Keresés
Összesen: 50 találat.
Csalódások tömkelege – Vajdahunyadi vár
2018.10.31. Bohács Ádám
Erdélyi túránk során meglátogattuk az igazi Vajdahunyadi várat, amit ott tapasztaltunk, azt nem is nagyon lehet szavakba önteni…Azért megpróbáltam leírni nektek…
Kinyitott a gödöllői Karácsonyház
2018.10.30. Bohács Ádám
Napközben 20-25 fok, éjszaka sincs még hideg, közel sincs a tél, a gödöllői Karácsonyház viszont már kinyitotta kapuit. Őszintén szólva, kicsit furcsa volt ilyen időben forralt bort inni!
Fót büszkesége – Szeplőtelen Fogantatás Templom
2018.11.07. Bohács Ádám
Fót egyik legismertebb nevezetességét néztük meg egy kicsit közelebbről, ami pedig nem más, mint a Szeplőtelen Fogantatás Templom!
Medvékkel körülvéve – Túra egy erdélyi erdőben
2018.11.18. Bohács Ádám
Gyalog indultunk el, nem kellett volna, egy dolgot viszont megtanultunk: ne sétáljatok az erdélyi erdőben olyan nyugodtan!
Ahol még őrzik a hagyományokat – Hunnia Csipkemúzeum
2024.08.23. K.Sz.
A kézi csipkekészítéssel ismerkedtünk meg egy kicsit közelebbről, ugyanis a Terényben található Hunnia Csipkemúzeumba látogattunk el!
A történelmi Magyarország ezeréves határa
2018.10.31. Bohács Ádám
Ismét egy kis részletet mutatok be nektek erdélyi túránkból, mostani cikkünkben a történelmi Magyarország ezeréves határáról ejtünk szót. Felemás érzések kerítettek itt magukba, egyrészt maga a hely csodálatos, a táj szinte megszólal, viszont ott volt bennünk az a nagyon rossz érzés, mely szerint ez már nem a...
Milyen egy barlangban élni? Mutatjuk!
2018.10.30. Bohács Ádám
Egerszalókon jártunk, ahol többek között azt is megtudtuk, milyen egy barlanglakásban élni. Nagyon érdekes élményekkel gazdagodtunk, ide el kell mennetek nektek is!
Petőfi iskolája Aszódon
2018.10.19. Bohács Ádám
Aszódon jártunk, ahol közúti táblák segítségével megtaláltuk a Petőfi Múzeumot, ennek pedig nagyon örültünk, el is mondom, hogy miért! Őszintén szólva nem a múzeumot kerestük, hanem a Podmaniczky-kastélyt, amit sajnos meg is találtunk…omladozva, elhanyagolva, látogatni sem lehet. Amikor elindultunk az...
Felejthetetlen élmény – Hajókázás a Dunán!
2018.10.18. Bohács Ádám
Születésnapom alkalmával barátnőm meglepett egy kis hajókázással, ennek pedig nagyon örültem, mivel mindenem a víz, imádom minden formában a tavakat, a folyókat és természetesen a tengert is!
A környék egyik legrégebbi cukija – Pogonyi Cukrászda
2018.10.20. Bohács Ádám
Először több mint húsz éve jártam itt, azóta sok minden változott kívül-belül, egy viszont változatlan maradt, az pedig nem más, mint a finom házi sütik és fagylaltok íze!
Erdély kincse – A Gyilkos-tó
2018.10.24. Bohács Ádám
Életem során háromszor jártam már Erdélyben, és mind a három alkalommal ellátogattunk a Gyilkos-tóhoz, megunhatatlan, biztos vagyok abban, hogy negyedszer is fog majd újat mutatni!
A rengeteg ostromot átélt Thury-vár
2018.11.18. Sz.F.
A Balaton és a Velencei-tó között nagyjából félúton található egy sok mindent átélt vár, nem régen ide látogattunk el, ismerkedjetek meg kicsit közelebbről ti is a Várpalotai várral, vagy más néven a Thury-várral!
Ahol minden magyar szíve megfájdul – Trianon Múzeum
2018.11.19. Bohács Ádám
Várpalotán jártunk, ahol megtekintettük a sok-sok ostromot megélt Thury-várat, majd a Trianon Múzeumot. Mondanom sem kell, hogy minden fájt, amit itt láttunk…
Ahová minden út vezet, az örök város: Róma
2024.08.22. K.Sz.
„Minden út Rómába vezet.”-tartja a mondás, nos most a miénk is oda vezetett. Napfény, színek, ízek, történelem és sok-sok kincs, ha csak öt dolgot kellene kiemelnünk az örök város pompájából a Colosseumon, Vatikánon, és Trevi-kúton túl. De nézzük is az élménybeszámolót, azaz, hogy miért érdemes...
