A Prestige Bárba eléggé véletlenszerűen tértünk be ebédelni. A Füredi sétányon mászkálva a bazársor után kissé megéheztünk, és erre kerestünk olyan helyet, ahol egy laza ebédet ehetnénk. A Prestige Bár hatalmas terasza igen hangulatos berendezéssel, és hatalmas bárpultjával csalogató lehet a vendégek számára. Minket is becsábított hát.
A Novo Café Gödöllőn, a Művészetek Háza épületében található, a megrendezésre kerülő előadásoknak, a Művházban szervezett programoknak és a nagy méretű parkolónak köszönhetően nem szűkölködik vendégekben. Fiatalok és idősebbek egyaránt szívesen keresik fel, a park közelsége is okot ad egy kellemes séta után egy kávé elfogyasztására.
Aki áthaladt már autóval Csopakon, az biztosan észrevette ezt a hangulatos, nádtetős, parasztház jellegű kis csárdát. Vendéghívogató megjelenése azonban csalóka lehet.
Ha ősz, akkor színes lombok, gyönyörű növények, mesés tájak, nekem ez az egyik kedvenc évszakom, természetesen a tavasz után. Az évek során sok helyen jártam már ősszel is, de valahogy a Vácrátóti Botanikus Kertnél nem nagyon találtam szebbet, nézzük, mi vár itt ránk!
Balatonfüreden járva nagyon megkívántunk egy sütit, viszont szerettünk volna mindenképp cukormenteset enni. A sétányon és a parton végigsétálva egy helyet sem találtunk, ahol hasonlót kaphatnánk. Az internetet felkutatva szomorúan konstatáltuk, hogy bizony szerda este fél 7-kor júniusi főszezonban nincsen számunkra megfelelő cukrászda a környéken, kivéve a Bergmann Cukrászdát. Kocsiba pattanva gyorsan elindultunk a kiszemelt cél felé, hiszen az adatok alapján ez a hely is csak 7 óráig tart nyitva.
Neves pincészet, a paloznaki Homola nyitotta a Sáfránkertet. Kipróbáltuk, mennyire felel meg hírnevének az étterem. Meglepődtünk.
A balatonkenesei templom barokk stílusa igazán lenyűgöző a település közepén. Tornya már messziről látható, így könnyen megtaláljuk.
A csopaki Plul Malom története igen csak régre vezethető vissza. A malom az évszázadok alatt természetesen sokat változott, és több felújításon is átesett. Kicsiknek, és nagyoknak egyaránt érdemes ellátogatnia ide, a festői környezetben lévő malomhoz.
Az örvényesi malom mellett található híd, már az 1800-as évek közepén épült, és még ma is egyben van. A híd meglepő módon még egyben van, pedig igencsak ki volt téve az évek alatt a nagy forgalom viszontagságainak.
Sebestyén Gyula neve a magyar rovásírás megfejtése kapcsán került hírbe. A néprajztudós egykori villája is az oszlop környezetében található meg, amely jelenleg szállodaként üzemel.