Amikor Gyömrőy Aurél 1893-ban gőztéglagyárat és malmot építetett a mai Tófürdő helyén, még senki sem gondolta volna, hogy az 1920-as években feltörő víz egy egyedülálló környezetet kialakítva fürdőzőhellyé változtatja az egykor híres téglagyárat. A strandfürdő kiépítése Dr. Okolicsányi-Kuthy Dezső tüdőgyógyász, klimatológus, a budakeszi tüdőszanatórium egykori megalapítójának érdeme. A professzor 1923-ban a tó vizének és környezetének felmérésével látott munkához. 

A tó vízminőségének vizsgálata során megállapította, hogy annak rádiumos, magnéziás, ammóniás és salétromos tartalma kiválóan alkalmas „ideges, vérszegény, étvágytalan betegek számára”, reumatikus panaszok enyhítésére, a tófürdő környezete pedig jó klímája miatt tüdőbetegek számára.

Az egykori téglagyár bontása során kikerülő téglákból női és férfi öltözők számára kabinsor épült. Szintén gyömrői téglából, bástyaszerű kiképzéssel egy tégla mellvédet építettek az omladozó partfal megtámasztására, melyet vaskorláttal láttak el. Erről a helyről tekintünk le ma is a tóra, és a felújítás során hűen megőrzött gyömrői gőztéglagyár jegyeit ma is megtekinthetjük a bástyaszerű mellvéd falán.

A vízben 50 méteres úszópályát, egy vízipóló pályát, valamint vízimentő stéget alakítottak ki. A kezdetektől működött a tó területén vízimentő „szolgálat”. A korabeli írások szerint az idényben nyitástól-zárásig  „egy kiképzett vízimentő fiatalember” gondoskodott a fürdőzők biztonságáról. A homokos tóparton napozót, játszóteret, sörkertet, 1928-ban „jó és olcsó konyhával” strandvendéglőt építettek. 1938-ban Trunetz Lipót a tó partján cukrászdát nyitott.

A tó népszerűségét jelzi, hogy 1927-ben Gyömrő-Tófürdő néven önálló vasúti megálló is létesült. 1935-ben megalakult a Gyömrői Üdülőhelyi Egyesület, kezdeményezésükre „filléres különvonatok” hozták hétvégenként a vendégeket. 1935-41 között a filléres különvonatoknak, a jó levegőnek, a kedves vendéglátóknak és a strandnak köszönhetően nyaranként 3000 fővel nőtt a település lélekszáma.

A II. világháború derékba törte ezt a fejlődést. Elmaradtak a nyaralók, romlott a strand területén található építmények állaga, és a környezet szépsége is csupán saját önfenntartó képességére korlátozódott.  A szocialista érában a fürdőzés, fürdő-kultúra „úri huncutságnak” számított, így a hetvenes években már tilossá is tették ezen a helyen a fürdést, a rendszerváltásra az egykor nagyhírű tófürdő és környezete elvadult, a víz elposványosodott, lassan illegális szemétlerakóvá vált a stranderdő környéke.