Téli romantika a Bakony lábánál
2020.02.21. CZs
Csak néhány romantikus napra vágytunk kettesben az év eleji hajrá után. Olyan helyre akartunk menni, ahol 1) ki sem kell mozdulnunk a hotelből, 2) ahol még nem jártunk. Mindkettő összejött. Az ajkai Kristály Hotelben töltöttünk 3 romantikus napot, és minden pillanatát imádtuk.
Zsámbék városa Pest megye gyöngyszeme
2024.09.09. Bettina
Sokat hallotunk már Zsámbékról, de nem tekintettük még meg. Kétség nem fér hozzá, hogy Zsámbék csodálatos és egy tökéletes helyszín akár egy egésznapos kirándulásra is!
Életmentés: kezdetektől napjainkig
2019.01.15. SzSz
Tudtátok, hogy az Országos Mentőszolgálat épületében van egy mentőmúzeum? Én sem. A Kresz Géza Mentőmúzeum több, mint 100 éve nyitva áll a látogatók előtt, ahol megismerhetik a mentők egyesületének fejlődését és azokat az eszközöket, amelyek egykor forradalmi technológiának számítottak. Érdekes, és egyben...
Erdély legkülönlegesebb szállása – Tündérek völgye
2018.12.07. Sz.F.
Sokat hallottunk már róla, ezért úgy döntöttünk, hogy erdélyi körtúránk egyik állomása ez lesz. Szerencsére nem csalódtunk, nézzétek, mi várt minket a Tündérek völgyében!
Itt van a Föld szívcsakrája a Pilisben, ahol hallod a Föld szívdobogását
2018.11.21. fö
Egy káprázatos helyen jártunk, a Föld szívcsakrájánál, Pilisben, ahol a legenda szerint, ha belehallgatsz a Ferenczy-sziklába, akkor hallhatod a Föld szívdobogását.
A világ egyetlen ilyen nagy orsósmagnó gyűjteménye Terényben!
2018.11.29. VZs.
Sehol máshol nincsen a világon még egy ilyen gyűjtemény, mint Magyarországon, Terényben! Itt található a világ legnagyobb orsósmagnó gyűjteménye, ahol már több, mint 430 kiállított magnetofont csodálhatunk meg!
Pandúr Ökopark, ahol a gyerekeket a természet szeretetére tanítják
2024.08.22. K.Sz.
A Pandúr-falu ökoparkot Baján, a Pandúr-szigeten találjuk, ahol jobb időben mezítlábas sétautat próbálhatunk ki. Az interaktív tanösvény a természet szeretetére neveli gyermekeinket.
A csupa nagybetűs állatkert – Felsőlajosi Magán Zoo
2018.11.22. Sz.F.
Tóth Tibor kezdeményezésére, állami és egyéb támogatások nélkül épült meg Felsőlajoson egy aranyos, kulturált, és egyben nagyon szép állatpark, gyertek velünk ti is a Magán Zoo-ba!
Számtalan szórakozás a váci Duna-parton!
2018.10.11. fö
Ha szeretnél egy csodaszép környezetben sétálni vagy bicklizni egyet, vagy áthajózni Tahitótfalura, akkor gyere te is a váci Duna-partra! Számtalan szórakozási lehetőség vár itt!
Építészetünk újabb ékköve – Váci Nagyboldogasszony-székesegyház
2018.10.11. Bohács Ádám
Vácon nagyon sok látnivaló vár mindenkire, már-már kevés is az egy nap arra, hogy megnézzünk mindent. Korábban írtam nektek a váci főtérről, most viszont arról a székesegyházról hoztam beszámolót, ami teljesen magával ragadott!
Nagyszerű darabok ma is a Vígszínházban!
2017.10.19. Kósa Krisztina, újságíró
Látványos, csodaszép, egy valódi építészeti remekmű – és akkor a különféle színdarabokat még nem is említettem. Ki ne emlékezne gyerekkorából A padlásra, a Pál utcai fiúkra vagy bármi hasonlóra, melynek fülbemászó dallamai, szövegei a mai napig itt csengenek füleinkben?
