
Szlovákiába menet pillantottuk meg a Nógrádi vár tábláját először. Sokat nem hallottunk még róla, így kicsit utánanéztem és úgy döntöttünk hazaféle mindenképp megállunk megnézni. Nem csalódtunk a döntésben!
De annak jó. És nem is drága. Az Allegro Cafe a veszprémi Tescoban sokak nagy kedvence. Mutatjuk az árakat, a véleményeket, és azt, hogy mikor menj oda enni, mikor ne. Képek, és beszámoló több látogatás alapján.
Gödöllő vendéglátás terén szuperjó helyekkel rendelkezik. Az elmúlt évek során egyre több különleges hely nyitotta meg kapuit. Többek között az egyik ilyen a Pure. Coffe and more kávézó, ahol csokoládé-, és kávékülönlegességeket, illetve vegán süteményeket is kaphatunk.
Azóta járok a Karolinába, amióta megnyitott. Imádtuk. A kiszolgálás, a fekvése, a sütik, maga volt a megtestesült Ausztria. Ma azonban valahogy más már a jó öreg Karolnia. Elgépiesedett? Elsznobosodott? Vagy mindig is az volt, csak nem vettem észre? Értékelés 2018-ból.
Aszódon jártunk, ahol közúti táblák segítségével megtaláltuk a Petőfi Múzeumot, ennek pedig nagyon örültünk, el is mondom, hogy miért! Őszintén szólva nem a múzeumot kerestük, hanem a Podmaniczky-kastélyt, amit sajnos meg is találtunk…omladozva, elhanyagolva, látogatni sem lehet. Amikor elindultunk az autónk felé, megláttuk a múzeumot jelző táblát, és ha már a környéken voltunk, akkor utánanéztünk, milyen múzeum is lehet itt.
A Pán-forrást Örvényesen találhatjuk meg a Hősök parkja támfalnál, a templom előtt. A forrás, bár nem bevizsgált vizű, a környékbeliek és az átutazók egyik népszerű víznyerő helye. Sokan töltik meg itt kulacsukat, mielőtt továbbindulnak.
Könnyedén rá lehet találni, de sajnos szinte sosincs nyitva, a Magyarok Nagyasszonya Templomnál jártunk, ami a Rezső téren kapott helyet.
A Johnny’s Bistro étteremlánc már 3 helyen megtalálható az országban, Mi a Veszprémben lévőt látogattuk meg. Farkas éhesen kutattuk fel Johnny bisztróját, a GPS kissé át is vert minket, és már alig vártuk, hogy leülhessünk és benyomjunk egy jó kézműves hamburgert.
Magyarországon egyre több, egykori kutyabarát étterem mond le erről a titulusról. Vajon miért? Körbe néztünk, mi a nemzetközi helyzet. Írországi véleményeket találtunk.
Erdélyi túránk egyik állomása volt a hazafelé tartó úton Parajd. Természetesen azért mentünk ide, hogy megnézzük a világhíres földalatti helyet, a Parajdi sóbányát! Nem bántuk meg a látogatást, olvassátok el élményeinket!