Házi Rétes Veresen képek

A magyarországi barokk egyik legjelentősebb temploma

Székesfehérvár főutcájának egyik legjellegzetesebb épülete a Ciszteri templom, amely odavonzza az ember tekintetét. A templom, bár 4 éve felújításra került, így is őrzi magában a barokk stílust, és fontos műemléke a városnak, és országunknak. 

Mit csinálj Badacsonyban, ha nincs szezon? És ha az van?

Mondhatnám semmit, mivel első látásra ez volt az érzésünk, amikor Badacsonyba érkeztünk, pedig már június volt. A törekvés, mely szerint a Balaton 4 évszakos nyaralóhely, nem látszott elsőre. Legalábbis az Alsóörs – Tihany vidékhez szokott szemünknek. Mégis, nagyon élveztük ezt a korai Badacsonyt.

Az örök legszebb – Városliget

A Városligeti park telis-tele van látnivalóval és mindenkit szinte azonnal hívogat egy kis sétára. A parkot szinte mindenki ismeri, és naponta több ezren autóznak rajta keresztül. Te felfedezted már a park szépségét? Ismerd meg közelebbről. 

Gyömrői Tófürdő - Jót jó áron!

Megérkezett a nyár, már-már túlságosan is, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy hagyjuk a munkát egy napközben, keresünk egy strandot, majd este dolgozunk! Választásunk pedig Gyömrőre esett, tapasztalatainkat megosztjuk most veletek! 

Fesztivál kicsiknek és nagyoknak a béke szigetén: Kapolcs – Művészetek Völgye

Koncertek, kézműves bemutatók és kirakodóvásár, lángos és kürtőskalács, szénabálák, színes gyerek- és felnőtt programok, mezítláb a patak partján énekelő fiatalok, hideg fröccs és sátor-tenger… ezt adja nekünk az idén 28. alkalommal megrendezett Művészetek Völgye fesztivál. Idén is eljöttünk, hogy ha csak egy hétvégére is, de kiszakadhassunk a hétköznapok forgatagából!

Átlagos strandélmény Csopakon

A Balaton északi partján sajnos a legtöbb strand fizetős. Emiatt érdemes alaposan körbenéznünk hova menjünk strandolni. A csopaki strandon is jártunk, vajon megéri-e ott strandolni. 

Se több, se kevesebb : A Söptei Pincészet és Étteremben jártunk

Hála a közösségi médiának és a finom ízeket kedvelő barátainknak hozzánk is eljutott a Söptei Pincészet híre. Kell-e jobb marketing egy étteremnek, mint az elégedett és jól lakott vendégek elismerő véleménye, melyet ráadásul a manapság oly népszerű közösségi platformokon rendre meg is osztanak. Talán soha nem érik meg bennünk az elhatározás, hogy ellátogassunk az eldugott csopaki domboldalon található étterembe, ha az Instagram, Tripadvisor vagy éppen a Facebookon nem találkozunk az ínycsiklandó étel fotóikkal és a gyönyörű balatoni kilátás csábító ígéretével. 

Egy kilátó, amely szinte egy egész utcát magába foglal

Balatonakarattya és Balatonkenese a déli part felé közeledve az utolsó két olyan település, ahonnan még igazán gyönyörű kilátásban lehet részünk. Itt a hatalmas löszfalról nyílik egy utca, vagyis a Kisfaludy-kilátó, ahonnan csodálhatjuk a Balaton szépségét. 

A park, amelyet Erzsébet-királyné tiszteletére létesítettek

A gödöllői Erzsébet-parkot közel száz féle örökzöld díszíti, amelyet még 1901-ben létesítettek Erzsébet királyné tiszteletére. A parkban lévő krími hársfákkal szegélyezett sétány a mai napig a helyiek egyik kedvenc sétálóhelye. 

Somlyó-hegyi kilátó – Kevés túráért szép látvány

Alsóörsön találhatjuk meg a Somlyó-hegyi kilátót, amely gyönyörű látványt nyújt az odatérőknek. Bárki számára remek kikapcsolódást nyújt a kilátóba felmenni, hiszen egy rövid kis sétával elérhető, a látvány pedig lenyűgöző odafentről.