Rákoshegyi Lisieux-i Szent Teréz plébániatemplom
2017.10.12. Kósa Krisztina, újságíró
Nem feltétlenül csak azért és csak akkot lehet templomba menni időnként, mert annyira vallásosak vagyunk, hanem azért is, hogy néha egy kis megnyugvást hozzon az ember életébe ez a pár perc külünleges csend és nyugalom, ami innen árad – vallástól és nézettől teljesen függetlenül.
Óbuda - Amfiteátrum
2017.10.17. Kósa Krisztina, újságíró
Aki Óbudán él, esetleg a környéken lakik, és sokat jár erre, annak nem kell bemutatni a III. kerületet, hiszen olyan történelmi múltja van, amellyel úton-útfélen szembesülünk rohanó világunkban is. Így van ez az Amfiteátrummal is, hiszen a látványos katonai gyakorlótér ma is szerves része az óbudaiak életének.
Kiscelli Múzeum (Schmidt-kastély)
2017.10.24. Kósa Krisztina, újságíró
Az Óbudán található múzeum egyike azoknak az épületegyütteseknek, melyet minden III. kerületi jól ismer. Ha másról nem is, arról biztosan, hogy a hozzá vezető út a Bécsi út felől bizony igencsak meredek és kacskaringós - még kocsival is.
Budapest Eye - egy kör a város felett
2017.10.26. Kósa Krisztina, újságíró
A Budapest Eye egy ideje már lázban tartja a nagyérdeműt, hiszen impozáns mérete és elhelyezkedése révén káprázatos kilátás nyílik róla a főváros csodáira. Ha még nem próbáltátok, most újra itt a nagyszerű lehetőség – már amennyiben nincsen tériszonyotok.
Újlaki templom
2017.10.10. Kósa Krisztina, újságíró
Az Újlaki templom - teljes nevén: Sarlós Boldogasszony Plébánia - egy kellemes és nyugodt kis hely a II. és a III. kerület peremén. Aki errefelé lakik, vagy esetleg gyakran jár a Szentendrei HÉV-vel a Kolosy tér környékén, ismeri jól, hiszen úgy tűnik, mintha időtlen idők óta itt állna - ami részben igaz is.
Gödöllő - egy nem tősgyökeres gödöllői szemével
2017.11.21. Kósa Krisztina, újságíró
30 év után nem könnyű váltani: legyen ez egy munkahely, egy házasság, vagy egy lakóhely. Azonban ha megvan az elhatározás, és úgy érezzük, ez most a legjobb, akkor miért is ne lépnénk meg? Nézzük hát, milyen 30 Budapesten töltött év után Gödöllőn!
Voltál már a Gödöllői reptéren?
2017.11.27. Kósa Krisztina, újságíró
Szereted a repülőket, és már gyerekkorodtól kezdve érdekel a repülés? Ha nem is vagy profi szinten, de még most is megnyugtat a felszálló repülők látványa és a táj szépsége, gyere el a Gödöllői repülőtérre!
Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika
2017.11.24. Kósa Krisztina, újságíró
Gödöllő egyik legszebb látványossága, mely a magyarországi Mária-kegyhelyek közül a második leglátogatottabb zarándokhely. Grassalkovich Antal alapította e máriabesnyői szent helyet; a község a régi templomromok eltakarítása közben akadt rá egy Mária-szobrocskára, mely Besnyőt kegyhellyé avatta. A...
A Gödöllői Királyi Kastély
2017.11.22. Kósa Krisztina
Gödöllő Budapesttől mindössze 30 kilométerre található, a Rákos-patak völgyében fekszik. Majd’ 40.000-es lélekszámával a környező települések központja. Leghíresebb látványossága a Gödöllői Királyi Kastély.
Szent István Egyetem, Gödöllő
2017.11.23. Kósa Krisztina, újságíró
Gödöllő egyetlen felsőoktatási intézménye, mely anno 2000-ben az Állatorvostudományi Egyetem, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola és az Ybl Miklós Műszaki Főiskola összevonásával alakult meg.
Az óbudai Esernyős lányok
2017.10.31. Kósa Krisztina, újságíró
Vajon mire vagy kire várnak? Hiszen itt ácsorognak télen-nyáron, ha esik, ha fúj, és egy tapodtat sem mozdulnak idestova 31 éve. Az 1986-ban létrehozott szobrok története dióhéjban.
