt kellene kipróbálni, bár a desszert utén nem vagyok benne olyan biztos, hogy lesz még egyszer. A Zila Kávéház – Krisztina Cukrászda és Étterem nem teljesített jól.

Furcsa helyen van. A főút mellett, ami olyan zajt eredményez, hogy örülök, ha a saját gondolataimat hallom. Mivel egyben kertvendéglő posztot is betölt (hiszen étterem is), bátran gondolhatja az ember, hogy bőséges választékkal találja majd szembe magát - ám ennek ellentetjére csak akkor döbben rá, amikor bent helyet foglal, és kinyitja az étlapot…
Legfrisebb cikkeink

Sokat hallotunk már Zsámbékról, de nem tekintettük még meg. Kétség nem fér hozzá, hogy Zsámbék csodálatos és egy tökéletes helyszín akár egy egésznapos kirándulásra is!

„Minden út Rómába vezet.”-tartja a mondás, nos most a miénk is oda vezetett. Napfény, színek, ízek, történelem és sok-sok kincs, ha csak öt dolgot kellene kiemelnünk az örök város pompájából a Colosseumon, Vatikánon, és Trevi-kúton túl. De nézzük is az élménybeszámolót, azaz, hogy miért érdemes nemcsak szeretni Rómát, hanem meg is látogatni!

Szlovákiába menet pillantottuk meg a Nógrádi vár tábláját először. Sokat nem hallottunk még róla, így kicsit utánanéztem és úgy döntöttünk hazaféle mindenképp megállunk megnézni. Nem csalódtunk a döntésben!

Csak néhány romantikus napra vágytunk kettesben az év eleji hajrá után. Olyan helyre akartunk menni, ahol 1) ki sem kell mozdulnunk a hotelből, 2) ahol még nem jártunk. Mindkettő összejött. Az ajkai Kristály Hotelben töltöttünk 3 romantikus napot, és minden pillanatát imádtuk.

A szamosi Marcipán Múzeum vagyis a Szamos Marcipán név nemzetközileg is elismert márkává vált. Szentendre egyik leghíresebb cukrászdája és vállalkozása már 1935 óta, ahová a turisták is szívesen ellátogatnak.

A Star Wars rajongók már biztosan izgatottan várják a legújabb epizód bemutatóját, a Skywalker korát, ami egyben a Skywalker Saga befejező része is lesz. De biztosan azt is tudják, hogy idén ünnepeljük az első Star Wars film magyarországi bemutatójának 40. évfordulóját is, melynek apropóján egy nagyszabású gyűjtői kiállítást szerveztek a budapesti Bálna...
Élménytérkép olvasói
Google
Tripadvisor