Ilyen is van Siófokon? Pozitív meglepetés egy étteremben!
2017.07.18. Lévi
Siófok nem a gasztronómiájáról híres. Van a Mala Garden, na jó meg még egy másik hely, ahova beülnék, és kész. De most találtam valami jót! Végre… Mutatom!
Bivalyokkal ismerkedtünk - Kápolnapusztai Bivalyrezervátum
2024.08.23. K.Sz.
A Balaton térsége rengeteg programot ad a hidegebb hónapokban is. Fonyódtól például alig 40 percre található a Kis-Balatonnál a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum. Miért érdemes ide ellátogatni? Mert Magyarország legnagyobb látogatható bivalycsordája, piknikezőhely, kiállítás, mesélő sétaút, és...
Számtalan program az isaszegi Szobor-hegyen
2018.10.10. Bohács Ádám
Isaszegen éltem le eddigi életem felét, nagyon szerettem és szeretem is ezt a települést, ami nem olyan régen megkapta a város címet is. A későbbiekben több helyet is be fogok mutatni nektek, a sort a Szobor-heggyel kezdem!
Gödi Kincsem-park és Kincsem lovarda!
2018.10.11. fö
Kincsem 1875-1880 között volt a gödi istálló lakója, ami alatt 54 versenyen indult, és mindig győzött. Elvarázsolt minket ez a világhírű paripa látványa még így is, szobor formájában!
A minden településnek példamutató Váci főtér
2018.10.11. Bohács Ádám
Vác egy nagyon szép Duna-parti település, ami az évek során kivívta a Dunakanyar központja címet is, nem véletlen, hogy kedvelt idegenforgalmi célpont. Mi most a főterét mutatjuk be nektek, ami tényleg példaértékű lehet minden településnek!
A Mátra rejtett kincse – A Kisnánai vár
2018.10.01. Bohács Ádám
Magyarországon nagyon sok csodával találkozhatunk, ha nyitott szemmel járunk, mi szerencsére mindenre figyelünk, így bukkantunk rá a Kisnánai várra!
Az ősz egyik legjobb programja – Vácrátóti élmények
2018.09.26. Bohács Ádám
Ha ősz, akkor színes lombok, gyönyörű növények, mesés tájak, nekem ez az egyik kedvenc évszakom, természetesen a tavasz után. Az évek során sok helyen jártam már ősszel is, de valahogy a Vácrátóti Botanikus Kertnél nem nagyon találtam szebbet, nézzük, mi vár itt ránk!
Tihanyi Bencés Apátság tavaszi szépségében
2018.03.26. CZs
A Tihanyi Bencés Apátság nem véletlenül hazánk egyik leglátogatottabb turistalátványossága, a település és a Bencés Apátság környéke az év minden szakában gyönyörű, hihetetlen kilátás tárul elénk a Balatonra, de még a füredi Tagore sétányról is érdemes megcsodálni. Kora tavasszal teljesen más...
A világ legszebb földalatti helye – Parajdi sóbánya
2018.10.24. Bohács Ádám
Erdélyi túránk egyik állomása volt a hazafelé tartó úton Parajd. Természetesen azért mentünk ide, hogy megnézzük a világhíres földalatti helyet, a Parajdi sóbányát! Nem bántuk meg a látogatást, olvassátok el élményeinket!
Gyömrői Tófürdő - Jót jó áron!
2018.08.11. Sz.F.
Megérkezett a nyár, már-már túlságosan is, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy hagyjuk a munkát egy napközben, keresünk egy strandot, majd este dolgozunk! Választásunk pedig Gyömrőre esett, tapasztalatainkat megosztjuk most veletek!
Európa legnagyobb fémmadara - A tatabányai turulszobor
2018.09.17. Sz.F.
Számtalanszor jártam már ezen a szép helyen, leginkább azért mentem fel ide, hogy gyönyörködhessek ebben a szép szoborban. Ugyanakkor nem csak a turult érdemes megnézni, hanem a tájat is!
A Babati Istállókastély
2017.11.29. Kósa Krisztina, újságíró
A Babati Istállókastély egy olyan eldugott részén található Gödöllőnek, ahová véletlenül nem nagyon kerül oda az ember, csak ha célirányosan megy. Akkor viszont igazi kincsre bukkanhatunk – feltéve, ha szeretjük a természetet, és nem a csillogás az elsődleges.